Ez sem mindennapi! Mesterházy Attila jelentette be a Fidesz javaslatát


Tizennégy állandó bizottságot javasol az újonnan alakuló Országgyűlésben a Fidesz – közölte Mesterházy Attila, az MSZP elnöke szerdán Budapesten újságírókkal a parlament alakuló ülését előkészítő egyeztetés után. Az ellenzéki politikus elmondta, a pénteken folytatódó megbeszélésen jelentős véleménykülönbség volt a bizottsági struktúra kialakításáról és arról, hogy milyen szakpolitikai területekkel kell foglalkoznia a testületeknek. Mesterházy Attila azt mondta, pártja hiányolta, hogy a foglalkoztatáspolitika nem jelenik meg önálló bizottságként. Fontos lenne, ha a bizottságok az önkormányzati ügyekkel, a fejlesztéspolitikával, a közlekedéspolitikával, az ifjúságpolitikával, az idősüggyel és az energetikával is foglalkoznának – tette hozzá, megjegyezve, hogy ez nem minden esetben jelentené önálló bizottság létrehozását. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk