Taggelt bejegyzések: Mihai Tudose

Távozott pártjából a volt kormányfő

Kilépett a Pro Románia pártból Mihai Tudose európai parlamenti képviselő. A politikus hétfőn közzétette Facebook-oldalán az alakulat Brăila megyei szervezetéhez intézett kilépési kérelmét. “Csak ennyi. Egyelőre…” – írta bejegyzésében. Kérelmében az EP-képviselő azzal indokolja a pártból való távozását, hogy nem ért egyet az alakulat központi vezetőségének döntéseivel. Mihai Tudose korábban kormányfői tisztséget töltött be, és

Viorica is mondott valamit, de senki nem figyelt oda rá

Már három nappal a jelölése előtt elhatárolódott Mihai Tudose miniszterelnök akasztásos kijelentésétől Viorica Dancila, a romániai kormánykoalíciós pártok miniszterelnök-jelöltje. A politikus azt is leszögezte azonban, hogy Románia egységes nemzetállami alkotmányos meghatározása nem képezi alku tárgyát. A román hírügynökségek által szombaton idézett közleményben Viorica Dancila úgy vélekedett: megengedhetetlenek Mihai Tudose retorikájának “szélsőséges élű” elemei, amilyen például

Bejelentette lemondását Mihai Tudose miniszterelnök

Benyújtja lemondását Mihai Tudose miniszterelnök, miután pártja, a 2016 decemberi parlamenti választásokon győztes Szociáldemokrata Párt (PSD) végrehajtó bizottsága hétfő esti ülésén megvonta tőle politikai támogatását. Ezt a pártülésről távozóban maga a politikus is megerősítette. A végrehajtó bizottságban 59-en szavaztak Tudose leváltásra, amit csak négyen elleneztek és négyen tartózkodtak. Távozáskor Tudose azt mondta: fegyelmezett tagja a


Végkifejlet előtt a kormányban kialakult politikai konfliktus: “világos, hogy valakinek menni kell”

A Szociáldemokrata Párt ügyvezető elnöke nem tartja valószínűnek a miniszterelnök-váltást, szerinte inkább a belügyminiszter távozása várható. A Carmen Dan és Mihai Tudose kormányfő között kialakult konfliktushelyzet miatt „világos, hogy egyiküknek mennie kell“ – mondta egy vasárnap esti televíziós műsorban Niculae Bădălău. A politikus hangsúlyozta, a párt végrehajtó bizottságának mai ülésén megoldást kell találni a helyzetre.

Értesülés: új miniszterelnöke lesz Romániának

Új miniszterelnöke lesz Romániának: a Szociáldemokrata Párt hétfő délutáni végrehajtó bizottsági ülésén megvonják a bizalmat Mihai Tudosétól. Utódja Mihai Fifor védelmi miniszter lesz, értesült a stiripesurse.ro. Állítólag Liviu Dragnea pártelnök és több megyei szervezet vezetőjének vasárnapi titkos találkozóján született erről döntés. A politikai bizalom megvonását a portál szerint azzal indokolnák meg, hogy Mihai Tudosét és

“Sötét”, “barbár”, “agresszív”: így reagált a Fidesz a román kormányfő állásfoglalására

“Sötét”, “barbár”, “agresszív”: így reagált a Fidesz a román kormányfő állásfoglalására

A Fidesz szerint elfogadhatatlan és megbocsáthatatlan a román miniszterelnök magyar autonómiatörekvésekkel kapcsolatos nyilatkozata. A nagyobbik magyar kormánypárt kommunikációs igazgatója, Hidvéghi Balázs csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: Mihai Tudose akasztással fenyegette meg azokat az erdélyi magyarokat, akik a szülőföldjükön székely zászlót tűznek ki és kiállnak magyarságukért. Hangsúlyozta: ez a kijelentés a 20. század legsötétebb,


“Primitív!” Bocsánatkérésre szólítják fel a kormányfőt a magyarokat akasztófával fenyegető nyilatkozata miatt

“Primitív!” Bocsánatkérésre szólítják fel a kormányfőt a magyarokat akasztófával fenyegető nyilatkozata miatt

“A primitív és középkori viszonyokra jellemző” nyilatkozatával a miniszterelnök “leplezetlenül megfenyegette” a székelyföldi magyar közösséget. (Montázs: foter.ro) A magyar autonómiatörekvésekkel kapcsolatos nyilatkozatának visszavonására és bocsánatkérésre kérte Mihai Tudose román miniszterelnököt Porcsalmi Bálint, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ügyvezető elnöke. Az egyik közösségi portálon tett román nyelvű bejegyzésében Porcsalmi Bálint felelőtlennek és a miniszterelnöki tisztséghez

Autonómia? A román kormányfő felkötné (!) a felelősöket

Autonómia? A román kormányfő felkötné (!) a felelősöket

Mihai Tudose román miniszterelnök csütörtökön az egyik közösségi portálon tett bejegyzésében közölte: románként és kormányfőként elutasít bármiféle tárgyalást Románia valamely részének az autonómiájáról. A miniszterelnök ezzel a Realitatea hírtelevíziónak szerda este adott nyilatkozatát pontosította. Úgy vélte: az autonómia sérti Románia alkotmányát, amely már az első paragrafusában biztosítja a román állam egységes és oszthatatlan voltát. “A

Apropó katolikus gimnázium: “Románia egy mintaország a világon, ami a vallási, etnikai és egyéb fajta toleranciát illeti. És ezt mindenki tudja”

Apropó katolikus gimnázium: “Románia egy mintaország a világon, ami a vallási, etnikai és egyéb fajta toleranciát illeti. És ezt mindenki tudja”

Kétli a román kormányfő, hogy Magyarország beáldozza a két állam közötti diplomáciai kapcsolatokat a marosvásárhelyi katolikus gimnázium miatt. Mihai Tudose ezt azután mondta, miután a budapesti külügyminisztérium jelezte, amennyiben nem oldják meg a teológiai iskola ügyét, meghatározatlan ideig felfüggesztik Romániának a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetbe (OECD) való felvételéhez ígért támogatást. A kormányfő szerint a


Hallatlan: növelni akarják a nyugdíjkorhatárt! A miniszterelnök bejelentése

Hallatlan: növelni akarják a nyugdíjkorhatárt! A miniszterelnök bejelentése

Növekedhet a nyugdíjkorhatár: “egy-két évvel” – pontosította az Agerpres hírügynökségnek adott interjúban Mihai Tudose miniszterelnök. Az intézkedés egyaránt érinthet minden munkavállalót. Jelenleg Romániában 65 évesen mennek nyugdíjba a férfiak és 63 évesen a nők. A kormányfő szerint az erről szóló döntés egy-két éven belül születhet meg.