Taggelt bejegyzések: kolozsvár


Motorosok balesete Bogátpuszta és Harasztos között

Motorosok balesete Bogátpuszta és Harasztos között

Mindkettejüket súlyos sérülésekkel szállították kórházba. Fotó: Monitorul de Cluj Súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba két személyt vasárnap, Kolozsváron. A mintegy 30 éves nő félig tudatos állapotban, a körülbelül 50 éves, tudatánál lévő és a mentőkkel együttműködő férfi Bogátpuszta és Harasztos között szenvedett balesetet. A szerencsétlenség okát egyelőre nem hozták nyilvánosságra.

Kelemen Hunor kérése a határátkelések ügyében

Kelemen Hunor kérése a határátkelések ügyében

Akadálymentesíthetik a napi határátkelésüket azoknak, akik a magyar-román határ mentén laknak, és a határ túloldalán dolgoznak. A többi között erről is tárgyalt pénteken, Kolozsváron az RMDSZ elnöke és a magyar külgazdasági és külügyminiszter. A magyar érdekvédelmi szervezet elnöke, Kelemen Hunor felhívta Szijjártó Péter figyelmét arra, hogy a határ menti övezetben vannak olyanok, akik életvitelszerűen, a


Szijjártó Péter Kolozsváron: Románia hátba szúrta Magyarországot

Szijjártó Péter Kolozsváron: Románia hátba szúrta Magyarországot

Szijjártó Péter szerint a koronavírus-járvány mutatja meg igazán, hogy a Kárpát-medence és a nagyobb régió országai mennyire egymásra vannak utalva. A magyar külgazdasági és külügyminiszter erről Kolozsváron beszélt pénteken a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) székházában, a Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón. Szijjártó Péter kijelentette: az elmúlt napokban Románia külügyminiszterének, vagy budapesti nagykövetének nem

Mi várható a román-magyar kapcsolatokban? Így látják az erdélyi magyar pártvezetők

Mi várható a román-magyar kapcsolatokban? Így látják az erdélyi magyar pártvezetők

Románia és Magyarország előbb-utóbb együttműködésre kényszerül, mert közös gazdasági érdekei vannak. Románia azonban egyelőre a térségi kapcsolatok helyett a geopolitikát és az Amerikai Egyesült Államokkal való stratégiai partnerséget helyezi előtérbe, ez pedig az erdélyi magyaroknak nem kedvez – mondta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ügyvezető elnöke az erdélyi magyar pártok vezetőivel és a magyar

Bemutatták Bartis Attila: A vége című regényének a román nyelvű kiadását

Bartis Attila A vége című regényének a román nyelvű kiadását mutatták be a szerző és Marius Tabacu fordító jelenlétében Kolozsváron. A kedd esti eseményről a Szabadság napilap közölt beszámolót csütörtöki számában. Ruxandra Cesereanu román író, költő pszichológiai regénynek és a széthullás regényének nevezte a kötetet, melyben – szerinte – a közösség, a társadalom, a család,


Forrongó Kolozsvár az Untold miatt: ki a városból?

Forrongó Kolozsvár az Untold miatt: ki a városból?

Emil Boc úgy véli, hogy az Untold fesztiválnak nagyobb pozitív hozadéka van, mint amennyi kellemetlenséget okoz. A kolozsvári polgármester ezzel válaszolt szerdán arra a több mint ezer személy által aláírt petícióra, amely azt kéri, hogy a fesztivált költöztessék a városon kívül. ‘Tiszteletben tartom azok véleményét, akik másképp látják az Untold fesztivált. Ugyanakkor kitartok amellett, hogy