Aktuális

Erdélyben tanulnak a magyarországi diákok. „Megéri!” Negyedakkora a tandíj: 160 ezer forint

A 2013-2014-es tanévben mintegy 230 magyarországi diák tanul a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar tannyelvű szakjain – közölte szerdán a maszol.ro kolozsvári portál. A magyarországi fiatalok elsősorban az olcsósága miatt választják a kolozsvári egyetemet, de a BBTE jó hírneve is vonzó számukra. Soós Anna, a kolozsvári egyetem magyar tagozatért felelős rektorhelyettese a portálnak elmondta, a

Kolozsváron művér előállításán dolgoznak

Nincs pénze a művér előállításán kísérletező kolozsvári kutatónak, hogy folytassa munkáját. „Már az is előfordult, hogy saját pénzünkből kellett állnunk a költségeket“ – panaszolta Radu Silaghi-Dumitrescu. Ugyan a média nyomására az egészségügyi minisztérium finanszírozást ajánlott tavaly szeptemberben, a pénz mégis vékonyan csordogál – ezen a vonalon is. Remélik mégis, hogy nem maradnak támogatás nélkül: „minden

Nem vennék figyelembe az ideiglenes lakcímet az előkészítő osztályokba való beiratkozáskor

Az ideiglenes lakcímet ne vegyék figyelembe az előkészítő osztályokba való beiratkozáskor – erre kéri körlevelében Sepsiszentgyörgy önkormányzata az iskolaigazgatókat. Hétfőn kezdődött el az előkészítő osztályokba való beiratkozás, amely két fordulóban március 14-ig tart. Első körben az iskolák körzetében lakó gyerekeket írathatják be szüleik, de ebben az időszakban sokan kihasználják a törvényes kiskaput, és papíron lakhelyet


Újabb gyergyószentmiklósi szobrot és emlékművet gyaláztak meg

Újabb gyergyószentmiklósi szobrot és emlékművet rongáltak meg ismeretlenek a múlt hét végén – közölte hétfő este a Székelyhon portál. Fogarasy Mihály római katolikus püspök gyergyószentmiklósi mellszobrát és Jakab Antal római katolikus püspök emlékművét vélhetően szombat éjjel öntötték le ismeretlen eredetű olajos folyadékkal. Madaras Szidónia, a polgármesteri hivatal szóvivője közölte, ismét feljelentést tettek ismeretlen tettes ellen,

Teljesítménytúra Erőss Zsolt emlékére

Az Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE) gyergyói osztálya és a gyergyószentmiklósi Dancurás hegyi mentő csapat arra készül, hogy idéntől évről-évre nemzetközi teljesítménytúrát szervezzen Erős Zsolt emlékére a Gyergyói-havasokban és a Hagymás-hegységben. A május 16. és 18. között tartandó teljesítménytúra felhívását a www.erosszsoltteljesitmenytura.ro internetes oldalon tették közzé. A jelentkezők felkészültségüknek megfelelően egy 20, egy 30 és egy

Magyar diák? Az mi?

A közoktatásban részt vevő diákok számára a nemzeti kisebbségek bemutatását célzó programot indított a román oktatási minisztérium, aminek egyik célja, hogy a többségi diákok jobban megismerjék a kisebbségek hagyományait és kultúráját. Február 21-én, az anyanyelv nemzetközi világnapján elindított projektet a román oktatási minisztérium kezdeményezte, partnerintézményként a román Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala is részt vesz benne. Laczikó


Folytatódott az orvoselvándorlás

2013-ban is folytatódott az orvoselvándorlás Romániából – állapította meg pénteken a román orvosi kamara. Az orvosok érdekeit képviselő szervezet szerint tavaly csaknem háromezren váltották ki a külföldi munkavállaláshoz szükséges szakmai igazolásokat – olvasható a kamarának az MTI bukaresti irodájához eljuttatott közleményében. A közölt adatok szerint 2008 óta tavaly kérték a legtöbben (2995-en) a munkavállaláshoz szükséges

Megkezdték Bukarestben a gazdátlan kutyák elaltatását

Megkezdték Bukarestben a gazdátlan kutyák elaltatását: az első két napon 187 olyan ebet pusztítottak el, amelyek több mint száz napja voltak már a főpolgármesteri hivatal menhelyén – közölte csütörtökön Razvan Bancescu, az állatvédelmi felügyelet projektvezetője. A román parlament szeptemberben fogadott el törvényt arról, hogy a hatóságok elaltathatják azokat a gazdátlan ebeket, amelyeket a begyűjtésüktől számított


Itt az újabb csúsztatás: hagyományosan román márkának nevezik a borszéki ásványvizet

Igen részletesen ismerteti a borszéki ásványvíz történetét angol nyelvű összeállításában az Agerpres hírügynökség. Miközben a település nevének magyar eredetét ismertetik, megjegyzik, hogy ezt „néhány kutató“ állítja, majd közlik, hogy a forrásokat már a rómaiak is felfedezték maguknak, akik i.sz. 106-ban meghódították Daciát. Írnak arról is, hogy 1844-ben Vasile Alecsandri román költő a településre érkezett, és