Kikérték Simon Gábor másik vagyonnyilatkozatát


Az Országgyűlés mentelmi bizottságának kereszténydemokrata elnöke levélben fordul Mesterházy Attila MSZP-elnökhöz, hogy juttassa el a testületnek Simon Gábor MSZP-nél leadott vagyonnyilatkozatát. Rubovszky György pénteki budapesti sajtótájékoztatóján beszélt erről. Az elnök szerint fontos látni, mennyire van összhang Simon Gábornak az MSZP-nél, illetve az Országgyűlésnél leadott vagyonnyilatkozata között. Rubovszky György jelezte: hétfőn felveszi a kapcsolatot a testület tagjaival, illetve első lépésként megkeresi a legfőbb ügyészt, hogy igyekezzen segíteni a bizottságot további eljárása során. Rubovszky György kijelentette: be kell bizonyítani, hogy a politikai réteg Magyarországon nem olyan, mint Simon Gábor. Fel kell deríteni az ügy politikai vonzatát, ami az igazságszolgáltatásnak nem dolga és nem is célja – rögzítette. Rámutatott, a rendszerváltás és a mentelmi bizottság működése óta ilyen, az együttműködést tagadó magatartással még nem találkoztak. A bizottsági elnök emlékeztetett arra: ha a volt szocialista politikusnak – aki lemondott képviselői mandátumáról – összeférhetetlenség miatt szűnt volna meg a mandátuma, akkor vissza kellett volna fizetnie 2009. február 1-jétől az országgyűlési munkájáért felvett jövedelmét, mintegy 36 millió forintot. Rubovszky György úgy fogalmazott: erkölcsileg nehéz megmagyarázni, hogy “legális” ennek az összegnek a felvétele. Kérdésre válaszolva azt mondta, a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség óta 250-300 eljárást kezdeményeztek, de egyetlen olyan eset sem volt az elmúlt 20 évben, amit az érintett ne tudott volna igazolásokkal tisztázni. Így arra sem alakult ki gyakorlat, hogy a jövedelmet vissza kelljen fizetni. Arról, hogy a kormánypártok álláspontja szerint ezt a pénzt Simon Gábornak vissza kell-e fizetnie, azt mondta, nem tud jogilag alátámasztva ilyen véleményt kimondani. A vizsgálatuk arra is kiterjed, hogy miután nem összeférhetetlenség miatt szűnt meg a mandátum, más címen visszakövetelhető-e ez az összeg. Ha szükséges, szakjogászok segítségét is igénybe veszik majd – jelezte. Rubovszky György kérdésre válaszolva elmondta: Gyurcsány Ferenc DK-elnök miniszterelnököt érintő kezdeményezéséről még semmilyen hivatalos megkeresést nem kapott. Közölte, ha megérkezik, a bizottság elnöke megvizsgálja a beadványt. Ha az a törvénynek megfelelő elemeket tartalmazza, akkor felhívással fordulnak az érintetthez, hogy öt napon belül oldja fel az ellentmondásokat. Ha ez eredménytelenül zárul, az elnök vagyonvizsgálati eljárást rendel el. Ha az érintett képviselő eredményesen igazolja az adatokat, az elnök ezt megszünteti. Ugyanakkor az elnök a bizottság tagjainak is megküldi a megszüntető levelet, és ha a testület szót emel ellene, akkor köteles az elnök a vizsgálatot elrendelni. További kérdésre Horváth András ügyéről azt mondta, az nem azonos a Simon-üggyel és itt az Országgyűlést politikai felelősség nem terheli. Mesterházy Attila MSZP-elnök csütörtökön azt mondta, ügyészségi nyomozók az MSZP székházából elvitték Simon Gábornak a párt számára külön leadott vagyonnyilatkozatát. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk