Taggelt bejegyzések: tusványos

Ha a nemzetektől elvonják a döntési jogokat, feje tetejére állítják Európát

Ha a nemzetektől elvonják a döntési jogokat, feje tetejére állítják Európát

Ismét meg kell határozni a közös európai értékeket és a jövőben vissza kell térni az értékek védelméhez – mondta Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár a 27. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor pénteki kerekasztal-beszélgetésén. Tuzson Bence azt mondta: ha a nemzetektől el akarják vonni a döntési jogokat, azzal a feje tetejére állítják Európát. Értékelése szerint …

Valamennyi magyar sportközvetítést elérhetővé tennék a határon túl is

Valamennyi magyar sportközvetítést elérhetővé tennék a határon túl is

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) folyamatosan dolgozik azon, hogy a határon túli magyarok számára is elérhetővé tegye a sportközvetítéseket – mondta pénteken Vaszily Miklós, az MTVA megbízott vezérigazgatója a 27. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen rendezett Média a határon túl című beszélgetésen. Rámutatott: az MTVA az évekkel korábban leszerződött riói olimpiával „már nem tud mit kezdeni”, …

Segíti is, hátráltatja is az autonómiatörekvéseket a világpolitika alakulása

Segíti is, hátráltatja is az autonómiatörekvéseket a világpolitika alakulása

Eltérő véleményeket fogalmaztak meg a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) péntek délutáni pódiumbeszélgetésének előadói arról, hogy segítik-e az erdélyi magyar autonómiatörekvéseket az elmúlt időszak világpolitikai fejleményei. Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke szerint az Európai Unióban ugyan a migránsválság háttérbe szorítja az őshonos nemzeti kisebbségek kérdését, de felértékelődik a kelet-közép-európai térség, és a térség …


Nemzetpolitikai kerekasztalt rendeztek a szabadegyetemen

Nemzetpolitikai kerekasztalt rendeztek a szabadegyetemen

Nyolc Kárpát-medencei magyar párt vezetőjének részvételével rendezték meg a 27. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor immár hagyományos nemzetpolitikai kerekasztalát pénteken Tusnádfürdőn. A beszélgetést moderáló Répás Zsuzsa nemzetpolitikai szakértő a fórum elején bejelentette: a Kárpát-medencei magyarság választott vezetői közös nyilatkozatban ítélték el az Európai Unió „elhibázott bevándorláspolitikáját és a kényszerbetelepítést”, összefogásra és a népszavazáson való részvételre …

Németh Zsolt: A magyarság igent mond Európára, nemet a kényszerbetelepítésre

Németh Zsolt: A magyarság igent mond Európára, nemet a kényszerbetelepítésre

A Kárpát-medencei magyarság igent mond Európára és nemet a kényszerbetelepítésre – hangsúlyozta pénteken Tusnádfürdőn Németh Zsolt, aki a Fidesz külügyi kabinetvezetőjeként üdvözölte a külhoni magyar pártvezetőknek az európai migrációs politika és kényszerbetelepítés ellen megfogalmazott aznapi közös nyilatkozatát. A politikus elmondta, a Fidesz egyetért a nyilatkozatban foglaltakkal: Európa nemcsak modernkori népvándorlással áll szemben, hanem „háborúban áll”. …

A külhoni magyarság vezetői elítélték Brüsszel betelepítéspolitikáját

A külhoni magyarság vezetői elítélték Brüsszel betelepítéspolitikáját

A Kárpát-medencei magyarság választott vezetői közös nyilatkozatban ítélték el pénteken Tusnádfürdőn az Európai Unió „elhibázott bevándorláspolitikáját és a kényszerbetelepítést”. A Tusnádfürdői Nyilatkozatot a 27. Bálványosi Nyári Szabadegyetem hagyományos nemzetpolitikai kerekasztal-beszélgetése előtt írták alá a külhoni magyar politikai szervezetek jelen lévő vezetői. A dokumentumban leszögezik: Európa veszélyben van, modern kori népvándorlás zajlik, milliók indultak útnak Ázsiából …


Németh Zsolt: A migránsválság korában nehezebb lesz a kisebbségi érdekérvényesítés

Németh Zsolt: A migránsválság korában nehezebb lesz a kisebbségi érdekérvényesítés

Németh Zsolt szerint a migránsválság által megnyitott legújabb korszakban sokkal nehezebb lesz a kisebbségi érdekérvényesítés, mint korábban volt. Az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke erről a Hitünkből értékek következnek című könyvének bemutatóján beszélt csütörtökön Tusnádfürdőn, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) keretében. A kétkötetes mű Németh Zsolt 2002-2014 közötti írásait, beszédeit tartalmazza, előszavában Orbán Viktor …

A népszavazáson való részvételre ösztönzi a magyar kormány a visszahonosított magyarokat

A népszavazáson való részvételre ösztönzi a magyar kormány a visszahonosított magyarokat

A népszavazáson való részvételre ösztönzi a kormány a visszahonosított határon túli magyarokat – mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő Tusnádfürdőn, a 27. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen rendezett csütörtöki fórumon. Kifejtette: a kvótareferendum arról szól, elfogadják-e a magyar állampolgárok, hogy mások döntsenek helyettük alapvető kérdésekben, a kvótareferendum pedig a nemzetegyesítés egyik szimbolikus ügyévé is vált, mivel először vált lehetővé, …

Kisebbségi jogok: a Vajdaságban a legbiztatóbb a helyzet

Kisebbségi jogok: a Vajdaságban a legbiztatóbb a helyzet

A Magyarországgal szomszédos államok közül a szerbiai Vajdaságban a legbiztatóbb a nemzeti kisebbségek jogi helyzete – fogalmazódott meg a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) egyik csütörtök délutáni pódiumbeszélgetésén. Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke elmondta, Szerbia hétfőn megnyitotta az európai uniós csatlakozási tárgyalások 23. fejezetét, amelyik az igazságüggyel és az alapvető jogokkal …


Ha az adózási fegyelem javulna, Romániában is lehetnének alacsonyabbak az adók

Ha az adózási fegyelem javulna, Romániában is lehetnének alacsonyabbak az adók

A nemzetgazdasági miniszter szerint az elkövetkező időszakban egyre inkább a saját, belső források felé kell fordulni, ezeket kell használni a gazdaság növekedéséhez. Varga Mihály a tusnádfürdői szabadegyetem csütörtöki kerekasztal-beszélgetésén azt mondta: örülnek, ha kapnak külső, uniós támogatást, de ezek kötött források. A miniszter kitért arra, hogy jelenleg a bruttó hazai terméknek a 6 százalékát adják …