Tokaj: a magyar borászok, de a fogyasztók szempontjából is rossz döntés született


A fogyasztók megtévesztését eredményezheti, hogy az Európai Bíróság elutasította a magyar fellebbezést a “Tokaj” márkanév ügyében – közölte állásfoglalását a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsa pénteken az MTI-vel. A testület hangsúlyozta, a “Tokaj” márkanév ügyében a magyar borágazat érdekeit a kormány képviseli a nemzetközi fórumokon, és a hegyközségi tanács “minden rendelkezésére álló eszközzel támogatja a tokaji borok eredetvédelme ügyében tett lépéseit”. A tanács szerint a luxembourgi székhelyű hatóság döntése azt jelenti, hogy a szlovákiai termelők továbbra is a piacra vihetik a magyarnál gyengébb minőségű boraikat, a Magyarországon oltalom alatt álló “Tokaj” elnevezéshez nagyban hasonló márkanév alatt. Bár a “Tokaj” megjelölést ezután sem használhatják, hiszen csak a “Vinohradnicka oblast’ Tokaj” elnevezés alkalmazására kaptak jogalapot. A magyar termelőknek azonban így is hátrányos a döntés, amely piaczavaró lehet – fejtette ki álláspontját a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsa.

Magyarországnak és a Tokaji Borvidék borásztársadalmának közös érdeke, hogy az országhatár szlovák oldalán csak az eredetileg a tokaji történelmi borvidékhez tartozó településeken készíthessenek “Vinohradnicka oblast’ Tokaj” néven bort, és a megjelölést csak a jelenlegi szlovákiainál sokkal szigorúbb magyar tokaji borvidéki eredetvédelmi szabályok betartása mellett lehessen alkalmazni – szerepel az állásfoglalásban. A hegyközségi tanács kijelentette, a “Tokaj” névvita ügyében hozott döntés nem akasztja meg a tokaji borvidéken tavaly meghirdetett minőségi megújulását. A luxembourgi székhelyű Európai Bíróság csütörtökön utasította el a magyar fellebbezést a “Tokaj” márkanév ügyében azzal, hogy kimondta: nem minősül megtámadhatónak a “Vinohradnícka oblast’ Tokaj” szlovák név nyilvántartásba jegyzése. A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) szerint a Tokaj-vita csak egy részletkérdésében döntött az Európai Bíróság. A szlovákiai régió borászai ugyanakkor üdvözölték a döntést. A VM csütörtöki közleménye emlékeztet: a Bizottság 2010 februárjában a kormány értesítése nélkül, szlovák kérésre úgy módosította az oltalom alatt álló eredetmegjelölések és földrajzi jelzések regiszterében (E-Bacchus adatbázis) a Szlovákiára vonatkozó bejegyzést, hogy a korábban szereplő “Tokajská/Tokajské/Tokajský vinohradnícka oblasť” megjelölést “Vinohradnícka oblasť Tokaj”-ra cserélte. (Az E-Bacchus azoknak az eredetmegjelöléseknek és földrajzi jelzéseknek a jegyzéke, melyek az Európai Unióban oltalomban részesülnek.) Magyarország ezt a lépést megtámadta az Európai Unió Bíróságán, amely elutasította a magyar keresetet. A VM ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy ez az eljárás nem annak eldöntésére szolgált, hogy Szlovákia egyáltalán jogosult-e a Tokaj eredetmegjelölés használatára, és nem is ez volt a magyar cél az eljárás megindításakor. A döntés továbbra is csak az E-Bacchusba történt bejegyzéssel kapcsolatos, vagyis az eljárás csak azon kérdésre vonatkozik, hogy Szlovákia a Tokaj megjelölés mely származtatott alakjának használatára jogosult: a “Tokajská/Tokajské/Tokajský vinohradnícka oblasť”-ra vagy pedig a “Vinohradnícka oblasť Tokaj”-ra. “A döntés a jelenlegi status quo helyzet fennmaradását jelenti a magyar és szlovák fél között a Tokaj eredetmegjelölés tárgyában” – írták. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk