Napokra módosul a vonatok menetrendje a héjjasfalvi baleset miatt


Kerülő úton közlekednek a vonatok Brassó és Tövis (Teius) között szerdán és csütörtökön, a Maros megyei Héjjasfalván kedden reggel történt baleset következtében, közölte a román vasúttársaság kedden délután. A rendőrség alternatív útvonalakat javasol azoknak, akik gépkocsival közlekednek Héjjasfalva és Székelykeresztúr között. Mint arról beszámoltunk, kisiklott kedden reggel egy tehervonat a Maros megyei Héjjasfalván, és elzárta a Héjjasfalvától Székelyudvarhelyre vezető 13C jelzésű országutat, valamint a Brassót Segesvárral összekötő 300-as vasútvonalat.

Képünk illusztráció
Héjjasfalva polgármestere az Agerpres hírügynökségnek elmondta, a községháza térfigyelő kamerája is rögzítette, amint a 35 vagonos, szenet szállító tehervonat utolsó vagonjait egy másik sínpárra irányítja a váltó, mint amelyiken a vonat első fele haladt. A balesetben 11 vagon siklott ki, egyikük felborult. A kisiklott vagonok erősen megrongálták a vasúti pályát, és a magasfeszültségű villanyvezetéket. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk