Taggelt bejegyzések: gyalogosgázolás

Pokémonozó sofőr gázolt halálra egy 9 éves fiút

Pokémonozó sofőr gázolt halálra egy 9 éves fiút

Képünk illusztráció Azóta, hogy a kiterjesztett valóságon alapuló videojáték július 22-én elérhetővé vált Japánban, három halálos gázolás is történt az országban a játék miatt. Halálra gázolt egy kilencéves kisfiút egy Pokémon Góval játszó sofőr a közép-japán Icsinomijában, amelynek vezetősége levélben készül felszólítani a kiterjesztett valóságon alapuló videojáték amerikai fejlesztőjét, hogy teljesen blokkolja az alkalmazást, amikor

Gyorshajtó gázolta el a figyelmetlen gyalogost

Gyorshajtó gázolta el a figyelmetlen gyalogost

Képünk illusztráció Az elkövető és az áldozat is felelőssé tehető annak a balesetnek a bekövetkeztében, amelynek részleteit a Maros megyei rendőrség ismertette lapunkkal. Eszerint a közlekedési körülményekhez mérten túlságosan nagy sebességgel hajtó, 43 éves, medgyesi férfi elgázolta gépkocsijával azt a 14 éves, mezőzáhi fiút, aki nem kijelölt helyen kelt át az úttesten anélkül, hogy megbizonyosodott

5 éves kislányt gázoltak Szászrégenben

5 éves kislányt gázoltak Szászrégenben

Képünk illusztráció Súlyosan megsérült egy 5 éves kislány Szászrégenben, miután váratlanul kiszaladt az úttestre, és az arra haladó autós elgázolta. A baleset helyszínén nem volt átjáró, a gyerek elővigyázatlanul tért le a járdáról, hangsúlyozza a a Maros megyei rendőrség tájékoztatója, amely szerint a gépkocsit vezető 18 éves, görgényadorjáni fiatalember ellen gondatlanságból elkövetett testi sértés gyanújával


Elgázoltak egy nőt és egy gyereket a főtéren

Elgázoltak egy nőt és egy gyereket a főtéren

Képünk illusztráció Gyalogosokat gázoltak Marosvásárhelyen, a Rózsák terén: hétfőn délután, kevéssel negyed 3 óra után egy 39 éves férfi ütötte el autójával a szabálytalanul és elővigyázatlanul átkelőket, egy 31 éves, felsővisói nőt, valamint egy 7 éves, mezőcsávási fiút. Az ügyben gondatlanságból elkövetett testi sértés gyanújával indítottak eljárást, tájékoztatott kedden a Maros megyei rendőrség.

Gyalogost gázolták az átjárón, a nő meghalt

Gyalogost gázolták az átjárón, a nő meghalt

Meghalt egy 53 éves, héjjasfalvi nő Segesváron, akit a gyalogátkelőn gázolt el autójával egy 67 éves, fehéregyházi asszony. A Mihai Viteazul utcában történt a szerencsétlenség, szombaton, kevéssel este fél 10 előtt, tájékoztatta lapunkat hétfőn a Maros megyei rendőrség. Az autós ellen gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával indítottak bűnvádi eljárást. Képünk illusztráció

Járdán ütöttek el egy nőt a Tamás Ernő utcában

Járdán ütöttek el egy nőt a Tamás Ernő utcában

Könnyebben megsérült egy 54 éves, marosvásárhelyi asszony, amikor egy pótkocsis haszongépjárművet vezető 37 éves férfi rosszul vette a balrakanyart, és felhajtott a járdára a Tamás Ernő utcában. A baleset hétfőn 13 órakor történt, a szerencsétlenségért egyértelműen a biharhosszúaszói férfit terhel felelősség, áll a Maros megyei rendőrség keddi tájékoztatójában. Képünk illusztráció