Politika

Băsescu miatt késik a romániai magyar nagykövet beiktatása?

A román külügyminisztérium valamennyi procedúrát teljesített az új magyar nagykövet hivatalba lépéséhez, jelenleg az Államelnöki Hivatal végleges döntésére vár – jelentette ki Titus Corlatean külügyminiszter. Corlateannal a Romania libera című román napilap közölt interjút, amely az újság elektronikus kiadásában hétfőn jelent meg. A külügyminiszter elmondta: a magyar-román viszonyban nem tapasztalható idegesség és feszültség. „A viszonynak

Székelyzászló-ügy – Reklámnak tekintik Marosvásárhelyen a székely lobogót

A reklámokra vonatkozó egyik jogszabályra hivatkozva felszólította a marosvásárhelyi rendőrség a Magyar Polgári Pártot (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppártot (EMNP), hogy távolítsa el a marosvásárhelyi székházáról a székely zászlót. A rendőrség egy szerdai keltezésű felszólításában 48 órás haladékot adott az erdélyi magyar pártoknak a székely zászló eltávolítására. Azt is közölte, a pártok 30 és


Választások: már interneten is regisztrálhatnak a külhoni magyarok

Azok, akik külföldön élnek, de van magyar állampolgárságuk és szavazni szeretnének, péntek reggel óta már az interneten is kérhetik, hogy vegyék fel őket a választói névjegyzékbe. A regisztrációkor az összes személyes adatot meg kell adni. A regisztráció elérhető a www.valasztas.hu honlapon, és a magyarország.hu webcímen is. A lehetőség nagy segítség a felvidékieknek vagy a kárpátaljaiaknak,

Székelyek menete – Tőkés László szerint Bukarestben, majd Brüsszelben kell tiltakozni

A Székelyek nagy menetelése tapasztalatai alapján Bukarestben, majd Brüsszelben tartana autonómiademonstrációkat Tőkés László. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke a csütörtöki nagyváradi sajtótájékoztatóján közzétett nyilatkozatában az év romániai eseményeként említette a vasárnap tartott menetelést. Hozzátette, a felvonulás „a székelyföldi és erdélyi magyarok azon hitéről tett tanúbizonyságot, hogy egyesült erővel ledönthetik az útjukban álló akadályokat,

Székelyek menete – Visszavonja feljelentését a román kormánypárti képviselő

Visszavonja a Székelyek nagy menetelésének szervezői ellen kedden benyújtott büntetőjogi feljelentést Bogdan Diaconu román parlamenti képviselő – közölte szerdán az Agerpres hírügynökséggel a szociáldemokrata politikus. A magyarellenességéről ismert képviselő kedden tudatta, hogy a „magyar szélsőségesség példátlan fokozódásának megfékezéséért” emelt panaszt a legfőbb ügyészségen a demonstráció szervezői ellen, akiket az alkotmányos rend megsértésével, hátrányos megkülönböztetésre való


Székelyföld autonómiája az Európai Unió érdeke is

Az unió nem folytathat sokáig struccpolitikát – jelentette ki Szilágyi Zsolt. Az Erdélyi Magyar Néppárt külügyi alelnöke, brüsszeli kabinetfőnök kifejtette: Székelyföld autonómiája az Európai Unió érdeke is. Ugyanis egy kontinens csak akkor lehet gazdaságilag erős, ha a tagállamaiban nincsenek feszültségek, konfliktusok a kisebbségek rendezetlen helyzete miatt. Székelyföld autonómiája az Európai Unió érdeke is

Ezt Romániának és Európának is meg kell értenie

A Székelyek Nagy Menetelése a magyar közösség összetartozását erősítette, ez pedig az egyik alapfeltétele az autonómiának – véli a magyar Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója. Az igazgató szerint egy lépéssel közelebb került a székelység a célja eléréséhez, a folytatáshoz azonban lényeges, hogy Romániával és Európával is megértessék: nem rendkívüli dolgot kérnek, csak azt, ami jó pár országban

Alkotmányellenes a román csődtörvény

Az alaptörvénybe ütközőnek nyilvánította kedden a román alkotmánybíróság a négy nappal korábban hatályba lépett új csődtörvényt, amely a testület szerint aggályos előírásokat tartalmazott a sajtószabadságra vonatkozóan – közölte kedden az Agerpres román hírügynökség. A taláros testülethez az ombudsman fordult. Az alkotmánybíróság közleménye szerint az ombudsman kifogásainak helyt adott a testület, és megállapította, hogy az alkotmány


Székelyzászló-ügy – Barót is elvesztette a zászlópert

Elvesztette alapfokon a Kovászna megyei Barót önkormányzata azt a pert, amelyet a székely zászló kitűzése és a polgármesteri hivatalon szereplő magyar „Városháza” felirat miatt indított ellene a megye prefektusa – számolt be kedden a Székelyhon.ro hírportál. Szeptemberben a Brassói Táblabíróság jogerős ítéletben törvénysértőnek minősítette, hogy a Kovászna megyei Uzon község polgármesteri hivatalára Románia és az