Maros megyei Erdély legkedveltebb magyar polgármestere február 24, 2016 19:53 Szerző mediatica Politika Az erdélyi magyaroknak a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) szembeni általános elvárásai elsősorban a gazdaság és az egészségügy terén jelentkeznek – jelentette ki Nagy Zoltán Levente, az RMDSZ ügyvezető alelnöke. A szövetség szerdai tájékoztató hírlevele idézte a területi szervezetekért felelős ügyvezető alelnököt, aki közölte, lezárult az RMDSZ által indított úgynevezett városi konzultáció, amely során négy …
Még több amerikai katona jön Romániába február 23, 2016 11:05 Szerző mediatica Politika Mintegy ezer amerikai katona érkezhet Romániába 2017-ben, miután Washington úgy döntött, növeli kelet-európai jelenlétét a térségben levő szövetségeseinek védelmére – jelentette ki Mihnea Motoc román védelmi miniszter hétfőn. A tárcavezető az Europa FM román kereskedelmi rádiónak elmondta, Washington a NATO keleti és északi határa védelmének biztosítására összesen három zászlóaljnyi katonát küld Európába a már ott …
Nemzetpolitikai Kutatóintézet: egyre erőteljesebb a civil jogvédelem Erdélyben február 19, 2016 21:07 Szerző mediatica Politika A civil jogvédelem egyre erőteljesebben vesz részt a jogsértések és a közösségi jogtiprások tematizálásában Erdélyben – állapította meg a Nemzetpolitikai Kutatóintézet legújabb, az MTI-hez pénteken eljuttatott összegzésében. A kutatóintézet elemzése szerint a civil jogvédelem jogosan tölti ki sokszor azt az űrt is, amit a politikai érdekképviselet hagy maga mögött ilyen téren, valójában azonban az lenne …
Felmentették Bunta Leventét február 19, 2016 20:49 Szerző mediatica Politika Felmentette tisztségéből a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) udvarhelyszéki szervezetének elnöksége a székelyudvarhelyi városi szervezet elnökét, Bunta Levente polgármestert – közölte pénteki hírlevelében az RMDSZ. Az udvarhelyszéki szervezet egyben arról is döntött, hogy Arros Orsolya lesz az RMDSZ székelyudvarhelyi polgármesterjelöltje. Mivel csak egy ember, Arros Orsolya jelöltette magát az előválasztásra, ezért a polgármesterjelölt kiválasztására elképzelt …
Klaus Johannis nem gondolta meg, mit kockáztat február 19, 2016 20:46 Szerző mediatica Politika Több mint 35 ezer szimpatizánst vesztett el két és fél nap alatt Klaus Iohannis román államfő facebookos hivatalos közszereplői oldala, miután Iohannis védelmébe vett egy kilakoltatással megfenyegetett médiaintézményt, és bírálta az adóhatóságot az intézménnyel szembeni eljárása miatt. Iohannisnak szerdán este még több mint 1 millió 732 ezer „lájkolója” volt, pénteken délután már több mint 35 …
Csökkentenék a szegénységben és társadalmi kirekesztettségben élők számát február 18, 2016 23:21 Szerző mediatica Politika A kormány szegénység és társadalmi kirekesztettség elleni intézkedéscsomagot készül elfogadni, amelynek alkalmazására civil szervezetekből és kormányzati szervekből álló széleskörű összefogást hozott létre – jelentette csütörtökön a Mediafax hírügynökség. Dacian Ciolos miniszterelnök szakértői kormánya negyvenhét, ezt célzó intézkedést tartalmazó dokumentumot bocsátott közvitára. Ciolos kifejtette: az úgynevezett „szegénységellenes koalíció” létrehozásával integrálni akarnak egyetlen intézkedéscsomagba több olyan román …
„A levegőben volt, hogy Gyergyószentmiklós és Csíkszereda után Sepsiszentgyörgyön is történni fog valami” február 18, 2016 23:13 Szerző mediatica Politika Munkatársait és választóit bátorította csütörtöki sajtóértekezletén Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, akit aznap 60 napra eltiltott hivatala gyakorlásától a korrupcióellenes ügyészség (DNA). Rámutatott: nem fogalmaztak meg korrupciós vádat ellene, a DNA a számvevőszék két évvel korábbi vizsgálatához hasonlóan csak azt feltételezi – szerinte tévesen – hogy nem rendeltetésszerűen használt fel az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banknál …
Mi lesz március 10-én Marosvásárhelyen? Itt van Dorin Florea legújabb nyilatkozata február 18, 2016 10:18 Szerző mediatica Politika Felvonulhatnak Marosvásárhelyen a székely szabadság napi rendezvények résztvevői, de csak rendben – nyilatkozta ►Dorin Florea polgármester, aki szerint „a polgármesteri hivatal soha semmilyen felvonulást nem tiltott be. Csupán egy olyanfajta megnyilvánulást tiltottunk, amely sértette mások épségét, vagy bántott másokat. (…) Nekem nem felel meg, hogy a város lakói fizessenek a végtelenségig egyes úgynevezett vezetők ostoba …
Egyáltalán: van-e még szükség államilag finanszírozott köztelevízióra? február 17, 2016 12:34 Szerző mediatica Politika Megoldást sürgetnek a román köztévé problémái ügyében. A Szociáldemokrata Párt elnöke szerdán hivatalosan is felkéri alakulata képviselőit és szenátorait, akik a parlament két házának művelődési bizottságában dolgoznak, hogy mielőbb ültessék egy asztal mellé a Román Televízió, a pénzügyminisztérium, az adóhatóság és más döntéshozó szervek képviselőit, hogy feloldják az állami médiaintézményt fenyegető krízishelyezetet. „A kormány nem …
Klaus Johannis mondana valamit a parlamentben február 17, 2016 12:28 Szerző mediatica Politika Szót kért a parlamenttől az államelnök. Klaus Johannis kedden levelet küldött a szenátus és a képviselőház vezetőjének, Călin Popescu-Tăriceanunak és Valeriu Zgoneának, amelyben jelezte: jövő héten, hétfőn 16 órai kezdettel fel kíván szólalni a törvényalkotó intézmény két házának együttes ülésén. Azt ugyanakkor nem hozták nyilvánosságra, hogy miről készül beszélni az államfő a parlamenti képviselőknek. mediatica