Taggelt bejegyzések: bözödújfalu

Kivitelezőt keresnek a bözödújfalusi templom felépítésére

Kivitelezőt keresnek a bözödújfalusi templom felépítésére

Már a kivitelezőt keresik, aki mihamarabb hozzálátna a bözödújfalusi Összetartozás Templomának alapozási munkálatához, mivel hatalmas előrelépést hozott az újév. Maros megye RMDSZ-es önkormányzatai összefogtak, és azonos összeggel segítik a templom újjáépítését. Ez az adomány a szükséges összeg több mint felét jelenti – adta hírül közleményében az erdőszentgyörgyi polgármesteri hivatal. Ezt olvashatják az alábbiakban. Kivitelező szakcéget

Láthatóvá vált a vízzel elárasztott egykori település Bözödújfalun

Láthatóvá vált a vízzel elárasztott egykori település Bözödújfalun

A tóban álló irányítótornyot a gáttal összekötő, sérült híd a Maros megyei Bözödújfalu mesterséges tavában 2017. május 21-én. Két hónap alatt több mint nyolc méterrel csökkentették a tó vízszintjét, így láthatóvá váltak az egykori település romjai. A következő hetekben tovább apasztják a tározó vizét, hogy a vízgazdálkodási vállalat szakemberei meg tudják javítani a hidat, amelynek

Víz nélkül a Bözödi tó: Szilveszter Zoltán fotóriportja

Víz nélkül a Bözödi tó: Szilveszter Zoltán fotóriportja

További képek Facebook-oldalunkon! A témához kapcsolódó, korábbi anyagaink: Látható lesz a víz alatti Bözödújfalu, és íme, miért! Leomlott a vízzel elárasztott bözödújfalusi római katolikus templom Újjáépítenék Bözödújfalu leomlott templomát Erdélyi Atlantisz


Látható lesz a víz alatti Bözödújfalu, és íme, miért!

Látható lesz a víz alatti Bözödújfalu, és íme, miért!

A hét végén elkezdődött a bözödújfalusi mesterséges tó leeresztése, s mintegy másfél hónap múlva újra látható lesz az egykori település víz alatti része – jelentette szombat este a Maszol.ro erdélyi portál Csibi Attila Zoltán erdőszentgyörgyi polgármesterre hivatkozva. A polgármester elmondta, a következő hetekben fokozatosan mintegy 15 méterrel csökkentik a víz szintjét a tározóban, hogy a