Dorin Florea javára lenne a kétfordulós polgármesterválasztás


Kevesebb magyar polgármester lesz, ha két fordulót tartanak a választásokon: az RMDSZ elnöke szerint körülbelül tíz jelöltjük kerül majd ki vesztesen, ha idén nem egy fordulóban szavazunk a polgármesterre. Kelemen Hunor elmondta, a kétfordulós rendszerre való áttéréssel olyan települések élére kerülhet román vezető, ahol jelentős számban, de nem többségben élnek magyarok. Példaként többek között Marosvásárhelyt hozta fel, ahol idén esély lenne magyar polgármester megválasztására, mert az előválasztáson nyertes összmagyar jelölt már az első fordulóban győzhet. Ha azonban két fordulót tartanak, akkor etnikai koalícióra lépnek a román pártok, és együtt legyőzik a versenyben maradt magyar jelöltet, magyarázta Kelemen Hunor.

Ezen túlmenően azonban elvi kérdésről van szó, hogy ti. a szavazás előtt néhány hónappal ne változtassanak a törvényen. Márpedig úgy tűnik, hogy a választási törvény módosulni fog – mondta az RMDSZ elnöke. Mint ismert, a módosítást a Nemzeti Liberális Párt szorgalmazza, és most már a Cioloș-kormány sem zárkózik el attól, hogy sürgősségi rendelettel vagy parlament előtti felelősségvállalással eleget tegyen az alakulat követelésének. ►Tovább

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk