A hitleri Anschluss emléke kísért. Európa elégedetlenkedik, de nem tesz semmit. „Merkel, Hollande és Obama megegyeztek, hogy a Facebookon kidobják Putyint a barátaik listájából“


Éppen olyan naivitás lenne azt várni, hogy Putyin beéri Krímmel, mint amilyen naiv volt az az elképzelés, hogy Hitler megáll Ausztriánál – írta a Krím Oroszország általi annektálása kapcsán szerdai kommentárjában a Hospodárské Noviny (HN) szlovák gazdasági-közéleti napilap. A pozsonyi lap “Putyin Anschlussa” című írásában rámutat: bár Putyint nem lehet Hitlerhez hasonlítani, a krími és az egykori osztrák népszavazás körülményei hasonlóak és vélhetően eredményük akkor is hasonló lett volna, ha idegen hadseregek jelenléte nélkül rendezték volna meg. A HN kommentátora, Árpád Soltész kiemelte: az Anschluss idején Európa reakciója hasonló volt mint most a krími népszavazáskor, vagyis elégedetlenségének adott hangot, de nem tett semmit. Megjegyezte: az Európai Unió és az Egyesült Államok szankcióinak körülbelül olyan erejük van, mintha “Merkel, Hollande és Obama megegyeztek volna abban, hogy a Facebookon kidobják Putyint a barátaik listájából”. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk