Színes

Megnyitották Európa első sörszökőkútját

Megnyitották Európa első sörszökőkútját

Megnyitották Európa első sörszökőkútját, a Zöld Aranyat a szlovéniai Zalec városában – közölte a helyi média szerdán. Janko Kos polgármester ezzel az új látványossággal akarja fellendíteni a komlóültetvényeiről ismert kis szlovén település turizmusát. A sörszökőkút ötletét néhány évvel ezelőtt helyi vállalkozók vetették fel. “Nem ingyen sörről van szó, amelyből kényük kedvükre fogyaszthatnak az idelátogatók” –

Félmillió dollárért kelt el egy több mint kétszáz éves egycentes

Félmillió dollárért kelt el egy több mint kétszáz éves egycentes

Több mint félmillió dollárért kelt el egy ritka egycentes az amerikai pénzverés korai korszakából egy kaliforniai árverésen. Az 1792-ben rézből vert Birch Cent nevű egycentesért 517 ezer dollárt fizetett új gazdája, egy másik szintén 1792-ben készült Silver Center Cent nevű egycentes, amelynek közepében kicsiny ezüstveret van, 352 ezer dollárért kelt el. Eric Bradley, a Heritage

Bordélyházba tévedtek az amerikai kosarasok Rióban

Bordélyházba tévedtek az amerikai kosarasok Rióban

Bordélyházba tévedtek a riói olimpia helyszínén a címvédőként érkezett amerikai férfi kosárlabda-válogatott tagjai. Amerikai sajtóértesülések szerint DeAndre Jordan, DeMarcus Cousins, DeMar DeRozan és még három társuk tért be még szerda este a Termas Monte Carlo nevű lokálba, mivel állításuk szerint fürdőbe akartak menni. Rendeltek néhány italt, majd nemsokára észrevették, hogy a megtévesztő elnevezés áldozatai lettek,


Kukásautó tetején utazott az éhes medve – nézd meg a felvételt!

Kukásautó tetején utazott az éhes medve – nézd meg a felvételt!

Egy szemétszállító autó tetején rekedt és majdnem 8 kilométert utazott egy kukabúvár medve Új-Mexikóban. A Santa Fe-i erdészeti hivatal szóvivője, Julie Anne Overton szerint a kukásautó sofőrje egy szemetes konténert emelt fel a múlt héten, amikor rikoltást hallott, majd meglátta a medvét a jármű tetején. A sofőr az erdészeti szolgálat tűzoltáshoz használt helikopterének jó nyolc

Nemzetbiztonsági aggodalmak a Pokémon Go miatt

Nemzetbiztonsági aggodalmak a Pokémon Go miatt

Nemzetbiztonsági okokból megtiltotta az izraeli hadsereg a katonáknak, hogy a népszerű szörnyecskevadász mobiltelefonos videojátékkal, a Pokémon Góval játsszanak a hadsereg támaszpontjain. Egy hétfőn kibocsátott direktíva arra figyelmeztet, hogy az applikáció aktiválja a mobiltelefonok helymeghatározó és kamerafunkcióit, és kényes információk szivároghatnak ki általa a katonai bázisok elhelyezkedéséről, felépítéséről. Az izraeli hadsereget aggasztja annak lehetősége is, hogy

“Iskolára ítélt” a román bíróság egy írástudatlan adócsalót

“Iskolára ítélt” a román bíróság egy írástudatlan adócsalót

Az elemi iskolába való beiratkozásra és tanulásra “ítélt” a jászvásári törvényszék egy 37 éves, illegális ócskavas-kereskedéssel foglalkozó asszonyt, aki az eljárás során írástudatlannak mondta magát, és azt állította: emiatt nem tudta, hogy törvényt sért. Az esetet ismertető román kereskedelmi televízió, a Pro TV szerint ez az első eset Romániában, amikor valakit “iskolára ítélnek”. Az asszonyt


Váratlan dolog történt a pápa misézése közben

Váratlan dolog történt a pápa misézése közben

A katolikus egyház legnagyobb rendezvénye, a Katolikus Világtalálkozó, amelyet ezekben a napokban tartanak Lengyelországban. Természetesen az egyházfő, Ferenc pápa is résztvesz az eseményen: szabadtéri szentmisét celebrált a kereszténység lengyelországi felvételének 1050. évfordulója alkalmából, a világtalálkozó egyik helyszínén, Czestochovában. Ekkor történt a baleset, az egyházban nagy változásokat hozó, valódi, keresztényi szeretetet hirdető, rengeteg ember által szeretett

Lezuhant a fáról a Pokémon Go-játékos – nézd meg a felvételt!

Lezuhant a fáról a Pokémon Go-játékos – nézd meg a felvételt!

A Pokémon Go! nevű játék hatalmas népszerűségnek örvend szerte a világon. A pokémonvadászatnak egyértelműen az a legnagyobb előnye, hogy a játékosok kiszabadulnak a szabadba és hosszú sétákat tesznek meg a szörnyek kedvéért. Viszont egyre több olyan esetről hallani, mikor egy játékos komoly veszélybe sodorta magát a pokémonok miatt. A videón látható férfi pokémonja egy magas


Bikatámadás a Pokémon Go játék miatt – nézd meg a fotót!

Bikatámadás a Pokémon Go játék miatt – nézd meg a fotót!

A bika mindig nyer – figyelmezteti a területére lépőket a texasi J&K Farms. A július 6-án piacra dobott mobiltelefonos játék miatt már több baleset is történt. Az alkalmazás a valós térben helyezi el a nálunk is népszerű mese figuráit, akiket pokélabdával megdobva lehet elfogni. A játékosok, miközben a képernyőt figyelik, és környezetüket nem, gyakran tévedtek