Aktuális

Bűnvádi eljárást indítottak a GFR Marfă előzetesben ülő tulajdonosa ellen

Vádat emeltek Gruia Stoica ellen. A román állami vasúti teherszállító, CFR Marfă meghiúsult privatizációjában történt szereplésével országosan ismertté vált üzletembert befolyással való üzérkedéssel vádolják. Tételesen azt kívánják az eljárás során bizonyítani a nyomozó hatóságok, hogy az Oltenia Energetikai Központ tenderén Gabriel Boştină ügyvéd közvetítésével megpróbálta 3 millió euróval megvesztegetni a rivális CFR Marfă igazgatóját, hogy

Áradásveszély? Egyelőre nincs, állítja a vízügy

Nincs ok az aggodalomra, a következő időszakban nem kell áradásveszélytől tartani, tudatta a vízügy. Bár az utóbbi napokban enyhén emelkedett a folyók vízszintje a Maros megyei szakaszokon, és még további növekedés is várható, az enyhe idő miatt bekövetkező hóolvadás következtében, egyelőre távol állunk a készültségi állapottól. Marossárpataknál például 43 centis a vízállás, itt akkor kell

Vádat emelt a DNA az országos egészségbiztosító korábbi elnöke ellen

Bűnvádi eljárást indítottak az Országos Egészségbiztosítási Pénztár korábbi elnöke, Lucian Duţă ellen. Az Országos Korrupció-ellenes Ügyosztály azzal vádolja, hogy megbízatása idején hivatalköri visszaélést követett el, illetve két másik esetben is hasonló kísérletet tett. A korábbi tisztségviselőt szerdán hivatalosan is tájékoztatták a DNA bukaresti székhelyén az ellene indított bűnvádi eljárásról. Tovább…


Hat éves a gyerek? Kötelező az előkészítő osztály!

Kötelező beíratni az iskolák előkészítő osztályába azokat a gyerekeket, akik augusztus 31-éig betöltik hatodik életévüket, áll a tanügyminisztérium módszertani tervezetében. Kivételt képeznek azok a kiskorúak, akik augusztus 31-éig 7 évesek lesznek, és nem nulladikosok, hanem óvodába járnak, az ő esetükben a szülők kérhetik, hogy egyenesen az I. osztályban kezdjék az iskolát. Azoknak a gyerekeknek az

Ötven helyett 60 km/h-val a településeken

Óránként 10 kilométerrel növekedhet a haladási sebesség a romániai településeken, akárcsak az autóutakon a B-kategóriájú jogosítvánnyal vezetők esetében. A közlekedési rendszabályzat módosítására Darius Vâlcov szociáldemokrata párti szenátor nyújtott be javaslatot, amelyet jóváhagyott a szenátus jogi, védelmi és közigazgatási bizottsága. Tovább…

Háromezer orvos hagyta el Romániát 2013-ban

Mintegy háromezer orvos hagyta el Romániát 2013-ban, adja hírül közleményében az Orvosi Kollégium. A szervezet sajnálatosnak nevezi, hogy a döntéshozók tétlenül szemlélik a jelenséget, nem tesznek semmit, hogy itthonmaradásra késztessék az egészségügyben dolgozókat. Úgy vélik: a szakemberek hatalmas méretűvé vált elvándorlása válságba sodorja a romániai orvoslást. Tovább…


Kiállítanák Ferenc József császár és Erzsébet császárné szobrát

A temesvári városi tanácsosok egy része a temesvári Román Operának és három színtársulatnak (román, magyar, német) otthont adó Kultúrpalota eredeti homlokzatának a helyreállítását szorgalmazta. Nicolae Robu polgármester nem híve a Ferenc József színház eredeti homlokzata visszaállításának, de azt szeretné, ha az osztrák császár és a császárné szobrai, amelyeket az átépített homlokzat mögött rejtettek el, talapzatra

Kolozsvár: Eltűnt a feliratból a „magyarok“ szó

Ismeretlen tettesek ismét eltávolították a kolozsvári Baba Novac-szobor talapzatáról a felirat magyarokat sértő részét. A rongálásra mintegy hat héttel az után figyelt fel a kolozsvári sajtó, hogy a polgármesteri hivatal kijavíttatta az októberben megrongált feliratot. Az ismeretlen elkövető ezúttal is a „magyarok” szót tüntette el a feliratból. Adriana Simona Vornicu, a Kolozs megyei rendőrség szóvivője