BRÉKING. Kelemen Hunor bejelentése


Kelemen Hunor szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a nélküle megalakult Ponta-kormány és a 2015-ös költségvetés megszavazásával lezárta az átmeneti időszakot, ezt követően ellenzéki pártként kíván politizálni. Az RMDSZ elnöke egy kolozsvári sajtóbeszélgetésen szólt erről. Hozzátette: a szövetség egyelőre azt látja, hogy a Klaus Iohannist Románia elnöki tisztségébe segítő Nemzeti Liberális Párt (PNL) sem határozta el, hogy milyen irányba kíván haladni. A párt egyes politikusai a kormány megbuktatásának a tervét, mások előre hozott választásokat emlegettek. Az elnök szerint az RMDSZ akkor lehet érdekelt a kormánybuktatásban, ha azt látja, hogy az ellenzék „képes valamit a helyére tenni”. Kelemen Hunor nem tartotta helyénvalónak Victor Ponta korábbi megállapítását, amely szerint azért kell kormányon tartani az RMDSZ-t, mert így előzhető meg a magyar közösség radikalizálódása. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk