Taggelt bejegyzések: brassó


Újabb autópálya épülhet Erdélyben

Újabb autópálya épülhet Erdélyben

Brassót Fogarassal kötnék össze az A13-as sztrádával. Erdélyben újabb autópálya építését tervezi a közlekedési miniszter. Cătălin Drulă pénteki sajtótájékoztatóján jelentős projektnek nevezte a Brassót Fogarassal összekötő sztráda megvalósítását. Emlékeztetett: az A13-as jelzésű út eredetileg az észak-erdélyi autópálya részét képezte, de a terve 10 évig a fiókban maradt. Kijelentette: szeretné kivenni onnan és életbe ültetni, mert


Halott a taxiban

Halott a taxiban

Brassóban taxiban vesztette életét egy 68 éves férfi. A város egyik lakónegyedéből a központba utazó személy menet közben elhunyt, ezt érkezéskor állapította meg a taxi vezetője. A nyomozó hatóságok elszállították a holttestet és vizsgálatot indítottak a halál okának kiderítésére. Gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával bűnvádi eljárást kezdeményeztek, ismeretlen tettes ellen. Fotó: ziare.com

Rémület! Vaddisznócsorda Brassó utcáin

Rémület! Vaddisznócsorda Brassó utcáin

Rémült hang jelentette be az 112-es, egységes segélykérő számon hétfőn este: vaddisznócsordát láttak Brassó utcáin, majd segítséget kért az illetékesektől. Vaddisznókat kellett elűzniük Brassó utcáiról a csendőröknek hétfőn este. A karhatalmi intézmény közleményben tájékoztatta az AGERPRES hírügynökséget arról, hogy az 112-es segélyhívó számon jelezte egy betelefonáló: vaddisznócsordát láttak Brassó utcáin. A vadállatokat a csendőrök visszaterelték

40 métert repült a zebrán elgázolt gyalogos

40 métert repült a zebrán elgázolt gyalogos

Életét vesztette az a férfi, akit a gyalogátkelőn ütött el egy figyelmetlen autós. Brassóban, a Bukaresti úton történt a szerencsétlenség, ugyanazon a helyen, ahol tavaly egy 16 éves lány szenvedett ugyancsak halálos balesetet. A gépkocsivezető nem is lassított a zebránál, így az elgázolt járókelő 40 métert repült a levegőben, miután eltalálta. Az autós ellen gondatlanságból


Második világháborús repülőbombát találtak az egykori traktorgyár helyén

Második világháborús repülőbombát találtak az egykori traktorgyár helyén

Második világháborús repülőbombát találtak Brassóban az egykori traktorgyár helyén – a 75 kilogrammos robbanószerkezetet az ott kialakított építőtelepen dolgozó munkások fedezték fel. A bombát tűzoltók vitték el a helyszínről. Ciprian Sfreja, a Brassó megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU) szóvivője elmondta, a katasztrófavédelem tűzszerész egységét csütörtökön arról értesítették, hogy második világháborús repülőbombát találtak Brassóban az egykori traktorgyár