Taggelt bejegyzések: kultura

Oscarra nevezték A Saul fiát

Nemes Jeles László Saul fia című, cannes-i nagydíjas filmje képviseli Magyarországot a 2015. évi „legjobb idegennyelvű film” kategóriában az Oscar-díjra nevező bizottság szerdai döntése értelmében – közölte a Magyar Nemzeti Filmalap csütörtökön az MTI-vel. A bizottságban Andy Vajna filmszakmai kormánybiztos felkérésére a Filmalap filmszakmai döntőbizottságának öt tagja – Goda Kriszta, Havas Ágnes, Kálmán András, Kovács

A nagybányai művésztelepet bemutató állandó kiállítás létesül

A nagybányai művésztelepet bemutató állandó kiállítás épül a kiskunhalasi Thorma János Múzeumban, amely az iskola egyik legjelentősebb alkotója, Thorma János életművéről két kötetet is megjelentetett. Az 1870-ben Kiskunhalason született Thorma János nemcsak a monumentális Talpra magyar! vagy a szabadságharc elbukásának drámai hangulatát hűen tükröző Aradi vértanúk című festménye révén ismert, de arról is, hogy ő

Húsz társulat lép fel a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján

Húsz társulat lép fel a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján, amelyet 27. alkalommal, június 19. és 27. között rendeznek meg az észak-szabolcsi városban. Nyakó Béla, a szervező Kisvárdai Várszínház és Művészetek Házának igazgatója az MTI-nek elmondta: a szomszédos országokban működő magyar teátrumok közül – a bábszínházakkal együtt – tizennyolc érkezik a fesztiválra, valamint két anyaországi társulat


Nem adják vissza a Pissarro-festményt

Egy amerikai szövetségi bíró elutasította, hogy elrendelje egy impresszionista festmény visszaszolgáltatását egy zsidó nő leszármazottjainak, akit 1939-ben kényszerítettek a műalkotás eladására a náci Németországban. A bírói döntés évtizedes vitára és jogi csatározásra tett pontot az 1897-ben Pissarro által festett képről. A párizsi utcát ábrázoló Rue Saint-Honoré, Aprés-midi, Effet de Plui című festmény jelenleg a madridi

Nagydíjas lett A nyugalom az Atelier Fesztiválon!

Nagy sikerrel szerepelt a Tompa Miklós Társulat Bartis Attila A NYUGALOM című darabjával a Sepsiszentgyörgyön 2015. június 2-10. között lezajlott XXII. Atelier Nemzetközi Színházi Fesztiválon. A Radu Afrim rendezésében színre vitt előadást a Claudiu Groza (a zsűri elnöke), Oana Stoica és Cristina Rusiecki kritikusok, Radu Dinulescu rendező, valamint Marius Deac irodalmi titkár alkotta zsűri több

Argentin film nyerte a Transilvania nemzetközi filmfesztivált

Az argentin El incendio (A tűzvész) című film nyerte a kolozsvári Transilvania Filmfesztivál (TIFF) fődíját – közölte honlapján a fesztivál. A vasárnap záruló fesztivál 15 ezer eurós (4,6 millió forintos) fődíját Ionut Vulpescu román kulturális miniszter adta át a szombat esti gálán a zsűri argentin tagjának, Juan Schnitman rendező ugyanis nem tudott Kolozsváron maradni a


Hidegháborús történelmi cikkgyűjteménnyel jelentkezik a Terror Háza Múzeum

A Commentary, a patinás amerikai neokonzervatív folyóirat legkiválóbb cikkeit vonultatja fel a Terror Háza Múzeum 86. Ünnepi Könyvhétre megjelentetett Szabadság/Harcosok című kiadványa. Az intézmény pénteki tájékoztatása szerint a mintegy 350 oldalas, Szabadság/Harcosok című kiadvány a Commentary, a patinás amerikai neokonzervatív folyóirat legkiválóbb cikkeit vonultatja fel, amelyek most először jelennek meg magyar fordításban. Az 1950-estől a

Az MTVA műsora nyerte a Prix Circom fesztivál egyik fődíját

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) City Folk című műsora nyerte a Prix Circom nemzetközi televíziós fesztivál magazin és hírmagazin kategória fődíját. Az idei Prix Circom fesztiválra 211 pályamű érkezett 26 országból, amelyek kilenc kategóriában mérettettek meg. Az MTVA három kategóriában pályázott: Antala Zsuzsanna nyertes munkája mellett az On The Spot – Brazília című, Cseke

Meghalt Magyari Lajos

Életének a 73. évében súlyos betegség után meghalt Magyari Lajos erdélyi magyar költő, műfordító, közíró – közölte csütörtöki számában a Háromszék napilap. Magyari Lajos Székelyudvarhelyen született 1942. október 26-án. Középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte, 1966-ban a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar nyelv és irodalomtanári oklevelet. 1968-tól a sepsiszentgyörgyi Megyei Tükör napilap belső munkatársa, majd 1990-től a


Három magyar filmpremier Karlovy Varyban

Három magyar film is Karlovy Varyban ünnepli premierjét: Horváth Lili első játékfilmje, a Szerdai gyerek és Nemes Gyula Zero című alkotása a júliusi filmfesztivál East of the West versenyprogramjába kapott meghívást, Szabó Mátyás Határ című diplomafilmje pedig a Future Frames elnevezésű új rövidfilm-válogatásban lesz látható. A Szerdai gyerek a felnőtté válással foglalkozik, főhőse az állami