Taggelt bejegyzések: állásfoglalás

“Sötét”, “barbár”, “agresszív”: így reagált a Fidesz a román kormányfő állásfoglalására

“Sötét”, “barbár”, “agresszív”: így reagált a Fidesz a román kormányfő állásfoglalására

A Fidesz szerint elfogadhatatlan és megbocsáthatatlan a román miniszterelnök magyar autonómiatörekvésekkel kapcsolatos nyilatkozata. A nagyobbik magyar kormánypárt kommunikációs igazgatója, Hidvéghi Balázs csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: Mihai Tudose akasztással fenyegette meg azokat az erdélyi magyarokat, akik a szülőföldjükön székely zászlót tűznek ki és kiállnak magyarságukért. Hangsúlyozta: ez a kijelentés a 20. század legsötétebb,

Autonómia? A román kormányfő felkötné (!) a felelősöket

Autonómia? A román kormányfő felkötné (!) a felelősöket

Mihai Tudose román miniszterelnök csütörtökön az egyik közösségi portálon tett bejegyzésében közölte: románként és kormányfőként elutasít bármiféle tárgyalást Románia valamely részének az autonómiájáról. A miniszterelnök ezzel a Realitatea hírtelevíziónak szerda este adott nyilatkozatát pontosította. Úgy vélte: az autonómia sérti Románia alkotmányát, amely már az első paragrafusában biztosítja a román állam egységes és oszthatatlan voltát. “A


Egyértelműsítették az erdélyi magyar pártok, mit értenek Székelyföld kifejezés alatt

Egyértelműsítették az erdélyi magyar pártok, mit értenek Székelyföld kifejezés alatt

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) keddi közleményében üdvözölte a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, a Magyar Polgári Párt és az Erdélyi Magyar Néppárt közös állásfoglalását az autonómia-elképzelések összehangolására vonatkozóan, és úgy értékelte, hogy a pártok elfogadták az autonómiatervezetének alapját képező kritériumokat. “Úgy értékeljük, hogy a közös nyilatkozat utólagos megerősítése a Székelyföld autonómiájára vonatkozó törvénytervezet december 22-i

Merev román elutasításba ütközött az erdélyi magyar pártvezetők közös autonómianyilatkozata

Merev román elutasításba ütközött az erdélyi magyar pártvezetők közös autonómianyilatkozata

Merev elutasításba ütközött a román politikusok részéről a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), a Magyar Polgári Párt (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnökének hétfői közös nyilatkozata, amelyben megerősítették az általuk képviselt közösség autonómiaigényét, párbeszédet szorgalmazva a témáról a román többségi társadalommal. A keddi román lapok többsége Liviu Dragneát, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD)

Itt az erdélyi magyar pártok közös állásfoglalása az autonómia-elképzelések összehangolásáról!

Itt az erdélyi magyar pártok közös állásfoglalása az autonómia-elképzelések összehangolásáról!

Közös állásfoglalást írt alá az autonómia-elképzelések összehangolásáról a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), a Magyar Polgári Párt (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke hétfőn Kolozsváron. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, Biró Zsolt MPP-elnök és Szilágyi Zsolt EMNP-elnök közös sajtótájékoztatóján elmondta, az erdélyi magyarság autonómiaigényét először kimondó 1992-es kolozsvári nyilatkozat 25. évfordulója után szerették volna megerősíteni