Tech.Tud

Jön az új magyar csali

Új eredményt hozhat a farontó bogarak elleni küzdelemben egy új csali fejlesztése, amelyen magyar kutatók is dolgoznak. A szakemberek munkájáról, amelyről az amerikai tudományos akadémia aktuális számában (PNAS) jelent meg tanulmány, Imrei Zoltán, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézetének kutatója tájékoztatta az MTI-t. Az Egyesült Államok keleti részén az őshonos kőrisfajok erdőségeit

Romániában neteznek a legkevesebben

Annak ellenére, hogy Románia rengeteg erőfeszítést tett a rossz eredmény javítására az elmúlt hét évben, mégis az Eurostat felmérése rámutat arra, hogy még ez sem volt elegendő – tájékoztatott a Romanian-Insider. Bár nem eredmény nélküli az ország vezetésének erőfeszítése a felzárkóztatásban a téren, hiszen az elmúlt időszakban megduplázódott az internet felhasználók száma. Míg 2006-ban az

Bizonyíték jöhet a lelőtt gépről: infravörös műholdak láthatták a rakétát

Nem csak a feketedoboz segíthet a Malaysia Airlines járatával történtek felderítésében. Az amerikai infravörös műholdrendszer által készített felvételek alapján eldönthető, hogy föld-levegő rakétával lőtték-e le a Boeing 777-es gépet. Space-Based Infrared System, avagy SBIRS a neve annak a műholdrendszernek, amelyik várhatóan az egyik legfontosabb kulcs lesz annak kiderítésében, hogy mi történt az ukrán légtérben szerencsétlenül


Mindenkinek levelet küld a Facebook

Nem nézhetők meg ezentúl a Facebookon a (felhasználónév)@facebook.com címre küldött e-mailek, azokat a felhasználó által beállított egyéb címre irányítja át ezután a közösségi oldal – emlékezteti e-mailben minden regisztrált tagját a Facebook. Ennek apropóján érdemes mindenkinek ezen az oldalon ellenőriznie, hogy aktuális-e még a Facebookon elsődlegesként beállított e-mail címe. Emlékezetes: a Facebook 2012 nyarán aztán

Végleg bezár az iWiW

Végleg megszűnik, június 30-án éjfélkor bezár az iWiW, eddig közel 350 ezren mentették le adataikat a rendszerből – tájékoztatott az oldalt üzemeltető Origo Zrt. A felhasználók június 30-án délig egy digitális időkapszula igénylésével lementhetik profiljukat, fényképeiket, kapcsolataikat, levelezésüket. A bezárást követően automatikusan törlődik minden adat, ha a felhasználók erről másképp nem rendelkeznek – közölte az

Haldoklik az SMS Kínában

Alig küldenek már SMS-t az emberek Kínában, ahol az internetes csevegőprogramok vették át a virtuális beszélgetés terepét. A kínai ipari és információtechnológiai minisztérium legfrissebb statisztikái szerint január és május között 314,6 milliárd rövid üzenet érkezett a kínai mobilokra, vagyis a lakosok átlagosan mindössze egy SMS-t küldenek naponta. Ez 20 százalékkal kevesebb az előző év azonos


Matematikusoknak ítélték oda idén a világ legnagyobb pénzjutalommal járó tudományos díját

A világ legmagasabb összegű tudományos elismerését, a Breakthrough díjat idén matematikusoknak ítélték oda: öt kutató kapta az egyenként 3 millió dollár összegű elismerést. A rekordösszegű díjat tavaly hozta létre a informatikai-internetes szektor milliárdosainak egy csoportja, többek közt Sergey Brin, a Google egyik alapítója, a Facebook-vezér Mark Zuckerberg, Jack Ma, az Alibaba-csoport, illetve Jurij Milner, a

Az UNESCO segítséget küld a Kolumbusz hajójának vélt hajóroncs védelmére

Az UNESCO technikai segítséget nyújt és szakértői csoportot is küld a Haiti partjainál felfedezett, Kolumbusz Kristóf egykori, Santa María nevű hajójának vélt hajóroncs vizsgálatára és védelmére. Monique Rocourt haiti kulturális miniszter június 12-én levélben kérte az UNESCO Tudományos és Technikai Tanácsadó Testületét, hogy a 2001-ben elfogadott, víz alatti kulturális örökség védelméről szóló egyezmény alapján küldjön


Magyar fejlesztésű eszköz a tükrözéses műtétek gyakorlásához

A hasi tükrözéses műtétek gyakorlásához fejlesztett ki eszközt európai uniós támogatással egy magyar orvos. Oláh Gergely, a fejlesztésre egyéni vállalkozást alapító kisvárdai orvos, a budapesti Honvédkórház sebész rezidense az MTI-nek elmondta: a laparoszkópos tréningboksz segítséget nyújt a legalapvetőbb műtéti mozdulatok elsajátításához, begyakorlásához, megismerteti a két dimenziós térben operálás nehézségeit, valamint segítséget nyújt a szem-kéz koordináció