Gyász: elhunyt Prince egykori dobosa július 5, 2017 8:22 Szerző mediatica Zene 43 éves korában elhunyt John Blackwell, Prince egykori dobosa. A tragikus hírt a felesége jelentette be a Twitteren és az Instagramon. John 3 éves kora óta dobolt, nagy hatással volt rá édesapja, aki szintén ezen a hangszeren játszott. Prince és John Blackwell 12 éven át dolgozott együtt. Blackwellnél agytumort diagnosztizáltak még 2016-ban – ugyanabban az …
Elhunyt Jókai Anna író, a nemzet művésze június 6, 2017 11:15 Szerző mediatica Kultúra Életének 85. évében elhunyt Jókai Anna Kossuth Nagydíjas és Kossuth-díjas író, a nemzet művésze – tette közzé honlapján a Magyar Művészeti Akadémia (MMA), amelynek az alkotó rendes tagja volt. „Írói pályája senkiéhez sem hasonlít; spirituális realizmusnak, az isteni és az emberi szint találkozásának nevezett életfelfogása erkölcsi és írói programként is beérett” – olvasható az MMA …
Meghalt a Dallas egyik szereplője május 27, 2017 8:17 Szerző mediatica Kultúra Jared Martin szerdán, 75 évesen távozott az élők sorából, philadelphiai otthonában érte a halál. A színész halálát hasnyálmirigyrák okozta. Martin a Dallas című amerikai filmsorozatban Dusty Farlow-t, Samantha szerelmét alakította. A hatvanas évek végétől egészen a kilencvenes évekig több filmben és tévésorozatban szerepelt. Első és egyetlen rendezésének, a The Congressmannak tavaly volt a bemutatója. A …
Meghalt Robert Miles, a Children című világsláger szerzője május 11, 2017 12:31 Szerző mediatica Zene Negyvenhét évesen elhunyt Robert Miles svájci-olasz zeneszerző, zenész, lemezlovas és zenei producer, a Children című elektronikus zenei világsláger szerzője. Miles, eredeti nevén Roberto Concina, szerdára virradóra halt meg ibizai otthonában, meg nem nevezett betegségben. Halálhírét a DJ Mag Italia olasz zenei portál közölte. Svájcba emigrált olasz szülők gyermekeként született Fleurierben, de gyermekkorában családja visszaköltözött Olaszországba, …
Elhunyt Tanai Bella színművész április 3, 2017 10:42 Szerző mediatica Kultúra Életének 88. évében elhunyt Tanai Bella Aase-díjas színész, a Vígszínház művésze – közölte a család az MTI-vel. A Vígszínház egykori színésznője szerettei körében, budapesti otthonában halt meg vasárnap. Tanai Bella a székelyföldi Csíkszeredán született 1930. március 15-én. 1950-ben végzett a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben, ezután 1977-ig a Marosvásárhelyi Székely Színház – melyet később Állami, …
Elhunyt Torgyán József január 22, 2017 16:56 Szerző mediatica Magyarság Otthonában, szűk családja körében vasárnap reggel 85. életévében elhunyt Torgyán József, a Független Kisgazdapárt (FKGP) volt elnöke, korábbi földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter – közölte a család vasárnap az MTI-vel. Torgyán József 1991-2002 között vezette az FKGP-t, míg a földművelésügyi tárcát 1998-től 2001-ig irányította. A Ripost tavaly decemberben írt arról, hogy Torgyán József szívelégtelenség miatt kórházba …
Elhunyt George Michael december 26, 2016 11:04 Szerző mediatica Zene Elhunyt George Michael. Az énekes-dalszerző világsztárt 53 éves korában, angliai otthonában érte halál. A halálhírt az előadóművész publicistája jelentette be hétfő hajnalban, és a rendőrség is megerősítette. A rendőrség nem közölte George Michael halálának pontos okát, de azt egyértelművé tette, hogy idegenkezűség gyanúja nem merült fel. Publicistájának közleménye szerint az énekes, aki az 1980-as évek …
Mindössze 38 évesen elhunyt a Kolozsvári U volt kosárlabdázója december 22, 2016 13:10 Szerző mediatica Sport Elhunyt a Kolozsvári U férfi kosárlabdacsapat volt játékosa: Jerome LaGrange mindössze 38 éves volt. Hosszabb ideje betegeskedett, rákos volt. Az amerikai sportoló a 2011-2012-es idényben volt tagja a kolozsvári csapatnak, amikor Tyler Morris sérülése nyomán ajánlottak neki szerződést. Legutóbb Németországban, alsóbb színvonalú ligákban játszott, jelenti a news.ro hírügynökség. „Igazi vezéregyéniség volt a pályán és az …
Budapesten temetik el Gábor Zsazsát december 20, 2016 1:03 Szerző mediatica Kultúra Nem csak Magyarországon, de a tengerentúlon is a legnagyobb szupersztárok gyászolják a 99 évesen elhunyt Gábor Zsazsát. A színésznő hosszú éveken át tartó egészségi problémák után amerikai idő szerint vasárnap hajnalban kapott szívrohamot, majd a kórházba szállítás előtt, a szerettei körében hunyta le a szemeit. – Sajnos, már számítottunk erre, de azért titkon reméltük, hogy …
Elhunyt Gábor Zsazsa december 19, 2016 12:43 Szerző mediatica Kultúra Gábor Zsazsa színésznő, 1940 körül. Fotó: MTI/EPA Kilencvenkilenc éves korában elhunyt Gábor Zsazsa magyar származású hollywoodi filmdíva – jelentette a CBSLA hírportál. Ed Lozzi, a színésznőről publikáló újságíró közölte a Los Angeles-i portállal, hogy Gábor Zsazsa vasárnap halt meg otthonában. Ezt később megerősítette férje, Frederic von Anhalt, aki szerint felesége szívinfarktusban halt meg. Gábor Zsazsa …