Aktuális

Betegség miatt kell állatokat leölni Romániában

Várhatóan több ezer szarvasmarhát és juhot kell leölniük a román gazdáknak, miután Románia dél-keleti részén a kéknyelv betegség jelent meg az állatoknál. Az állattenyésztők szerint ez visszaveti majd a román szarvasmarha- és juh-exportot. A kéknyelv betegség először a romániai dél-keleti Buzau megyében jelent meg, ahol csütörtökön el is pusztult néhány beteg állat. A Mediafax hírügynökség

Újabb vonat siklott ki Székelyföldön

Vasláb és Marosfő között siklott ki egy tehervonat, ugyanezen a szakaszon egy hete is több órán keresztül szünetelt a forgalom egy hasonló baleset miatt. Illusztráció Ezúttal egy Déda és Madéfalva között közlekedő, 17 tartálykocsiból álló, gázolajat szállító szerelvény utolsó előtti vagonja siklott ki. A Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelet közlése szerint nincs robbanásveszély, mivel a gázolaj

Áll a bál a Marosvásárhelyi Transilvania Repülőtéren

A Marosvásárhelyi Transilvania Repülőtér gazdasági igazgatójának, Luminiţa Gherendinek a lemondását követeli a repülőtéri szakszervezet elnöke – tájékoztatott a Marosvásárhelyi Televízió (TTM). György Emil ezirányú beadványát már benyújtotta a Maros Megyei Tanácsnál. A vidrátszegi légikikötő alkalmazottai azzal vádolják a repülőtér vezetőségét, hogy nem fizették ki a bíróságon számukra megítélt bérpótlékot. Egyben az intézmény gazdasági igazgatójának a


5. Kolozsvári Magyar Napok – Záróközlemény

Az idei Kolozsvári Magyar Napokon nézőszámban az Illés50 vitte el a pálmát, amelyen hozzávetőlegesen 23-25 ezer érdeklődő volt jelen. A Quimby, a Szimfonik Live, az Experidance, a Magyar Rádió Szimfonikusainak hangversenye, Tamás Gábor, a Redutban szervezett hangversenyek, a színházi miniévad és a középkori utca szintén közönségsikert arattak. Néhány nappal az 5. Kolozsvári Magyar Napok lejárta

Vásárhelyi Forgatag – a Marosvásárhelyi Modell

Az esős idő ellenére a Vásárhelyi Forgatag ismét megtöltötte marosvásárhelyi magyarokkal a Kultúrpalotát. A szerda esti nyitórendezvényen az összefogáshoz szükséges bátorság és ennek fontossága, szükségessége mellett törtek pálcát a felszólalók, és a rendezvénysorozat példaértékét hangsúlyozták. A magyar és a székely himnusz jelezte szerda este: ünnepel Marosvásárhely magyarsága. A tavaly márciusban alakult Marosvásárhelyért Egyesület második alkalommal

Csütörtök a Vásárhelyi Forgatagon

A Kultúrpalotában tartott hivatalos megnyitó után csütörtökön lassan mindenhol elkezdődnek a forgatagos programok. Elkezdődnek a Maros-parti rendezvények, megnyílik a TékaForgatag kapuja, csütörtökön zajlik a Filmforgatag, de még három színházi előadásból is lehet válogatni. A SzóForgatag egy középkori sétával indul – Györfi Zalán vezetésével a Bernády-szobortól 11 órakor, de már délután a marosvásárhelyi zsinagógában is lesz


Zalaegerszegi nap a Vásárhelyi Forgatagon

Marosvásárhely egyik testvérvárosa, Zalaegerszeg kapja a főszerepet augusztus 28-án, csütörtökön a Vásárhelyi Forgatagon. A nyolcszáz kilométerre lévő anyaországi város több mint húsz fős küldöttsége zalai finomságokkal készül a Maros-partra, valamint két helyi zenekar is megmutatja, hogyan csinálják a bulit Zala megyében. Csütörtökön kora délután nyílik a vásár a Maros-parton, s azzal egyidőben elkezdődnek a gasztronómiai

Indul a Vásárhelyi Forgatag – Közlemény

Kedd délben, a Forgatag kezdete előtti napon tartottak sajtótájékoztatót Portik Vilmos és Soós Zoltán főszervezők valamint Gáspár Botond a gasztronómiai programok szervezője. A főszervezők ismertették a forgatag programját, amely már szerda este 19 órakor kezdődik, a megnyitó ünnepséggel, amelyen a Maros együttes lép fel. A Maros-parton csütörtöktől indulnak a színesebbnél színesebb tevékenységek, 13 órakor kezdődik

Az iskolák többsége felkészült a tanévkezdésre

Maros megyében a tanintézmények 80 százaléka megkapta a működéshez szükséges egészségügyi engedélyt. A Maros Megyei Egészségügyi Igazgatóság illetékesei eddig a térség 886 iskolája és óvodája közül 730-nak bocsátottak ki ilyen papírt. További 144 tanintézmény ideiglenes engedély birtokában működhet. Van azonban olyan iskola is, amelynek vezetősége nem újította meg ideiglenes működési engedélyét, így őket a tanév


Felhívás – Főtisztviselői tanfolyamot szervez az ANFP

A magas színvonalú szakmai képzések megszervezése és lebonyolítása a Köztisztviselők Országos Ügynökségének (ANFP) egyik fő tevékenysége, hiszen az állandóan modernizálódó közigazgatásnak folyamatosan szüksége van emberi erőforrásai emelt szintű képzésére. Ezért az ANFP felkéri az összes közigazgatásban dolgozó, a jelentkezési követelményeknek eleget tevő személyt, hogy vegyen részt a főtisztviselői munkakörök betöltése céljából létrehozott képzési programban. A