Forró témákat érint a pápa legrövidebb külföldi utazásán


Strasbourgba érkezett ma reggel Ferenc pápa. A katolikus egyházfő meglátogatja az EU intézményeit, így az Európai Parlamentben és az Európa Tanácsnál is várják, mindkét helyszínen beszédet intéz a politikusokhoz, amelyekben arra szólít majd fel, hogy tegyenek meg mindent a válság leküzdéséért, valamint az újjáéledő nacionalizmus megfékezéséért.

A hívek bánatára a pápa ezúttal kizárja a nyilvánosságot látogatásából, amelyet amúgy majd úgy tartanak nyilván, mint a legrövidebb külföldi utazását, lévén, hogy mindössze négy órásra tervezték. mediatica

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk