Bajnai Gordon a három feltételről: leválthatják Orbánt


Annak kell miniszterelnök-jelöltnek lenni, aki legalább három kritériumnak megfelel: képes összefogni egy nagyon széles választói csoportot, kihívója lehet Orbán Viktornak, és garanciát jelent a jó kormányzásra – mondta a Népszavának adott interjúban Bajnai Gordon.

A volt kormányfő, az Együtt 2014 – Párbeszéd Magyarországért választási szövetség vezetője szerint azt az embert, aki ezt a három dolgot megtestesíti, speciális helyzetben kell kiválasztani. Nem tudják ugyanis megvárni a választást, hogy a legtöbb voksot szerző tömörülés vezesse a koalíciót. Csaknem háromnegyed évvel a választás előtt kell megkötniük egy olyan szövetséget, amely még utána is növelni képes szavazóink számát. Most még korai a döntésről beszélni, de a következő hónapokban e szempontok szerint kell választaniuk – fogalmazott. Bajnai Gordon úgy véli, Magyarországon milliók tanulják meg ezekben az években, hogy jólétünk a szabadságunkból származik, az a kormány ugyanis, amelyik bármit megtehet, bármit el is vehet. Meggyőződése, hogy Orbán Viktor lényegében elindította Magyarország hosszú menetelését kifelé az unióból. Emiatt is felelőtlennek, károsnak és rombolónak tartja azokat, akik azt gondolják, hogy 2014-re legyinteni lehet, és 2018-ra kell koncentrálni. Szerinte Orbán Viktor legyőzhető és legyőzendő, és az is a felelősségük közösen úgy politizálniuk, hogy ezt meg tudják csinálni. Először a két legnagyobb ellenzéki erőnek kell egymással egyenrangúan tárgyalni ahhoz, hogy erős legyen az összefogás – tette hozzá az Együtt 2014-PM választási szövetség vezetője. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk