Politika

BRÉKING. Lemondott a miniszterelnök!

Bejelentették Victor Ponta lemondását: a miniszterelnök távozásának hírét a Szociáldemokrata Párt elnöke, Liviu Dragnea jelentette be ma reggel. „Tudomásul vettem, hogy az emberek dühösek, többet akarnak. Hiba lenne a részemről, hogy ne legyek tekintettel arra, amit követelnek“ – idézte Ponta nyilatkozatát a Digi24 hírtelevízió. A társadalom más akar, mondta Liviu Dragnea is. Kedden este az

Magyar állami kitüntetést kapott Király Károly

Az erdélyi magyarság jogai és önrendelkezése érdekében folytatott küzdelme elismeréseként az államfő a Magyar Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal kitüntetést adományozta Király Károly politikai közírónak, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség alapítójának, az elismerést Lezsák Sándor az Országgyűlés alelnöke adta át hétfőn a Parlamentben. Király Károly a Román Szenátus volt alelnöke, Kovászna megye volt szenátora, a Székely

EMNP: A diktatúra módszereire emlékeztet az őrtűzgyújtás szervezőinek hatósági zaklatása

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) szerint a letűnt diktatúra módszereire emlékeztetnek azok a pénzügyi ellenőrzések, amelyeket a román hatóságok a múlt szombati székelyföldi őrtűzgyújtás szervezőinél tartottak. A párt elnöksége egy pénteken közzétett nyilatkozatban megállapította: „Romániában egyre inkább bevett gyakorlatnak számít az autonómia ügye mellett kiálló vezetők és szervezetek hatósági zaklatása, hiszen nem először történik meg,


Elkerülte Pontát a német delegáció

Korrupciós ügye miatt elkerülte a három napig Bukarestben tárgyaló német parlamenti küldöttség a vád alá helyezett Victor Ponta román miniszterelnököt – közölte az Agerpres hírügynökség pénteken Günther Krichabumot, a német parlamenti küldöttség vezetőjét idézve. A Bundestag európai ügyekben illetékes bizottságának elnöke és további három tagja a kétoldalú kapcsolatokról, Románia schengeni csatlakozásáról és a migrációs válságról

Az RMDSZ Valentin Bretfeleanhoz: távozzon!

Az RMDSZ lemondásra szólította fel Valentin Bretfelean marosvásárhelyi rendőrparancsnokot. A magyar érdekvédelmi szövetség helyi szervezete, valamint önkormányzati frakciója a helyi rendőrség vezetőjének haladéktalan távozását követeli, miután múlt hét végén, a székelyföldi románok marosvásárhelyi találkozóján azt mondta: soha nem fogja megengedni, hogy a városban kitegyék a kétnyelvű utcanévtáblákat, vagy azt, hogy „Paul Chinezut elmagyarosítsák Kinizsi Pálnak“.

Novemberben érkezik Romániába az első 300 menedékkérő

November végére várják a romániai táborokba az első 300 menedékkérőt, akiket a hatóságok a kötelező uniós kvóták alapján vesznek át Olaszországtól – közölte csütörtöki számában az Adevarul című lap, Leonard Orban elnöki tanácsadót, Románia migránsügyi kapcsolattartóját idézve. Orbant – Klaus Johannis államfő európai ügyekért felelős tanácsadóját – a vasárnapi csúcsértekezleten hozott uniós döntés értelmében nevezték


Külföldről beömlő szavazatok torzítják 2016-ban a székelyföldi választások eredményét!

Egyelőre csak a jövő évi parlamenti voksoláson tennék lehetővé Romániában a levélben való voksolást, és annak tapasztalata alapján terjesztenék ki a jogszabályt más típusú választásokra: ebben a formában véglegesítette a választási reformot kidolgozó parlamenti különbizottság a levelezéses szavazás tervezetét, amely a külföldön élő román állampolgárokra vonatkozik. A szenátusban már megszavazott változathoz képest törölték a tervezetből

Affér: válaszolt a Reggeli Újság főszerkesztője Tőkés László EP-képviselő sajtóközleményére

Válaszolt a Reggeli Újság arra a sajtóközleményre, amelyet Tőkés László EP-képviselő sajtóirodája jegyzett, és amelyet mi is közöltünk. A Borsi Balázs főszerkesztő által aláírt írás a Reggeli Újság Vélemény-rovatában jelent meg. A főszerkesztő azzal a kéréssel fordult lapunkhoz, hogy tegyük közzé a válaszukat is, amelynek az alábbiakban eleget teszünk. Célponttá váltunk Közleményt adott ki hétfőn

Iliescut is utoléri a végzete

Beidézte Ion Iliescu volt román államfőt és Virgil Magureanut, az 1990-ben alakult Román Hírszerző Szolgálat első igazgatóját szerdán a román legfőbb ügyészség; médiaértesülések szerint mindkettőjüket emberiesség elleni bűncselekményekkel gyanúsítják meg az 1990. júniusi úgynevezett „bányászjárás” ügyében. A legfelső bíróság idén márciusban járult hozzá ahhoz, hogy az el nem évülő bűncselekmények – emberiesség elleni bűntettek és


Megvizsgálják a nyelvi háttér szerepét az iskolai teljesítmény alakulásában

Megvizsgálják a nyelvi háttér szerepét az iskolai teljesítmény alakulásában – ezt tekinti jövőre elsődleges céljának a Kós Károly Akadémia. Az RMDSZ mellett működő szervezet 2016-ra vonatkozó tervét Kovács Péter ügyvezető elnök ismertette a Wilfried Martens Európai Tanulmányok Központ Madridban tartott közgyűlésén. Emlékeztetett: a Kós Károly Alapítvány feladata a magyar közösség helyzetével kapcsolatos kutatásokat végezni, illetőleg