Az okostelefonok megnyerték a hagyományos mobillal folytatott csatát augusztus 18, 2013 0:38 Szerző mediatica Tech.Tud Árral szemben nagyon nehéz úszni, így aztán ma már egyre kevesebben vásárolunk hagyományos mobiltelefonokat. Nem is olyan régen még szinte mindenki hagyományos mobilokat használt: a candybar (hagyományos kialakítású), szétnyitható, vagy éppen szétcsúsztatható készülékek közös vonása volt a kisméretű, 1,8-2,4 colos kijelző és az alatta lévő gombsor. Aztán megérkeztek az okostelefonok a maguk egyre nagyobb méretű …
Lebukott a víz alatti UFO augusztus 18, 2013 0:32 Szerző mediatica Tech.Tud Japán egyik szigetének partjainál mintha kétméteres „gabonaköröket” rajzolt volna valaki a tenger fenekére. Úgy tűnik, megvan a tettes – egy meglehetősen jó művészi érzékkel megáldott gömbhal. Sőt, mint kiderült a gömbhalfélék egy új faja. Nevüket onnan kapták, hogy veszély esetén testüket vízzel pumpálják fel, hogy úgy nézzenek ki, mint egy labda. Így próbálnak nagyobbnak látszani, …
Még több forróság vár Európára augusztus 16, 2013 0:02 Szerző mediatica Tech.Tud Hét éven belül világszerte a mostani kétszeresére, 2040-re pedig a négyszeresére nő a nyári extrém hőhullámok száma a Potsdami Klímakutató Intézet (PIK) kutatói szerint. A Dim Coumou vezette kutatócsoport vizsgálatában olyan, többek közt a 2003-as európai és a 2012-es egyesült államokbeli rendkívüli (3 szigmás) hőhullámhoz hasonló időjárási jelenségekre összpontosított, amelyekben a nyári hónapok során a …
Érdemes megnézni: egy különleges Google Earth alternatíva augusztus 15, 2013 23:51 Szerző mediatica Tech.Tud Tény, hogy a digitális atlaszok piacát a Google Earth uralja. Azonban léteznek alternatívák is, ráadásul nem is akármilyenek. A Marble egy igazán sokoldalú digitális atlasz, de vigyázat, úgy bele lehet feledkezni a használatába, hogy csak úgy repülnek a percek és az órák. A Marble innen tölthető le (a legkülönfélébb platformokra), és az exe fájlra kattintva …
Disznóság: már a kuka is okos augusztus 12, 2013 15:31 Szerző mediatica Tech.Tud Egy angol cég wifis kukákat telepített a londoni Cityben. Mutatósak, reklámképernyőkkel látták el az oldalukat – látszólag minden rendben, miért épp a kuka ne lenne okos? Csakhogy kiderült, ezek a kukák képesek követni az arra járók közelségét, sebességét, a mobiltelefonjuk típusát és MAC-címét (utóbbi a mobil egyedi azonosítója). Még szép, hogy a járókelők tudta nélkül. …
Nem volt elég hazafias a videójáték, leállították a forgalmazást augusztus 7, 2013 15:06 Szerző mediatica Tech.Tud Lekerült a boltok polcairól Oroszországban egy második világháborús számítógépes játék, a szemtanúk elbeszélésein alapuló Company of Heroes 2, miután bírálatok érték, hogy orosz szemmel nem eléggé hazafias – közölte a forgalmazó a RIA Novosztyi hírügynökség honlapjának keddi jelentése szerint. A videojátékban – amely a szovjet Vörös Hadsereg és a náci Wehrmacht küzdelmét állítja középpontba – …
Hatezer éves halottas csarnokokra bukkantak augusztus 1, 2013 12:24 Szerző mediatica Tech.Tud Halottas csarnokok maradványaira bukkantak Nagy-Britanniában régészek. Becsléseik szerint a leletek 5600-6000 évesek. A régészek szerint a korabeli emberek halottaikat a csarnokokba vitték gyászszertartásra, majd pedig a közeli sírvermekben földelték el őket. A tudósok úgy vélik, hogy idővel a két, fából készült csarnokot felgyújtották és halomsírt emeltek a helyükön. Hatezer éves halottas csarnokokra bukkantak
VIDEÓ. Fiúkórus énekli az új LG okostelefon dallamait augusztus 1, 2013 12:22 Szerző mediatica Tech.Tud A Bécsi Fiúkórus (Wiener Sängerknaben) által énekelt dallamokkal dobja piacra legújabb okostelefonját az LG elektronikai konszern. Az új G2 okostelefon-generáció tagját jövő héten mutatják be. Összesen kilenc csengőhang és öt ébresztő, illetve üzenetjelzés van a telefonban, amelyet a Bécsi Fiúkórus énekelt fel – közölte szerdán a dél-koreai vállalat. Fiúkórus énekli az új LG okostelefon dallamait
Korszakváltást hoz a digitális átállás augusztus 1, 2013 12:19 Szerző mediatica Tech.Tud Valódi korszakváltást hoz a magyarországi televíziónézők számára a digitális átállás. A legmodernebb technológia több ingyenesen fogható csatornát, kiváló kép- és hangminőséget biztosít. Az eddig megszokott három helyett további négy televíziós csatorna, és három közszolgálati rádió vételét teszi lehetővé, előfizetési díj nélkül. Az átállás egyéb kiegészítő szolgáltatásokat is biztosít: elektronikus programújságot és elektronikus gyermekvédelmi zárat is. …
Digitális átállás: már csak egy nap van hátra július 30, 2013 23:10 Szerző mediatica Tech.Tud Kevesebb, mint egy nap múlva zárul a digitális átállás első üteme. Szerdán 12 óra 30 perckor megszűnik az analóg televíziós műsorszórás az ország középső 14 megyéjében. Az átállás előtti utolsó órákban is folyamatosan keresik a vevők a set-top-boxok, illetve a digitális tévéadások vételére alkalmas televíziókat. „Az idősek általában megijednek egy pici az átállástól, mert ragaszkodnak …