Taggelt bejegyzések: zene

Gyurcsík Tibi újra az X-Faktor döntőjében!

Gyurcsík Tibinek egyszer már megadatott az életben, hogy egy grandiózus show-műsorban villantsa meg a tehetségét, de 2012-ben rögtön, az első adásban kiesett. Tibor azonban éjt nappallá téve gyakorolt, majd jelentkezett a cseh-szlovák X-Faktorba. – Be kell valljam, hogy babszem méretű volt a gyomrom, amikor Celeste (híres cseh énekesnő) elmondta, hogy visz magával az élő show-ba

Kállay-Saunders az eurovíziós döntőre repült

Hétfő délután a fellegekben érezhette magát Kállay-Saunders András, legalábbis arra a rövid időre biztosan, amíg elrepült Koppenhágába, az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjének helyszínére. Az énekes a Running című dalával lép fel jövő kedden az első elődöntőben, ha pedig minden jól megy, akkor négy nappal később a szombati döntőben ismét előadhatja A Dal győztes számát. – Kíváncsian

Fölszállott a PÁVA: jövőre a gyerekeké a főszerep

Hatalmas ovációval fogadta a közönség a Fölszállott a páva győzteseit szombaton este. Az MTVA és a Hagyományok Háza közös műsorában a zsűri négy kategóriában ismerte el a legjobbakat, de számos különdíjat is odaítéltek. Hangszeres szólisták és zenekarok kategóriában a kolozsvári Tokos Zenekar nyert, míg a táncegyüttesek közül a topolyai Cirkalom Táncegyüttes vihette haza a fődíjat.


Kasszasikert célzó musical a beskatulyázhatatlanná vált Clint Eastwood rendezésében

A Broadwayn is taroló Jersey Boys musical filmvászonra vitelével célozta meg az újabb kasszasikert az időskori alkotásaival beskatulyázhatatlanná vált Clint Eastwood; az előzetest a húsvéti hétvégén bocsátotta ki a Warner Brothers. A Frankie Valli és együttese, a Four Seasons hatvanas évekbeli felemelkedését bemutató, Tony-díjas darab 2004-ben debütált a San Diego-i La Jolla Playhouse-ban, mielőtt New

Újdonság a margitszigeti zenélő szökőkút repertoárjában: ennek örülni fognak a gyerekek!

A régi klasszikus darabok mellett április 25. után Johann Strauss Kék Duna keringőjét, Verdi Aidájának bevonulási indulóját, a gyerekek örömére pedig a Vukot és a Miki Manót is „játssza” majd a tavaly megújult margitszigeti szökőkút – közölte a főpolgármesteri hivatal az MTI-vel. A szökőkút április 25-ig a régi műsorból Vivaldi Négy évszakjának Tavasz-tételét, Simon és


Elhunyt Kovács Erzsi

Hosszan tartó betegség után 85 éves korában vasárnap délelőtt meghalt Kovács Erzsi, énekesnő. A Blikk információi szerint az előadóművészt otthonában érte a halál. Az EMeRTon-díjas énekesnő 1950-ben kezdte zenei pályafutását. Kovács Erzsi 79 évesen vette fel legutolsó lemezét, a „Mosolyogva búcsúzom”-ot. Tovább…

Virágvasárnap a Bartók Rádióban

A nagyhét kezdetét a Bartók Rádió tizenkétórás műsorfolyammal ünnepli. Tíz helyszín legszebb programjait a műsorvezető, Némethy Attila foglalja össze. A tematikus napoknak évtizedes hagyománya van a Bartók Rádióban. Az aranyvasárnapi-, a virágvasárnapi közvetítések, Bach-, Schubert Maraton, valamint híres zeneszerzők születési évfordulóira szervezett egész napos rendezvények jelentősen növelik a klasszikus zene iránt érdeklődők táborát. E tradíciót

Megvan Cipő utódja a Republicnál! Lesznek közreműködők is, de ez még képlékeny

Amióta Sipos F. Tamás távozott az együttesből, azt találgatja mindenki, vajon ki lesz az utódja. Boros Csaba most elárulta a Borsnak, hogy az énekesi feladatoknak nagyrészt ő tesz majd eleget. „A huszonhárom év alatt, amíg a zenekar Cipővel működött, sokat énekeltünk együtt a színpadon és színfalak mögött is. Ismertük egymást, egy pillantásból tudtam, hogy mikor,


Xcape: új Michael Jackson lemez jön májusban. Négy évtized munkái

Xcape címmel új Michael Jackson-lemez jelenik meg májusban, amely a néhai előadó archívumának nyolc, korábban meg nem jelent számát tartalmazza – közölte hétfőn a BBC News. Az album számait az Epic Records elnöke, LA Reid válogatta össze, aki négy évtized demóit és kihagyott számait pörgette végig Jacksontól. A számokat neves producerek, köztük a Justin Timberlake-kel