Két keréken két irányban az egyirányú utcában október 8, 2014 8:21 Szerző mediatica Aktuális Több egyirányú utcában is lehetővé tette a kerékpárosoknak a kétirányú közlekedést és 430 kerékpártárolót alakított ki a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a főváros VI. és VII. kerületében. A BKK az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta, a VI. kerületben 22 helyen 130, a VII. kerületben pedig 14 helyen 85 kerékpártárolót telepítettek járdán vagy a gépjárművek …
Aradi vértanúk – a gyászos október 6-a mai értelmezése Marosvásárhelyen október 7, 2014 12:44 Szerző mediatica Aktuális Mintegy másfél száznyian emlékeztek hétfőn Marosvásárhelyen az aradi vértanúkra. A Postaréten tartott rendezvényen az RMDSZ megyei elnöke, Brassai Zsombor azt mondta: az egybegyűltek a szabadság eszményének hódolnak jelenlétükkel, március 10-e és október 6-a gyászos tanulságai összekovácsolják valamennyiüket. Az RMDSZ helyi szervezetének elnöke, Peti András arról beszélt: nem véletlenül választották október 6-át a megtorlás napjául, hiszen …
Újabb medvetámadás, megpróbálják elhajtani október 6, 2014 15:32 Szerző mediatica Aktuális Vadászok és környezetvédelmi szakemberek próbálják elhajtani a Kovászna városba bejáró és ott garázdálkodó medvéket, közölte a Kovászna megyei Környezetvédelmi Hivatal szakembere. Vasile Mânecuţă elmondta, az utóbbi időben több medve járt be a kovásznai Szívkórház területére, de előfordult hogy magánházakba is betörtek, és emberekre támadtak, ezért látják indokoltnak a fellépést. A Kovászna megyei Környezetvédelmi Hivatal igazgatója …
Rendkívüli összefogás a MOGYE magyar tagozatának önállósulásáért október 5, 2014 23:02 Szerző mediatica Aktuális A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) körüli harc a magyarság megmaradásáért folytatott küzdelmet jelképezi – jelentette ki Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes pénteken a marosvásárhelyi Vártemplomban, a magyar tagozat tanévnyitó ünnepségén. „Marosvásárhelyen a MOGYE a magyarság diszkriminációjának és jogfosztásának egyik legfájóbb sebe. Nem valamilyen plusztámogatást, kegyet, vagy privilégiumot kérünk, csak azt, ami emberi jogi alapon, …
Megemlékeztek az 1958-ban kivégzett Sass Kálmánról október 5, 2014 22:56 Szerző mediatica Aktuális Az 1956-os magyarországi forradalmat követően államellenes összeesküvés vádjával kivégzett Sass Kálmán református lelkészről emlékeztek meg szombaton és vasárnap a partiumi Érmihályfalván. Tőkés László európai parlamenti képviselő sajtóirodájának tájékoztatása szerint a 110 éve született lelkészről szombaton konferenciával, ifjúsági rendezvényekkel, emléktárlattal és virrasztással emlékeztek meg. Vasárnap az istentiszteleten idézték fel alakját, és márvány obeliszkkel megjelölt emlékhelyet avattak …
Tófalvi Zoltán Tőkés-díjat kapott október 5, 2014 22:54 Szerző mediatica Aktuális Tófalvi Zoltán romániai magyar író, történész kapta meg a Tőkés László Alapítvány által alapított Tőkés–díjat idén. A kitüntetést vasárnap adtak át ünnepi istentisztelet, valamint az azt követő nyilvános kuratóriumi ülés keretében a kisvárdai református templomban. Az alapítvány fennállásának 25. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen Lengyel Szabolcs, a kuratórium elnöke elmondta, a szervezet a magyarságért végzett kiemelkedő …
Elzárhatják a vízcsapokat Marosvásárhelyen október 3, 2014 12:16 Szerző mediatica Aktuális Marosvásárhelyen 82 tulajdonosi társulás kb. 6.000 apartmanjában szüneteltetheti október 20-tól az ivóvíz-szolgáltatást
Marosvásárhely – Az Aradon kivégzett 13 mártír honvédtisztre emlékeznek október 2, 2014 15:31 Szerző mediatica Aktuális Az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete október 6-án, hétfőn délután 5 órakor a Székely Vértanúk emlékművénél szervez ünnepi rendezvényt, az Aradon kivégzett 13 mártír honvédtiszt emlékére. Az ünnepi műsoron fellép Szabó Előd, a Napsugár néptáncegyüttes és Lénárd Laura. Kérik a megemlékezőket, vigyenek magukkal egy szál virágot, hogy feldíszíthessék az esemény végén az emlékművet. Az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete …
Birtokba vették Kemény János báró leszármazottai a marosvécsi kastélyt szeptember 30, 2014 17:15 Szerző mediatica Aktuális Kemény János báró leszármazottai kedden birtokba vették a marosvécsi kastélyt, amelyben az erdélyi helikoni írói közösség alakult és tartotta éves találkozóit – közölte a maszol.ro portál. Az impozáns négy sarokbástyás épületben államosítása óta neuropszichiátriai rehabilitációs központ működött. Az intézmény számára az Európai Unió támogatásával építettek új épületegyüttest a településen, az elmúlt tíz napban költöztették át …
Kolozsvári városháza a Kolozsvár név ellen szeptember 26, 2014 14:39 Szerző mediatica Aktuális A kolozsvári polgármesteri hivatal fellebbezett az ellen a bírósági ítélet ellen, amelyik kétnyelvű – román és magyar – helységnévtáblák kihelyezésére kötelezte a hivatalt, ezért újabb bírósági forduló következik a város helységnévtáblái ügyében. A fellebbezés tényét Oana Buzatu, a kolozsvári polgármesteri hivatal szóvivője közölte az MTI-vel pénteken, a fellebbezési határidő lejártának a napján. Hozzátette, hogy a …