Politika

Ponta: az Európai Tanács még felülbírálhatja a belügyminiszterek döntését

Az Európai Unió állam- és kormányfői szerdai rendkívüli ülésükön még felülbírálhatják a belügyminiszterek keddi döntését a menekültek kötelező kvóták alapján megvalósítandó elosztásáról – állította Victor Ponta román kormányfő kedden. Románia – Magyarországgal, Csehországgal és Szlovákiával együtt – a kötelező kvóták ellen szavazott a belügyminiszterek keddi tanácskozásán, de a többi uniós tagállam támogatásával (Finnország tartózkodása mellett)

Evenimentul Zilei: Egyáltalán nem butaság a Magyarország által épített kerítés

A román Evenimentul Zilei című konzervatív lap Egyáltalán nem butaság a Magyarország által épített kerítés címmel közölt vezércikket, melynek szerzője arra a következtetésre jutott, hogy Románia is jobban tenné, ha nem bírálná pusztán imázsépítési céllal a magyar határzárat, hanem tanulna belőle. A szerző szerint a magyar-szerb és magyar-horvát határon történtek egyértelművé tették, hogy amikor a

Egyesüléspárti tüntetők próbálták megzavarni a román és moldovai kormány együttes ülését

Románia és a Moldovai Köztársaság egyesülését követelő tüntetők fogadták kedden a két ország minisztereit Neptunon, a román tengerpart egyik üdülőtelepén, ahol együttes ülést tartott a román és a moldovai kormány. A demonstráció több száz résztvevője közös pénzt, közös külpolitikát és közös korrupcióellenes fellépést követelt a két állam vezetőitől. A tüntetők a csendőrökkel dulakodva próbálták –


Kétnyelvű táblák Marosvásárhelyen: az aktivisták javára döntöttek

A marosvásárhelyi bíróság alapfokon érvénytelenítette azt a bírságolási jegyzőkönyvet, amelyet a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezése közben tetten ért Benedek Lehel Csabának, a Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) önkéntesének a nevére állított ki a helyi rendőrség – írta hétfőn a Székelyhon portál. A bíróság múlt héten kimondott ítéletéről Kincses Előd, az önkéntes ügyvédje számolt be hétfőn, egy sajtótájékoztatón.

Bizalmatlansági indítvány a Ponta-kormány ellen

Bizalmatlansági indítványt terjesztett a bukaresti parlament elé a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) hétfőn Victor Ponta szociáldemokrata kormányfő ellen, akit korrupció gyanújával állított bíróság elé az ügyészség. A 180 ellenzéki honatya által aláírt indítvány arra szólítja fel a törvényhozókat: válasszanak Románia és a „kompromittált” Victor Ponta miniszterelnök között. A PNL ugyanis azt állítja, hogy Ponta

Sátortábort építettek a Romániába érkező migránsoknak Temes megyében

Sátortábort építettek a román hatóságok a Romániába érkező migránsoknak a Temes megyei Kunszőlős (Lunga) falu határában, és sátortábor készül a délebbre lévő Temesmóránál is, ahol a Temesvárt Belgráddal összekötő E70-es európai út átlépi a román-szerb államhatárt – közölte vasárnap a Digi 24 hírtelevízió, illetve a belügyi tárca. A Nagykomlós (Comlosu Mare) községhez tartozó Kunszőlős a


Erdélyi magyarok segítenék a magyar kormányt migránsügyben

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) állásfoglalásban fejezte ki vasárnap szolidaritását a magyar kormánnyal és Orbán Viktor miniszterelnökkel a migrációs hullám kezelése miatt Magyarországot ért bírálatok miatt, és felajánlotta segítségét a helyzet rendezéséhez. Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke az MTI-nek elmondta, a magyar kormánytól várják annak közlését, hogy miben segíthetnének. Hozzátette, az EMNT önkénteseket

Románia: Budapest elterelné a figyelmet problémáiról

Magyarország „mesterséges vitába próbálja belerántani Romániát, hogy elterelje a figyelmet a bevándorlók problémájának alapkérdéseiről, és arról az elszigetelődésről, amelyet a magyar fél által hozott intézkedések eredményeznek” – hangoztatta a román külügyminisztérium kedd este kiadott közleményében. A Pontosítás címet viselő dokumentum szerint „megengedhetetlen és ellentétes a két ország közötti stratégiai partnerséggel” az a mód, ahogyan a

Önként jelentkezett a korrupcióellenes ügyészségen a román kormányfő

Önként jelentkezett kedden a korrupcióellenes ügyészségen (DNA) Victor Ponta román kormányfő, hogy egy dokumentumot csatoljon bűnvádi dossziéjához, amelyben okirat-hamisítással, pénzmosással és adócsalásban való bűnsegédlettel gyanúsítják az ügyészek. Ponta távozáskor elmondta: az Európai Unió Bíróságának egy szeptember 3-i határozatát hozta be a vádhatóságnak, amely szerinte egyértelműen bizonyítja, hogy a havi rendszerességgel fizetett átalánydíjas ügyvédi tanácsadást elvégzettnek


Orbán: Most lehetne viccelődni

Kedd hajnalban lépnek életbe a bevándorlással kapcsolatos szigorítások. Ezek várható hatásáról, a kialakult helyzetről, az osztrákokhoz fűződő viszonyról is beszélt Orbán Viktor miniszterelnök a Tényeknek adott interjúban. „Most lehetne viccelődni, hogy most olyasmit tesznek az osztrákok, amiért megelőzően folyamatosan bírálták Magyarországot, de szerintem most nincs itt ennek az ideje” – így kezdődik a nyilatkozat, amelyet