Megszólalt és teljesen mást mond az Omegásokkal verekedő taxis


Teljesen máshogy látja a vasárnap hajnali incidenst a taxis és az Omega két zenésze, Benkő László és Debreczeni Ferenc. A szabadlábon védekező taxis szerint ő két perc alatt kint volt a címen, a zenészek nem voltak józanok és ezért nem akarta őket elvinni, valamint először őt inzultálták Benkőék. A Class Fm reggeli műsorába telefonált be H. Zoltán, a budapesti taxis, aki elverte az Omega két zenészét, Benkő Lászlót és Debreczeni Ferencet – írja a propeller.hu. A férfi azt mondta: a központtól kapott egy címet, ahová saját elmondása szerint két perc alatt kiért. (Benkőék azt állították, hogy több mint fél órát várakoztak, és már a diszpécsereknek is telefonáltak, hogy hol az autó.) H. Zoltán szerint a “nem józan” Benkő László behajolt az autóba és közölte, hogy nekik nem kell taxi és megpróbálta “különböző jelzők kíséretében” elküldeni onnan. A sofőr ekkor szintén felhívta a diszpécsert és elmondta, hogy elhagyja a helyszínt, mert nincsenek olyan állapotban, hogy elvigye az utasokat. Erre Benkő a sofőr szerint átment az ő oldalára és megpróbált beütni az autóba és arcon ütötte. A taxis ekkor szállt ki az autóból és ekkor estek neki mindketten és ebből adódott a verekedés. Benkő László is megszólalt a műsorban, aki szerint a taxis “fel sem fogja, hogy mit követett el”. Azt is mondta: egyáltalán nem ittak, nem ő kerülte meg az autót, nem hajolt be az autóba, az Debreczeni Ferenc volt és H. Zoltán “ekkor törte el az orrát”. ► Tovább

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk