Taggelt bejegyzések: taxisofőr

Kábítószer hatása alatt vezette a taxit és elsodorta a rendőrt

Kábítószer hatása alatt vezette a taxit és elsodorta a rendőrt

Befejeződött a nyomozás az ellen a férfi ellen, aki kábítószer hatása alatt, autóval elsodorta a közlekedési hatóság ellenőrét Zamárdiban. A közlekedési hatóság munkatársa tavaly július 8-án ellenőrzés alá kívánt vonni egy taxit. A sofőr azonban a felszólításnak nem tett eleget, beszállt a gépkocsijába, és elindult. Az ellenőr ekkor a férfit megpróbálta feltartóztatni, aki ennek ellenére

Halott a taxiban

Halott a taxiban

Brassóban taxiban vesztette életét egy 68 éves férfi. A város egyik lakónegyedéből a központba utazó személy menet közben elhunyt, ezt érkezéskor állapította meg a taxi vezetője. A nyomozó hatóságok elszállították a holttestet és vizsgálatot indítottak a halál okának kiderítésére. Gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával bűnvádi eljárást kezdeményeztek, ismeretlen tettes ellen. Fotó: ziare.com


Taxi a Poklos-patakban

Taxi a Poklos-patakban

Fotó: Krausz Lóránt Szilveszter Ittasan vezette személygépkocsiját azt a taxisofőr, aki baleset áldozata lett a Tudorban: elvesztette uralmát a járműve fölött, és autójával a Poklos-patakba zuhant. A helyszínelő rendőrök megállapították, hogy a kilélegzett alkohol 1,08 mg/l-es koncentrációjú. A július 25-én éjjel történt balesetben az 51 éves gépkocsivezető könnyebben megsérült, adta hírül a Maros megyei rendőr-főkapitányság.

Taxisofőrt és két járókelőt késelt meg az ámokfutó

Taxisofőrt és két járókelőt késelt meg az ámokfutó

Képünk illusztráció Minden ok nélkül megkéselt két nőt és egy taxisofőrt vasárnap este Nagyszebenben egy Vâlcea megyei, valószínűleg pszichikai problémákkal küzdő férfi – jelentette a Szeben megyei rendőrség. Az első vizsgálatok szerint az elkövető egy 47 éves hajléktalan férfi. A támadó előbb egy buszmegállóban várakozó nőt szúrt meg, majd belült egy taxiba és megsebesítette a