Taggelt bejegyzések: szines

Elköszönt társaitól az X-Faktoros Kováts Vera

Elballagott szeretett gimnáziumából Kováts Vera, akit a 2011-es X-Faktorban ismert meg a közönség. – Nagyon megható, szomorú, vidám és nevetős, ­vagy­is mindenféle volt a mi ballagásunk. Aztán szerenádot adtunk a tanároknak, és még utoljára mindenki mindenkivel elbeszélgetett egy kicsit – nosztalgiázott Vera, aki kifejezetten várja az érettségit. Tovább…

Kiveszik a szilikont a magyar énekesnő melléből

Többévnyi együttélés után Fatima megszabadítja mellét a szilikontól. Az énekesnő ugyanis nem tud aludni felduzzasztott keblétől. Fatima pár évvel ezelőtt azért operáltatta meg a keblét, mert 72 kilós fogyása miatt megereszkedett. – Egyet­lenegyszer sem tudtam egy jót aludni, amióta szilikon van a testemben. Előtte mindig hason feküdtem, most ez egyszerűen nem megy. Az utóbbi időben

Eltitkolt baleset: bordáját törte Szinetár Dóra

A Bors információja szerint súlyos balesetet szenvedett a színésznő a Szombat esti lázra való felkészülése közben. A bajt tetézte, hogy Dóra eltitkolta a sérülést. Három hét után ment ­orvoshoz a nem szűnő fájdalmak miatt. A diagnózis letaglózta: eltörött egy bordája. A bordatörés roppant fájdalmas. Minden mozdulat, sőt lélegzetvétel kínt okoz, még aludni is szinte lehetetlen


Hatalmasat változott Gyurcsány felesége

Dobrev Klára az eddigi rövid hajról hosszúra váltott, így fut neki férje oldalán az európai parlamenti választási kampánynak. Ezzel új korszak nyílt hajviseletét tekintve, lévén, eddig inkább rövid hajjal mutatkozott férje oldalán. Így tett először 2004-ben, amikor Gyurcsány miniszterelnök lett és ehhez a viselethez tartotta magát egészen tavalyig. 2013 októberében is még a megszokott, tarkóig

Tóth Gabi a villantós fotó miatt bújkál

Bugyiügye miatt annyira megsértődött Tóth Gabi, hogy hétfő délelőtt nem vett részt egy számára kötelező sajtótájékoztatón. A kacér énekesnő már hónapok óta tudta, hogy a Miss International Hungary rendezvényén meg kell jelennie, vasárnap éjszaka dühében mégis lemondta szereplését. A tapolcai csalogány, aki zenei karrierje helyett mostanában legtöbbet inkább magánéletével szerepel a címlapokon, azon húzta fel

Tóth Gabi bugyi nélkül tangózott volt párjával

Nem csak lelkileg tárulkozott ki Tóth Gabi szombat este a közönség előtt a Miss International Hungary középdöntőjének színpadán. Míg táncpartnerét, Markó Robit ölelte teljes átéléssel, bugyi híján sajnos többet mutatott magából az illendőnél. Gabi ugyanis a tangóhoz ugyanazt a ruhát vette fel, amit a Szombat esti lázban is viselt, ám most elfelejtett alávenni fehérneműt. A


Külön nyaral Bochkor és Várkonyi

Mindketten imádják a homokos tengerpartot, a koktélokat és a napsütést, de nem ugyanazon a strandon süttetik a hasukat. A pár külön ment nyaralni, Gábor Kubában landolt a barátai­val, Andrea pedig a barátnőjével vakációzik. Ha mindketten ugyanazt szeretik, vajon miért nem ugyanabba az országba utaztak? A válasz egyszerű: mindkettejüknek fontos a szabadság. Ebben a kérdésben persze

Dunába vetette magát, öngyilkos lett Falusi Mariann szerelme

Az énekesnő 55. születésnapja alkalmából interjút adott a BEST magazinnak. Ebben egyebek között élete legfájdalmasabb emlékéről is beszélt. “Sok-sok éve történt, egy este csak annyit mondtam a páromnak, hogy tartsunk pár nap szünetet. Nem sokkal ezután fogta magát, és az Árpád hídról a Dunába ugrott. Éveken át gyötört a lelkiismeret-furdalás: mi lett volna, ha akkor

Amelyből megtudtuk, mi az, amire Szulák Andrea semmilyen körülmények között nem hajlandó

Szulák Andi semmiképp sem alkalmazna testi fenyítést nevelési célzattal. Azt mondja, soha nem fordulhat elő olyan, hogy egy gyereket megpofozzon. Még kiabálni sem szokott. “Odafigyeléssel, szeretettel a legkomiszabb gézengúz is kezes báránnyá változik. Egy öleléssel, egy puszival sokkal többet el lehet érni, mint hangos szóval, ne adj isten, egy pofonnal. Ha megütnék egy gyereket, azzal


Kapócs Zsóka megküzd a házasságáért

Hiába írta ki internetes oldalán, hogy válik, az ismerősei azt mondják, Zsóka ragaszkodik ehhez a kapcsolathoz. Egy barátnője szerint a szerelem még egyáltalán nem hunyt ki. “Nem beszél róla, de a lelke mélyén ő is arra vágyik, mint minden nő: szerető férjre és gyerekekre” – árulta el a Best magazinnak Kapócs Zsóka egyik ismerőse, aki