Taggelt bejegyzések: csíky csengele

Marosvásárhelyi iskolaügy: a táblabíróság elutasította a fellebbezést

Marosvásárhelyi iskolaügy: a táblabíróság elutasította a fellebbezést

A Marosvásárhelyi Táblabíróság keddi ítéletében jogerősen érvénytelenítette a Maros megyei tanfelügyelőségnek azt a határozatát, amellyel 2015 augusztusában létrehozta a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnáziumot, és ebbe sorolta be a Bolyai Farkas Gimnázium és az Unirea Főgimnázium egyes osztályait. Az ítéletnek a romániai bíróságok portálján közölt kivonata szerint a táblabíróság elutasította a katolikus gimnázium és a szülők

A marosvásárhelyi katolikus gimnázium számára fontos határozatot érvénytelenített a bíróság

A marosvásárhelyi katolikus gimnázium számára fontos határozatot érvénytelenített a bíróság

A marosvásárhelyi törvényszék elsőfokú ítéletben érvénytelenítette kedden a Maros megyei tanfelügyelőségnek azt a határozatát, amellyel 2015-ben a Római Katolikus Gimnáziumba sorolta az Unirea főgimnázium magyar osztályait. Az ítélet kivonata a román bíróságok portálján jelent meg. A tanfelügyelőségi határozatot mind a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal, mind pedig az Unirea Főgimnázium szülői bizottsága megtámadta a közigazgatási bíróságon. A


Marosvásárhelyi iskolaügy: körvonalazódott a megoldás a tanintézet rövid távú működtetésére

Marosvásárhelyi iskolaügy: körvonalazódott a megoldás a tanintézet rövid távú működtetésére

A marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium működtetésében érintett intézmények és a szülők egy csoportjának a keddi egyeztetésén körvonalazódott a megoldás a tanintézet rövid távú működtetésére. A prefektusi hivatalban tartott több órás tanácskozás után Csíky Csengele, a szülők képviselője a közszolgálati médiának elmondta: a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal illetékese ígéretet tett arra, hogy a hivatal csütörtökig átiratban közli

Marosvásárhelyi iskolaügy: kiderült, miért nem a polgármesteri hivatal épülete előtt tiltakoznak a szülők (videó)

Marosvásárhelyi iskolaügy: kiderült, miért nem a polgármesteri hivatal épülete előtt tiltakoznak a szülők (videó)

Fotó: Civilek a katolikus iskoláért Péntekig tartó tüntetéssorozatba kezdett hétfőn a marosvásárhelyi prefektusi hivatal előtt a létbizonytalanságba sodort marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnáziumban tanuló gyermekek szüleinek egy csoportja. A Civilek a katolikus iskoláért csoport tíz tagja péntekig naponta 10 és 11 óra között feliratokkal tiltakozik a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal és prefektusi hivatal közelében levő téren. Csíky