Taggelt bejegyzések: határátkelő

Közös vasúti és közúti fejlesztésekre készül Románia és Magyarország

Közös vasúti és közúti fejlesztésekre készül Románia és Magyarország

Újabb határátkelők nyílnak, kétvágányúsítják a Budapest-Békéscsaba-Lökösháza-Kürtös vasútvonalat. Képünk illusztráció. Három éven belül megnyílik a harmadik autópálya Románia és Magyarország között – erről a magyar külgazdasági és külügyminiszter bukaresti látogatása alkalmával született megállapodás a felek között. Így 2024-ig Szatmárnémeti és Mátészalka között is sztrádán lehet majd elhagyni az országot. Másutt pedig új határátkelők létrehozását engedélyezik. A

Budapesten tárgyalt a magyar és a román belügyminiszter

Budapesten tárgyalt a magyar és a román belügyminiszter

Újabb öt átkelőhelyet nyitnak meg a koronavírus-járvány miatt lezárt személyforgalom előtt a magyar-román határon az utóbbi napokban Nagylaknál kialakult torlódás felszámolása érdekében – közölte kedden Marcel Vela belügyminiszter, miután magyar kollégájával tárgyalt Budapesten.

Újabb határátkelőt használhatnak az ingázók

Újabb határátkelőt használhatnak az ingázók

A battonyai átkelőt is használhatják csütörtöktől a magyar-román határon az ingázók – idézte a magyar külgazdasági és külügyminiszter reggeli bejelentését a 888.hu. Szijjártó Péter felidézte, néhány nappal ezelőtt nyolc átkelőhelyen már megnyílt a lehetőség az ingázásra a magyar-román határon, a magyar és a román állampolgárok pedig csütörtöktől a battonyai átkelőt is használhatják ingázás céljából. “Egy


Lezárják Magyarország határait a személyforgalom előtt

Lezárják Magyarország határait a személyforgalom előtt

Lezárják Magyarország határait a személyforgalom elől, az erről szóló nemzetközi egyeztetések folyamatban vannak – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn az Országgyűlésben napirend előtt. Magyarország területére a jövőben csak a magyar állampolgárok léphetnek be. A kormányfő közös cselekvésre, nemzeti összefogásra szólított fel. Hangsúlyozta, a koronavírus-járvány kezelése hosszadalmas és nehéz lesz, az élet a következő hónapokban

Több átkelőhelyet bezárnak a román-magyar határon

Több átkelőhelyet bezárnak a román-magyar határon

A koronavírus terjedése miatti óvintézkedések rendjén a román-magyar határ négy átkelőhelyének ideiglenes bezárását jelentette be csütörtök este Marcel Vela román belügyminiszter. A miniszter a magyar-román határon a Battonya-Tornya, Létavértes-Székelyhíd, Méhkerék-Nagyszalonta, és a Nyírábrány-Érmihályfalva határátkelők ideiglenes bezárását jelentette be. A döntést azzal indokolta, hogy az erőforrások hatékonyabb felhasználása érdekében e határátkelők személyzetét a nagy forgalmú határátkelőhöz

Jelentős várakozási idő a határnál – innen tájékozódhat az aktuális helyzetről

Jelentős várakozási idő a határnál – innen tájékozódhat az aktuális helyzetről

Több mint 203 ezer ember lépte át az országhatárt az elmúlt 24 órában, adta hírül a rendőrség. A húsvét miatt jelentősen nőtt a forgalom a belépő és a kilépő oldalon is, összesen mintegy 47 és félezer jármű haladt át valamelyik határállomáson. A várakozási idő csökkentéséért növelték a szolgálatot teljesítő személyzeti létszámot, azonban ennek ellenére az


Nagy sor a borsi román-magyar határátkelőnél a migránsok miatt

Nagy sor a borsi román-magyar határátkelőnél a migránsok miatt

Megközelítőleg 230 perc a teherszállító járművek várakozási ideje a borsi határátkelőnél, a magyar hatóságok ugyanis szigorított ellenőrzésbe kezdtek – közölte kedden az AGERPRES hírügynökséggel Laura Bondar, a nagyváradi határrendészet szóvivője. Elmondása szerint a Romániából Magyarországra tartó teherszállító járműveket a román hatóságok néhány perc alatt leellenőrzik, a magyar határrendőrök azonban részletes vizsgálatnak vetik alá azokat, illegális