Kiemelt

Feljelentés a Székely Vértanúk Emlékművénél megjelent székely jelképek miatt

Feljelentés a Székely Vértanúk Emlékművénél megjelent székely jelképek miatt

Marosvásárhelyen meg nem nevezett személyek feljelentést tettek a Városházán, hogy a Székely Vértanúk Emlékműve környékén zajló térrendezési munkálatok nyomán székely jelképeket jelenítettek meg a kivitelezők. Konkrétan: az emlékmű környékén csillag alakot mintáztak térkövekből, míg a közeli forrásra felkerült kétnyelvű táblán a Székely Vértanúk Kútja felirat egyik oldalán a Nap, a másikon a Hold látható, amelyek

Így áll most az Összetartozás Templomának építése

Így áll most az Összetartozás Templomának építése

Elkezdődtek az Összetartozás Templomának cölöpözési munkálatai. A kivitelező cég, a Bözödújfaluért Egyesület képviselői, valamint Erdőszentgyörgy polgármestere, Csibi Attila Zoltán december végén tartottak sajtótájékoztatót a helyszínen, ahol beszámoltak az addig elvégzett munkákról, és jelezték, hogy az ünnepek miatt néhány hétre leállnak. A szünet véget ért és teljes erővel dolgoznak a helyszínen az építkezési gépek, adta hírül

MOGYE-ügy – A rektor szerint erőltetett összekapcsolni az angol és a magyar fakultás ügyét

MOGYE-ügy – A rektor szerint erőltetett összekapcsolni az angol és a magyar fakultás ügyét

Leonard Azamfirei rektor szerint erőltetett kísérlet a Marosvásárhelyi Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Technológiai Egyetem (MOGYTTE) keretében létrejövő angol kar és a magyar tagozat által évek óta hiába követelt magyar kar ügyét összekapcsolni. A rektor az MTI-nek adott interjúban megerősítette, hogy angol kar létrehozásáról döntött kedden a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) és a Petru


Szerencse: marosvásárhelyi játékosé minden idők legnagyobb ötöslottó-nyereménye

Szerencse: marosvásárhelyi játékosé minden idők legnagyobb ötöslottó-nyereménye

A Punctul szerint Marosvásárhelyre került minden idők legnagyobb ötöslottó-nyereménye. A hetilap azt írta, a csaknem 1,5 millió lejt érő szelvényt az egyik itteni szerencsejáték-kirendeltségben vásárolták meg. A nyertes összesen 36 számot játszott meg, kilences kombinációkban, és ezért 360 lejt fizetett. Amellett, hogy eltalálta az öt nyerőszámot, hat harmadik kategóriás nyereménye is volt, így ezek összege

Kanapék belsejében megbújt határsértőket találtak

Kanapék belsejében megbújt határsértőket találtak

Kanapék belsejében elbújt ázsiai határsértőket fedeztek fel a román hatóságok a Vidin-Calafat közúti határátkelőnél – közölte hétfőn a román határrendészet. A bútorszállító furgonnal egy török állampolgár jelentkezett vasárnap délelőtt határátlépésre a bolgár-román határon. Menetlevele szerint Bulgáriából Németországba szállított kanapékat. A rakomány alapos átvizsgálása során a kanapék belsejéből, az erre a célra kialakított rejtekhelyekről, három iraki

Magyar mestermunka a rövidpályás gyorskorcsolya Eb-n

Magyar mestermunka a rövidpályás gyorskorcsolya Eb-n

Az éremtáblázat élén végzett a magyar csapat a hollandiai Dordrechtben vasárnap befejeződött rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokságon. A négy-négy arany- és ezüst-, valamint egy bronzéremmel eredményesség tekintetében és érmek számában is rekordot döntött az alakulat, Liu Shaolin pedig három arannyal és két ezüsttel a kontinensviadal legeredményesebb versenyzője lett. Bánhidi Ákos csapatmenedzser teljes elégedettséggel értékelte a magyar versenyzők


Vihar a Trevi-kút aprópénzei miatt

Vihar a Trevi-kút aprópénzei miatt

Kitört a vihar a római városvezetés és az egyház között a Trevi-kútba dobált aprópénzek felhasználása miatt. A BBC News hétfői beszámolója szerint évente másfél millió eurónyi, turisták által bedobott pénzérmét halásznak ki a kút vizéből. A pénzt hagyományosan a római katolikus egyház kapja, amely az összeget a szegények megsegítésére fordítja. A római polgármester, Virginia Raggi

MPP: újra benyújtják a parlamentben a székelyföldi autonómiatervezetet

MPP: újra benyújtják a parlamentben a székelyföldi autonómiatervezetet

Székelyföld területi autonómiája törvénytervezetének az idei újbóli parlamenti beterjesztéséről döntött a hét végén tartott székelyudvarhelyi ülésén a Magyar Polgári Párt (MPP) országos választmánya – közölte hétfőn a párt. Az MPP közleménye szerint a választmány tagjai egyöntetűen kinyilvánították, hogy továbbra is elszántak az autonómiaigény képviseletére, és újra és újra a törvényhozók elé terjesztik a tervezetet annak

Eltévedtek a hóviharban, hegyimentők és csendőrök hozták le a felelőtlen turistákat

Eltévedtek a hóviharban, hegyimentők és csendőrök hozták le a felelőtlen turistákat

Eltévedt két turista a Csukás-hegységben. Négy hegyimentő indult a keresésükre, a mentőakciót nehezítette, hogy a környéken hóvihar tombolt. A cheiai hegyimentő-szolgálat egyik munkatársa, Dragoş State szerint a turisták egy nagyobb csoport tagjaiként indultak el a Bratocsa-hágótól, és a Tigáj-nyereg térségében tévedtek el. “A csoport egy része visszafordult, másik része célba ért, ők ketten, akik nehézkesebben


Az Államelnöki Hivatal megerősítette: Ferenc pápa Csíksomlyóra látogat

Az Államelnöki Hivatal megerősítette: Ferenc pápa Csíksomlyóra látogat

Csíksomlyóra látogat Ferenc pápa, erősítette meg pénteken az Államelnöki Hivatal a csütörtökön nyilvánosságra került hírt, amelyet lapunk is ismertetett. A katolikus egyházfő május 31-én utazik Romániába, három napos látogatásra, ekkor keresi fel a Székelyföldet is. A pápát előbb az Államelnöki Hivatalban fogadja Klaus Iohannis államfő, majd az ortodox pátriárkával, Daniellel folytat megbeszéléseket. Később együtt imádkoznak