Kékfény

Gyorshajtás? A baleset valószínűbb

Maros megyében 319 súlyos baleset történt 2015-ben, ezek következtében 61 személy meghalt, 325-en pedig súlyosan megsérültek, áll az elmúlt év eseményeit összegző rendőrségi jelentésben, amelyet szerkesztőségünkhöz is eljuttattak. A közúti szerencsétlenségek okait tekintve a legtöbb esetben (60) a gyorshajtás torkollott tragédiába, de kis híján hasonló számban (59) regisztráltak a gyalogosok figyelmetlensége és fegyelmezetlensége nyomán bekövetkezett,

Rablás a Dózsa György utcában

Őrizetbe vettek két kiskorút Marosvásárhelyen, akik a január 27-éről 28-ára virradó éjszaka erőszakkal elvették egy nő táskáját, amelyben két mobiltelefon, pénz, bankkártyák és egyéb javak voltak. A két gyanúsított közül az egyik 14 éves, a másik 16. Gyakorlatilag kitépték a táskát áldozatuk kezéből, majd igyekeztek eltűnni a sötétben. Azonban nem jutottak messzire, a gyorsan riasztott

Lefényképezte Johannis házát, bevitték a rendőrségre

Nagyszebenben bevittek a rendőrségre egy korábbi újságírót, jelenleg emberjogvédelmi harcost, mert lefényképezte az államfő házát. A Párizsban élő és dolgozó nőt két órás kihallgatása után elengedték, mert nem volt, amivel vádolniuk. Alla Tofan közösségi oldalán írt a történtekről. Úgy fogalmazott: fogalma sem volt, hogy a környéken tilos a fotózás, semmiféle jel nem utalt rá az


Kiütötte a villanyoszlopot a kövesdombi emelkedőn

Figyelmetlenség okozott súlyos anyagi kárral járó balesetet Marosvásárhelyen. Az 1848-as útnak a Bodoni utcából a Kövesdombra felvezető szakaszán történt a szerencsétlenség, amelyet a jelek szerint a gépkocsivezető figyelmetlensége okozhatott. A városi közösségi oldalon, ahol az alábbi képek megjelentek, szemtanúk azt írták, hogy vezetés közben egyébbel foglalkozott a sofőr, ezért tévesztett irányt és ütötte ki a

Csúnya baleset: nem sok maradt a Skodából

Karambolozott, majd fának csapódott egy autó Budapesten, a XIII. kerületi Vágány utcában. A kocsi teljesen összeroncsolódott. A Skoda márkájú jármű egy másik személygépkocsival ütközött, ezután csapódott egy fának a főváros XIII. kerületében. Ennyi maradt belőle: MTI


Vádemelés Dan Sova ellen

Vádat emelt a korrupcióellenes ügyészség Dan Sova szenátor ellen, aki a szociáldemokrata Victor Ponta volt miniszterelnök barátja és egykori üzlettársa. A szenátort befolyással való üzérkedéssel vádolják. A vádhatóság szerint a szenátor közbenjárt a govorai (Valcea megye) hőerőmű igazgatójánál, hogy az állami vállalat havi 10 ezer eurós jogi tanácsadói szerződést kössön egy ügyvédi irodával, amelytől a

Balesetek MOST – a Rádió GaGa hallgatói jelentik

Szerda délelőtt negyed 11 körül érkezett szöveges üzenetek alapján: Képünk illusztráció * Mikrobusz ütközött teherautóval Nagyernyében * Baleset a Segesvári úton, a Hidegvölgy alatti szakaszon A két helyszínen autózok torlódásra számítsanak! mediatica

Rendőrautó karambolozott Budapesten

Rendőrautó karambolozott Budapest VIII. kerületében, a Baross utca és az Illés utca kereszteződésénél hétfő délelőtt – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának sajtóügyeletese az MTI-vel. Csillag Melinda elmondta, hogy a rendőrautó először egy másik személygépkocsival ütközött, majd ennek következtében nekicsapódott egy harmadiknak. A balesetben nem sérült meg senki, anyagi kár viszont keletkezett. A rendőrautó megkülönböztető


Frontális ütközés a Bodoni utcában

Sürgősen kórházba szállították annak a balesetnek a sérültjét, aki a marosvásárhelyi Bodoni utcában történt frontális ütközésnek vált áldozatává. Képünk illusztráció Hétfőn délután történt a közúti szerencsétlenség, amellyel kapcsolatosan egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy egyik sofőr sem volt ittas. A rendőrség mindazonáltal felhívta az autósok figyelmét a deffenzív vezetés fontosságára, egyúttal arra intenek, hogy ha