Aktuális

Ősi hagyományaink nyomában – Hagyományőrző tábor Szovátán

Íjászat, jurtában alvás, ostorfonás és ostorozás, botforgatás, rovásírás, népdalok és néptáncok tanulása, és sok-sok közösségi élmény várja azokat a fiatalokat, akik részt vesznek az Outward Bound hagyományőrző táborában. A tábor augusztus 25-29. között kerül megszervezésre Szovátán, az Outward Bound Ifjúsági Központban, és 14-17 év közötti fiataloknak szól. A program célja, hogy a résztvevők ismerkedjenek meg

Mikházi Erdélyi Gazdanap: Íz-kép – gasztronómiai vetélkedő

Gasztronómiai vetélkedőt szervez a BoGastro Projekt a Csűrszínház Egyesülettel és az Artecotur Egyesülettel közösen szeptember 6-án, a mikházi Erdélyi Gazdanap keretében. A résztvevőknek fél asztalnyi hely áll rendelkezésükre, ezt kell berendezniük, feldíszíteniük (asztalterítő, evőeszközök, tányér, egyéb elemek: pl. kis váza virággal, gyertya, szalvéta stb.), valamint 1 személyre való adagot felszolgálni. Az étel lehet bármi (leves,

A székelyeké lett Gábor Áron rézágyúja

A Kovászna megyei tanács tulajdonába került, így végleg az önkormányzat által működtetett Székely Nemzeti Múzeumban maradhat Gábor Áron egyetlen megmaradt ágyúja – közölte hírlevelében a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A székelység történelmi ereklyéjét 2010. március 15-én „hozták haza Székelyföldre“ a bukaresti Országos Történelmi Múzeumból Kelemen Hunor RMDSZ-elnök első kulturális miniszteri mandátuma idején. Az akkor


Önkéntes véradásra kéri a lakosságot a marosvásárhelyi klinika igazgatója

Önkéntes véradásra biztatja a lakosságot a Maros Megyei Klinikai Kórház vezetősége, amelynek tagjai hétfő reggel véradásra jelentkeztek a marosvásárhelyi vérközpontban. A klinika igazgatója, Dr. Claudiu Puiac szerint a kórházban egyelőre nem kellett vérhiány miatt műtéti beavatkozásokat elhalasztani, s bízik benne, hogy erre a jövőben sem lesz szükség. Hozzátette, éppen ezért nagyon fontos, hogy minél többen

Megrengett a föld Székelyföld délkeleti határánál

A Richter skála szerinti 4,6-es erősségű földrengést mértek vasárnap délelőtt Romániában – közölte a Mediafax hírügynökség. Az Országos Földtani Intézet 147 kilométeres mélységben mérte a rengést a Vrancea övezetben, ennek epicentrumát azonban Kovászna megyében, Kovászna várostól 29 kilométerre, Sepsiszentgyörgytől 51 kilométerre jelezte. A rengéseket a cutremur.net román szakportálra beküldött üzenetek szerint a román fővárosban is

Online tehetséggondozó program az erdélyi középiskolásoknak

„Döbbenetes ütemben növekszik az ingyenes internetes képzések népszerűsége, köszönhetően annak, hogy a világ legmagasabban jegyzett intézményei, a Stanford, a Johns Hopkins vagy a párizsi École Normale Supérieur is hirdet meg órákat, és a tanulás ütemét a diákok szabják meg, akik még papírt is kaphatnak a vizsgák végén, amelyek értéke folyamatosan növekszik a munkaerőpiacon” – mondja


50 éves a marosvásárhelyi állatkert. Szombaton díjmentesen látogatható

Románia legnagyobb és legszebb állatkertje szombaton (2014. augusztus 23.) ünnepli alapításának 50. évfordulóját. 1964-ben egy kisebb állatkert nyitotta meg kapuit, mindössze tíz állattal. Három farkast, két medvét, két vaddisznót, két fácánt és egy őzt láthattak az odalátogatók. Azóta az állatok száma jelentősen nőtt a marosvásárhelyi állatkertben, s a felszereltség terén is sokat fejlődött a vadaskert,

Romániában a magyarok viselik a nyelvi sokszínűség költségeinek a többségét

Csata Zsombor szociológus szerint Romániában a magyar közösség viseli a nyelvi sokszínűség költségeinek nagyobb részét. A Babes-Bolyai Tudományegyetem adjunktusa a Kolozsvári Magyar Napok keretében tartott előadásában felsorakoztatta azokat a gazdasági érveket, amelyekkel – véleménye szerint – eredményesebben harcolhatna nyelvi jogaiért a magyar közösség. Csata Zsombor szerint pénzben is mérhető versenyhátrányt jelent a romániai magyar közösség

Marosvásárhelyen elszállítják az elhagyott autókat

A Marosvásárhelyi Helyi Rendőrség több hónapja közterületen elhagyott autókat szállított el csütörtökön. A lakossági bejelentéseknek köszönhetően a hatóságiak eddig 58 ilyen autót vettek nyilvántartásba – tájékoztatott a Marosvásárhelyi Televízió (TTM). Illusztráció (Kép: adevarul.ro) A rendőrség által lakótelepi parkolókból eltávolított járműveket ócskavasként értékesíti a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal, a pénz pedig a városi költségvetést gazdagítja. mediatica.ro Teherautó-felépítmény


Háromnapos túra az ezeréves határt védő katonák emlékére

Idén az első világháború kitörésének 100. és a gyimesi kitörés 70. évfordulója alkalmából három napos rendezvénnyé bővítették a 32-es határvadász zászlóalj emléktúrát. Az ezeréves határt védő katonáknak emléket állító túra résztvevői péntektől vasárnapig 20 kilométert tesznek meg a romániai Gyimesekben – mondta az egyik szervező, Vincellér Tibor, a Kelet-magyarországi Speciális Mentő Egyesület elnöke az MTI-nek.