Nagyszeben-Pitesti autópálya épül, hogy maradjon román a Dacia. „Legalább kiderül, mennyivel számolnak!“


Jövőre elkezdődhet a Piteşti-et Nagyszebennel összekötő autópálya megépítése, jelentette be Victor Ponta miniszterelnök a Dacia gyár képviselőivel folytatott egyeztetésen. Hozzátette, már folyamatban van egy új megvalósíthatósági tanulmány elkészítése, hiszen az előző, amelyet még 2007-ben kapott kézhez az akkori kormány, ma már nem aktuális, lévén, hogy az ingatlanpiaci buborék idejében készült, amikor a telkeket erősen felülértékelték. „Immár teljesen más árakon számolnak, ezért szükséges egy újabb tanulmányt készíteni, hogy egyértelművé váljék, valójában mennyibe kerül ez az autópálya“ – mondta Victor Ponta.

Nagyszeben-Pitesti-Ponta-autópálya
Egyidejűleg kezdik a munkát mindkét oldalról, és az első szakasz, amelyet az elképzelések szerint átadnak majd, Piteşti-et Curtea de Argeşsel köti majd össze. A kormány azután döntött a sztráda javára, miután az autógyártó dolgozói utcai megmozduláson követelték ezt.
Korábban az állam mereven elzárkózott a dologtól, képviselői azt hangoztatták, túl sokba kerül a beruházás, hogy megérje vállalni a költségeket.
autópályák-Romániában Autópályák Romániában
A Piteşti-et Nagyszebennel összekötő autópálya azért fontos, mert közvetlen kapcsolatot létesít a dél-erdélyi sztrádával. A francia gyártó több ízben jelezte, ennek hiányában 30 eurós többletköltsége keletkezik minden legyártott autóra, emiatt pedig már azt kezdték fontolgatni, hogy a gyártósorokat Marokkóba költöztetik. Ennek lehetőségére Traian Băsescu államfő is figyelmeztetett. mediatica

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk