Tech.Tud

Az Android készülékek több mint felén nincs védelem

Az Android operációs rendszerrel működő okostelefonok és tabletek tulajdonosainak több mint 50 százaléka nem használ semmilyen biztonsági szoftvert, hogy megvédje eszközét a kiberfenyegetésektől – tájékoztatta a B2B International piackutató vállalattal 2013 nyarán végzett közös felmérésének eredményéről a Kaspersky Lab csütörtökön közleményben az MTI-t. Az orosz kiberbiztonsági vállalat szerint ez azért is aggasztó, mert az Android

Fordulópont lehet az Alzheimer-kór gyógyításában egy új brit felfedezés

Fordulópont lehet az Alzheimer-kór gyógyításában egy új brit felfedezés, az első szer, amely sikeresen akadályozta meg az agyszövet pusztulását beteg egereknél. Az emberi gyógyszer kifejlesztése még éveket vehet igénybe. A kutatók szerint az új szer alapján fejlesztendő tabletta az Alzheimer-kóron kívül a Parkinson-kórt és más idegi eredetű betegségeket is gyógyíthatja – ismertette a BBC hírszolgálata

Minden korábbinál pontosabb lesz a kínai navigációs rendszer, a Beidou

Az évtized végére minden korábbinál pontosabb, egy centiméteren belüli helymeghatározásra lesz képes a kínai fejlesztésű és működtetésű műholdas navigációs rendszer, a Beidou. A rendszer már hat éve működik, helymeghatározási, navigációs, időmérési és üzenetküldési szolgáltatások nyújtására képes év vége óta Kína területén kívül, a teljes ázsiai-csendes-óceáni régióban is. A kínai műholdas navigációs hivatal jelentése szerint a


Másfélezer éves csontmaradványokat és tárgyakat találtak a Titicaca-tóban

Másfélezer éves emberi csontokat, koponyákat, kerámiákat, valamint arany- és ezüsttárgyakat találtak a Titicaca-tóban kutató régészek. A Huinaimarca Projekt keretében felszínre hozott kétezer csonttöredék és tárgylelet ünnepélyes bemutatását La Pazban Evo Morales bolíviai elnök, az ország kulturális minisztere és belga diplomaták jelenlétében tartották. A ceremónián a régészeti feltárás belga társigazgatója, Christophe Delaere ismertette a rendkívül gazdag

Feltárták Augustus császár nyolcadik légiójának barakkjait

Augustus római császár nyolcadik légiója barakkjainak nyomaira bukkantak Bulgáriában, a feltárásokat végző Varsói Egyetem régészei szerint a leletek által a történészek régóta áhított tárgyi bizonyítékok birtokába jutottak. A bulgáriai déli részén fekvő Szvistov közelében végzett ásatások során találták meg az időszámításunk szerinti első századból származó barakkegyüttes maradványait. A 16 méter széles és 42 méter hosszú

A várt és rettegett – konferencia az 1. világháborúról

Megkezdődnek az 1. világháború centenáriumához kapcsolódó rendezvények csütörtökön az Osztrák Kulturális Fórum szervezésében A várt és rettegett háború című konferenciával, amely az 1914 nyarán kirobbant első nagy világégés politikai, katonai és kulturális összefüggéseivel foglalkozik. A német nyelvű konferenciát az Osztrák Kulturális Fórum mellett a háborúk következményeinek vizsgálatára specializálódott, grazi székhelyű Ludwig Boltzmann Intézet és a


Veszélyben a Galápagos-szigetek?

Tudóscsapat kutatja, hogy halálos veszedelmet jelent-e a híres Galápagos-szigetekre a Latin-Amerikában El Nino néven ismert jelenség, a Csendes-óceán felmelegedése. Bár eddig hivatalosan semmilyen összefüggést sem mutattak ki, a heves esőzések kísérte El Ninót gyanúsítják azzal, hogy jelentős károkat okoz az ecuadori partoktól ezer kilométernyire fekvő földi paradicsomban élő egyedülálló tengeri fajoknak. Eduardo Espinoza, a Galápagosi

Nobel-díj – A sejt szállítórendszerének kutatásáért három tudós kapta az orvosi Nobel-díjat

A sejt szállítórendszerének szabályozásával kapcsolatos felfedezésekért az amerikai James Rothman és Randy Schekman, valamint a német Thomas Südhof kapta megosztva az idei orvosi-élettani Nobel-díjat – jelentették be hétfőn a svéd Karolinska Intézetben Stockholmban. Az illetékes bizottság indoklása szerint a három tudós vezikuláris transzporttal kapcsolatos kutatásai hozzájárultak annak megértéséhez, hogy a sejtek által előállított molekulák miként

Víz-világtalálkozó – Globális szemléletváltás szükséges a vízgazdálkodásban

A globális szintű szemléletváltást – többek között a készletgazdálkodásról az igénygazdálkodásra való átállást – és a nagy fejlesztési programok átgondolását sürgeti Somlyódy László, az e heti Budapesti Víz Világtalálkozó tudományos fórumának elnöke, aki a Föld édesvízi készleteit fenyegető veszélyekről, a globalizáció hatásairól és a világfórum jelentőségéről is beszélt az MTI-nek. A professzor elmondta, hogy a


Nobel-díj – A klikk-kémia lehet a befutó a kémiai díjra

A klikk-kémia lehet a befutó a kémiai Nobel-díjra a Reuters Thomson hagyományosan minden évben közzétett és gyakorta helytállónak bizonyuló elemzése szerint. A díjat szerdán adják át, és amennyiben kollegáival valóban az esélyesként emlegetett Barry Sharpless kapja, az azt jelenti, hogy a kutató kétszeres Nobel-díjas lesz. „A klikk-kémia csodálatos dolog. Benne van minden, ami vitathatatlanul kell