Taggelt bejegyzések: menekültek befogadása

Románia a következő két évben 109 szíriai menekültet fogad be

A kormány csütörtöki ülésén elfogadott egy határozatot, amelynek értelmében Románia a 2018-2019-es időszakban 109 szíriai menekültet fogad be Törökországból – jelentette be Nelu Barbu szóvivő. A menekültek elosztásáról szóló kvóta szerint 2018-ban 40, 2019-ben 69 szíriai menekültet fogad be az ország Törökországból – mondta a szóvivő. ‘A 40 személy az évi kvóta, a 29 pedig

Ferenc pápa újra a migránsok befogadásáról beszélt

Jogosak a bevándorlókkal szembeni félelmek, ennek azonban nem szabad gátolnia a befogadásukat – hangsúlyozta Ferenc pápa a migránsok és menekültek világnapján a vatikáni Szent Péter-bazilikában bemutatott misén. A katolikus egyházfő kijelentette, hogy a migráció miatti kétségek és félelmek emberi szempontból teljesen érthetőek, nem számítanak bűnnek. Bűn azonban, ha hagyjuk, hogy ezek a félelmek “befolyásolják döntéseinket,

Kötelezettségszegési eljárás indul Magyarország, Lengyelország és Csehország ellen

Kötelezettségszegési eljárást indít az Európai Bizottság Magyarország, Lengyelország és Csehország ellen, amiért nem hajtják végre a kötelező uniós menekültkvóták felállításáról szóló korábbi döntést – jelentette be kedden a brüsszeli testület. Dimitrisz Avramopulosz uniós migrációügyi biztos sajtóértekezletén közölte: úgynevezett hivatalos felszólító levelet küldenek Budapestnek, Varsónak és Prágának, és így megindul az eljárás a 120 ezer menedékkérő


A lengyel elnök 2019-re népszavazást írna ki a menekültek befogadásáról

A lengyel államfő népszavazást írna ki a Lengyelországba átirányítandó menekültek befogadásáról a 2019-es következő parlamenti választások időpontjára – derül ki abból a hétfőn megjelent interjúból, amelyet Andrzej Duda a Super Express című hetilapnak adott. A beszélgetés fő témája az új lengyel alkotmány előkészítését célzó, korábban már bejelentett, jövő novemberi véleménynyilvánító népszavazás volt. Arra a kérdésre