Politika

Tisztázták, hogy ezek után hol van Ponta helye

A Szociáldemokrata Párt vezetőségi tagja marad Victor Ponta. A PSD korábbi elnöke lemondásakor még úgy fogalmazott, az alakulat egyszerű tagjaként folytatja, illetve abban segíti a szervezetet, amiben igény mutatkozik majd rá. A párt vezetőtanácsának elnöke, Rovana Plumb pontosított: Victor Ponta kormányfői minősége alapján a PSD alelnöke, és ilyenként részt vesz az összes politikai megbeszélésen. mediatica

Felveti a „gaz” az Államelnöki Hivatalt

Parlagon a Cotroceni Palota: az Államelnöki Hivatal kancelláriavezetője szerint a korábbi elnök, Traian Băsescu mindenféle tekintetben elhanyagolta az intézményt, amelyet alapjaiból kell újjáépíteni. Gond van a törvényi háttérrel, amely a működését szabályozza, a személyzeti kérdések rendezetlenek, tisztázatlan bérezési gondok is vannak és a Cotroceni Múzeum tevékenységében is számos ügy vár megoldásra, sorolta az Antena 3 …

Kellemetlen incidens zavarta meg Klaus Johannis ausztriai látogatását

Ebnek öltözött tüntetők várták Klaus Johannist az ausztriai Salzburgban. A román államfő egy helyi fesztivál megnyitójára tartott vasárnap, amikor feleségével utcai megmozdulásba botlottak. A demonstrálók azt követelték, hogy állítsa le a kóbor kutyák elaltatását. Johannis felesége társaságában utazott Salzburgba, az osztrák államfő, Heinz Fischer és felesége, Margit Fischer meghívására. A kellemetlen incidenst megelőzően a két …


Román külügyi reakció, miután Nagy-Magyarországot ábrázoló kép jelent meg Orbán Viktor Facebook-oldalán

A román külügyminisztérium Facebook-bejegyzésben kifogásolta vasárnap, hogy Orbán Viktor saját közösségi oldalán olyan, a 26. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen, Tusnádfürdőn készült fotókat is közzétett, amelyek Bukarest szerint revizionista jelképeket tartalmaznak. Orbán Viktor oldalán kéttucatnyi hangulatkép jelent meg az erdélyi szabadegyetemről: az egyik felvétel egy jelvényárus portékáját ábrázolja, aki Nagy-Magyarország-térképét megjelenítő kitűzőket is árul, másutt pedig székely …

Orbán: Magyarország két év alatt Európa Marseille-évé válhat

A magyarok döntöttek, nem akarnak törvénytelen bevándorlókat, és nem osztoznak az európai baloldal szellemi ámokfutásában – mondta szombaton a miniszterelnök, aki a 26. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) zárónapján ismertette a témában rendezett nemzeti konzultáció eredményeit. Az erdélyi szabadegyetem sportpályáján összegyűlt több ezres hallgatóság előtt Orbán Viktor rámutatott: a politikai jövőt nem lehet éleslátással, …

Megbüntették a Barcelonát a katalán autonómiakövetelések miatt

Harmincezer eurós bírsággal sújtották a Barcelonát. Az Európai Labdarúgó-szövetség a labdarúgó Bajnokok Ligája június 6-ai döntőjében történt szabálysértés miatt büntette meg a katalán klubot. Az UEFA ti. nem engedélyezi, hogy rendezvényein olyan üzeneteket közvetítsenek bármi módon, amelyek sértő vagy provokatív jellegű politikai, ideológiai vagy vallási tartalmat hordoznak. Márpedig a berlini finálét követően a spanyol sajtó …


Újabb törökországi térdműtétnek vetheti alá magát a kormányfő

Ezért előfordulhat, hogy néhány napra ismét távoznia kell az országból – erről maga Victor Ponta tájékoztatta a sajtót. Ebben az esetben újra Gabriel Oprea veheti át ideiglenes jelleggel a miniszterelnöki tisztséget. Mint ismert Ponta június 14. és július 8. között tartózkodott Törökországban, ahol térműtéten esett át. Ez idő alatt a PSD elnöki tisztségét ideiglenes jelleggel …

Augusztus közepén tárgyalhatja újra a pénzügyi törvényt a parlament

Nagy valószínűség szerint augusztus 15. után hívják össze a parlament rendkívüli ülését, hogy megtárgyalják az új pénzügyi törvény tervezetét – jelentette be a kormányfő. Victor Ponta hozzátette, a kormánykoalíció politikusai újra megszavazzák a tervezetet, s nagy valószínűség szerint szeptember 1-jén az államfő is kénytelen lesz azt kihirdetni. Mint ismert, Klaus Johannis elnök múlt héten visszaküldte …


Letartóztatta a DNA Gabriel Berca volt belügyminisztert

Őrizetbe vette csütörtökön a Korrupcióellenes Igazgatóság (DNA) Gabriel Berca volt belügyminisztert, akit befolyással való üzérkedéssel gyanúsítanak. Berca az évek során több magas rangú funkciót is betöltött, a belügyminiszteri tisztségen kívül Traian Băsescu volt államfő tanácsadója és Románia szenátora is volt. A vádhatóság egy korrupciós ügyben azzal gyanúsítja, hogy Berca egy közvetítőn keresztül 185 ezer eurót …