Kártérítésre kötelezhetik a román államot egy volt kommunista börtönparancsnok kegyetlenségei miatt október 22, 2014 23:27 Szerző mediatica Aktuális Elfogadta a bukaresti táblabíróság szerdán a román állam perbehívását Alexandru Visinescu volt kommunista börtönparancsnok ügyében, így a román államnak a vádlottal közösen kell majd az áldozatok által igényelt kártérítést kifizetnie, ha bebizonyosodik Visinescu bűnössége. Visinescut, aki 1956 és 1963 között a hírhedt Ramnicu Sarat-i börtönt irányította, emberiesség elleni bűncselekmények miatt állították bíróság elé. Azzal vádolják, …
Berágtak a székelyek, „aljas rágalom”, hogy húst esznek pityókával október 20, 2014 15:58 Szerző mediatica Aktuális Zárónyilatkozatttal hívták fel a figyelmet a székelyföldi nők az általuk képviselt értékek közéletben való megjelenítésére, a vállalkozó nők támogatására, valamint egészségmegelőző programok eszközölésére. A három székelyföldi megye különböző térségeiből érkező hölgyek szombaton, az erdőszentgyörgyi Rhédey-kastélyban tartott egy napos konferencián értekeztek a székelyföldi nő jövőjéről, a székely családról, gasztronómiáról és a hagyományok átörökítéséről. Nő a tét! …
Gulág-konferencia Kolozsváron a 70 éve Szovjetunióba hurcolt erdélyi magyar civilek emlékére október 19, 2014 20:49 Szerző mediatica Aktuális A Házsongárdi temetőben kedden állított emléktábla megkoszorúzásával ért véget vasárnap az a több napos emlékkonferencia Kolozsváron, amellyel a hetven éve kezdődött szovjet deportálások emlékét idézték fel a Malenkij Robot emlékév keretében. Az Erdélyből szovjet kényszermunkára hurcolt, mintegy húszezer magyar és több mint százezer német – évtizedekig elhallgatott – szenvedéseit felidéző rendezvény házigazdája és főszervezője a …
Mégsem kezdték el a marosvásárhelyi terelőút építési munkálatait október 16, 2014 13:16 Szerző mediatica Aktuális Bár úgy tervezték, hogy ma meglesz az első kapavágás a nyomvonalon, az építőtelepet csak jövő héten nyitják meg. Ciprian Dobre megyeelnök szerint azért, mert a munkálatok beindításánál Victor Ponta kormányfő is jelen kívánt lenni, és programja nem tette lehetővé, hogy csütörtökön Marosvásárhelyre utazzon. A terelőút első körben a Segesvár irányából Szászrégen felé közlekedőket „vezeti ki” …
Vármentés a Duna menti országokban: nemzetközi konferencia Marosvásárhelyen október 16, 2014 13:11 Szerző mediatica Aktuális Nemzetközi konferenciát tartanak Marosvásárhelyen, a Duna menti országokban levő várkastélyok idegenforgalmi hasznosításáról. A Kulturális Minisztérium tudatta, a Duna mentén lévő országok területén számos, többé-kevésbé épen fennmaradt várkastély található, ám a legtöbb a nagyközönség előtt ismeretlen. Ezen próbálnak változtatni. „A legjobb európai gyakorlatok mentén kell bevonnunk középkori várainkat a turisztikai körforgásba, ebben nyújt segítséget a nemzetközi …
Ilie Sarbu és Viorel Hrebenciuc a DNA-n október 15, 2014 13:08 Szerző mediatica Aktuális Bűnvádi eljárást indítanak Ilie Sârbu korábbi mezőgazdasági miniszter, Victor Ponta kormányfő apósa ellen. A politikust ma beidézték a korrupcióellenes ügyészség brassói kirendeltségére, ahol egy földvisszaszolgáltatási panama kapcsán folynak meghallgatások. Nem csak Sârbu érintettségét vizsgálják: a Szociáldemokrata Párt egy másik jeles képviselőjét, Viorel Hrebenciucot is behívatták, a Digi24 hírtelevízió szerint Hrebenciuc csendőri kísérettel érkezett. mediatica
Tizenkét év börtönt kapott a Temesvári Poli korábbi tulajdonosa október 14, 2014 23:05 Szerző mediatica Aktuális Tizenkét év letöltendő börtönbüntetésre ítélték Marian Iancu üzletembert, a Temesvári Poli korábbi tulajdonosát adócsalás miatt. A Rafo ügyben találta vétkesnek a bukaresti táblabíróság. Az ítéletet nyolc évig tartó tárgyalás után hozták meg. Ennek értelmében a szabadságvesztés mellett vagyonelkobzásról is döntöttek, mégpedig az államnak okozott kár összegében – 35 millió euróról van szó. Érdekesség, hogy a …
Helyes-e? Marosvásárhely magyar nyelvű utcaneveiről október 14, 2014 13:23 Szerző mediatica Aktuális A magyar nyelvű utcanevekről lesz szó azon a találkozón, amelyet az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete hirdetett meg keddi közleményében. Az már korábban kiderült, hogy a jelenleg létező kétnyelvű utcanév lajstrom módosításra, kiegészítésre szorul. A jegyzéket Bartos-Elekes Zsombor helynévtan szakértő, valamint a fordításban segítséget nyújtó Demeter Zoltán és Velicsek Katalin módosítási javaslatokkal látta el, ezeket beszélik át …
Jogerős: letöltendő börtönbüntetést kapott a volt lapvezető október 8, 2014 8:41 Szerző mediatica Aktuális Jogerősen két év négy hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte tegnap a Bukaresti Fellebbviteli Bíróság Sorin Roşca Stănescut a Rompetrol-ügyben. Ugyanebben az ügyben Sorin Pantiş volt minisztert két év nyolc hónap letöltendőre ítélték. A PNL-s szenátort és a volt minisztert első fokon még felmentették. mediafax
Mégsem kell büntetést fizetni a székely zászló kitűzése miatt október 8, 2014 8:33 Szerző mediatica Aktuális Eltörölte keddi ítéletével a marosvásárhelyi bíróság azt a bírságot, amelyet a helyi rendőrség az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsra (EMNT) rótt ki a reklámzászlókra vonatkozó törvény alapján, de székely zászló kitűzése miatt. A bíróság honlapján az ítélet kapcsán az volt olvasható, hogy az ítélőszék csak részben fogadta el az EMNT panaszát, amelyben a szervezet a bírságolási …