Taggelt bejegyzések: tömegbaleset

Mintegy 40-60 autó rohant egymásba az amerikai autópályán – halottak, sok sérült

Mintegy 40-60 autó rohant egymásba az amerikai autópályán – halottak, sok sérült

Többen meghaltak és számos ember megsérült, amikor homokvihar miatt több tucat autó rohant egymásba az Egyesült Államok Illinois államában egy forgalmas autópályán. Az állami rendőrség vezetőjének beszámolója szerint legkevesebb 40-60 személyautó szaladt egymásba. A tömegbalesetben két kisteherautó kigyulladt az állam fővárosa, Springfield közelében. Ryan Starrick kapitány több halálos áldozatot említett az első közleményében és azt



Három gépjármű karambolozott Kiskunhalas közelében

Három gépjármű karambolozott Kiskunhalas közelében

Három gépjármű összeütközött, a balesetben hatan megsérültek kedd délután az 53-as főúton Kiskunhalas közelében. A helyszínelés idejére teljes szélességében lezárták az útszakaszt – tette közzé a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon. A megyei katasztrófavédelem azt közölte, hogy kamion, kisteherautó és személyautó karambolozott egymással. A rendőrségi honlapon olvasható közlemény szerint az arra közlekedők az 5412-es

Tizenegy parkoló gépkocsit rongált meg egy nő, miután autójával kidöntött egy betonoszlopot

Tizenegy parkoló gépkocsit rongált meg egy nő, miután autójával kidöntött egy betonoszlopot

Egyetlen autóval 11 személygépkocsit rongált meg egy sofőr, miután kidöntött egy betonoszlopot – közölte a katasztrófavédelmi felügyelőség. Az idézett forrás szerint a baleset okozója egy 37 éves nő, aki gépkocsijával betonoszlopnak ütközött Konstancán, majd végibucskázott 11 parkoló autón, súlyosan megrongálva azokat. A balesetet okozó nőt mellkasi sérülésekkel szállították kórházba, más személyi sérülés nem történt. Az


Kilenc sérültje van a Marosvásárhely és Nyárádkarácson között történt balesetnek

Kilenc sérültje van a Marosvásárhely és Nyárádkarácson között történt balesetnek

Kilenc sérültje van annak a Marosvásárhely és Nyárádkarácson közötti községi úton történt szombati balesetnek, amelyben három gépkocsi ütközött – tájékoztat a Maros megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU). Cristian Virag őrnagy, az ISU szóvivője elmondta: az egyik sérült állapota rendkívül súlyos, őt SMURD helikopterrel szállították a marosvásárhelyi sürgősségi kórházba, további öt személy sérülése súlyos, ketten könnyebben sérültek