Taggelt bejegyzések: szerbia

Balesetet szenvedett a szerb államelnök

Kisebb balesetet okozott három férfi, amikor egy kölcsönkért autóval belehajtottak az Aleksandar Vucic szerb elnököt szállító hivatali járműbe, és ezzel feltartóztatták a három járműből álló konvoj haladását – számolt be róla nem hivatalos információkra hivatkozva a Politika című belgrádi napilap vasárnap. Az információk szerint a baleset szombat kora reggel Belgrádban történt, a balesetet okozó három

Pezsgő és tűzijáték: bejelentette győzelmét a szerbiai államelnök-választás nyertese

Bejelentette győzelmét Aleksandar Vucic a szerbiai elnökválasztáson vasárnap. A jelenlegi miniszterelnök Vucic, a Szerb Haladó Párt (SNS) vezetője és a kormánykoalíció jelöltje a pártközpontban tartott sajtótájékoztatóján kijelentette: fontos nap volt ez Szerbia életében, mert megmutatkozott, hogy az ország tovább akar haladni az európai integráció útján, ugyanakkor fenntartani a jó viszonyt Oroszországgal, és folytatni akarja a

A végsőkig kiéleződött a helyzet Szerbia és Koszovó között: háborút akarnak?

Tomislav Nikolic szerb elnök szerint az eddigi amerikai vezetés távozásának “utórengéseként” értelmezhető minden esemény, amelynek köze van ahhoz, hogy Koszovó nem engedte be a területére azt a szerb vonatot, amely szombaton indult útnak Belgrádból, az államfő arra is figyelmeztetett, rosszul fog végződni, ha Pristina továbbra is összeütközéseket próbál gerjeszteni. A szerb köztársasági elnök a nemzetbiztonsági


Megakarambol! 40 autó ütközött az autópályán az extrém havazás miatt

Megakarambol! 40 autó ütközött az autópályán az extrém havazás miatt

Tömeges ütközés történt a dél-szerbiai Nisnél pénteken, a hó fogságába esett autósokat a csendőrség menti. A balesetnek 22 sérültje van, köztük hat gyerek. A szerb belügyminisztérium szerint az ütközés 40 gépjárművet érintett, összesen 22 ember sérült meg, közöttük hat gyerek. A csendőrség, a közlekedési rendőrség, valamint a belügyminisztérium rendkívüli helyzetekért felelős osztályának dolgozói elsősegélyt nyújtanak

Szerbia segítséget vár Európától a migránsok kitoloncolásának ügyében

Európai uniós országokkal országokkal való együttműködésre van szükség a migránsok kitoloncolása ügyében, Szerbia ugyanis egyedül nem tudja megoldani az illegális bevándorlók visszaszállítását Pakisztánba és Afganisztánba – jelentette ki hétfőn Belgrádban Nebojsa Stefanovic szerb belügyminiszter. A belügyi tárca vezetője elmondta, hogy jelenleg a nyugat-balkáni országban körülbelül nyolcezer migráns tartózkodik, közülük 7500-an a befogadóközpontokban, mintegy 500-an pedig