Taggelt bejegyzések: szélsőséges időjárás

A külügyminisztérium utazási figyelmeztetést adott ki Németországra

A külügyminisztérium utazási figyelmeztetést adott ki Németországra

A külügy felhívja a Németországba készülő román állampolgárok figyelmét, hogy a német meteorológiai szolgálat előrejelzése szerint erős jégesőre, felhőszakadásra, viharra lehet számítani. A meteorológusok által az AGERPRES hírügynökségnek vasárnap küldött közlemény szerint a viharok fokozatosan elborítják Németország déli és délnyugati részét, majd nyugat, északnyugat irányban végigvonulnak Alsó-Szászország, Szász-Anhalt, Brandenburg és Szászország tartományokon. A bajba jutott

Szélsőséges időjárás-előrejelzés!

Szélsőséges időjárás-előrejelzés!

Az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) azonnali (nowcasting), viharra és felhőszakadásra vonatkozó figyelmeztetést adott ki vasárnap délben Hargita, Vráncsa, Bákó és Neamţ megyére. A kora délután érvényes figyelmeztetés szerint a fenti megyékben négyzetméterenként 20-25, helyenként 30 liter csapadék hullhat, dörgés, villámlás, jégeső előfordulhat, a szél megerősödik. Az azonnali figyelmeztetések legtöbb hat óráig érvényesek – írja az

Szélsőséges időjárás-figyelmeztetés

Szélsőséges időjárás-figyelmeztetés

Fotó: Catalin Paduraru Egész országra érvényes, légköri instabilitásra vonatkozó figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) kedd délutántól szerda reggelig. A meteorológusok szerint június 6-a 16 órától június 7-e reggel 9 óráig az ország nyugati és északnyugati részében, valamint a Keleti- és Déli-Kárpátokban megnövekszik a légköri instabilitás, viharok kialakulása valószínű. Rövid idő alatt 15


Szélsőséges időjárás-figyelmeztetés

Szélsőséges időjárás-figyelmeztetés

Fokozott légköri instabilitásra figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM). Az előrejelzések szerint szerda délutántól szombaton 23 óráig a fokozott légköri instabilitás miatt villámlással kísért záporokra, felhőszakadásra, megerősödő, helyenként viharossá fokozódó szélre és jégesőre is számítani lehet. Szerda délután és a csütörtökre virradó éjszaka főleg a nyugati, délnyugati, központi és északi országrészben, csütörtökön, pénteken és szombaton

Szélsőséges időjárás-figyelmeztetés

Szélsőséges időjárás-figyelmeztetés

Fokozott légköri instabilitásra vonatkozó figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) az ország szinte egész területére. Az előrejelzések szerint vasárnap 16 órától kedd 23 óráig a fokozott légköri instabilitás miatt villámlással kísért záporokra, felhőszakadásra, megerősödő, helyenként viharossá fokozódó szélre, elszórtan akár jégesőre is számítani lehet. Ez főleg délutánonként és este lesz jellemző a hegyvidéki

Szélsőséges időjárás-figyelmeztetés

Szélsőséges időjárás-figyelmeztetés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) csütörtökön közölte, záporok, zivatarok, szélvihar és jégeső várható az egész országban, a figyelmeztetés csütörtökön 16 órától szombaton 6 óráig van érvényben. A meteorológusok arra figyelmeztetnek, hogy lesznek időszakok, amikor fokozott lesz a légköri instabilitás, ez pedig heves záporokban, zivatarokban nyilvánul meg, villámlásra kell számítani, megerősödik a szél, helyenként szélvihar is


Szélsőséges időjárás: áram nélkül Nyárádszereda és Kebeleszentivány

Szélsőséges időjárás: áram nélkül Nyárádszereda és Kebeleszentivány

Képünk illusztráció Egy középfeszültségű vezetékre dőlt fa csaknem 3.500 nyárádszeredai fogyasztót hagyott elektromos áram nélkül. A Maros Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség információi szerint a megye 12 településén akadozik az áramszolgáltatás, 37 transzformátorállomás maradt áram nélkül. A Maros megyei áramelosztó vállalt szerint a legnagyobb gondot a Kebeleszentivány körzetében a középfeszültségű vezetőre dőlt fa okozta. A vállalat csapata

Vasútra és közútra is fákat döntött ki a heves szél, akadozik a forgalom

Vasútra és közútra is fákat döntött ki a heves szél, akadozik a forgalom

A közúti, de a vasúti közlekedésben is fennakadásokat okozott az erős szél. Petrozsény közelében, Merisor falunál leállt a vasúti közlekedés, mert a szél a vasútra döntött egy fát. A Barcarozsnyó-Brassópojána útszakaszon (DN1E) két, a szél által kicsavart és az úttestre döntött fenyőfa lehetetlenítette el a forgalmat. A vasúti sínekre döntött egy kiszáradt fát az erős

Szélsőséges időjárás-figyelmeztetés a székelyföldi megyékben

Szélsőséges időjárás-figyelmeztetés a székelyföldi megyékben

Kiadós csapadékra és erős szélre adott ki sárga, illetve narancssárga jelzésű, szerdától péntekig érvényes figyelmeztetést az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM). A meteorológusok szerint április 19-én 9 és 18 óra között havazásra és hóviharokra vonatkozó narancssárga jelzésű figyelmeztetés lesz érvényben Déli-Kárpátokban és a Bánsági-hegyekben. Az érintett megyék Krassó-Szörény, Mehedinţi, Gorj, Vâlcea és Argeş. A Déli-Kárpátok magasan


Időjárás-figyelmeztetés: behavaz a Székelyföldön

Időjárás-figyelmeztetés: behavaz a Székelyföldön

Eső, havazás és a szél erősödése várható a hét végén az egész országban az Országos Meteorológiai Szolgálat pénteki, figyelmeztető előrejelzése szerint. Vasárnapig az ország déli, keleti és központi területein esőzésekre kell számítani, a csapadék mennyisége helyenként, főleg a hegyvidéken a négyzetméterenkénti 30 litert is elérheti. Hegyvidéken a jelzett időszak első felében vegyes csapadék hull majd,