Kékfény

Halálos baleset a Kálvárián

Meghalt egy 38 éves férfi szombaton reggel a marosvásárhelyi Papiu utcában. Az általa vezetett furgon kerítésnek ütközött, a sofőrt már nem tudták megmenteni. Egyelőre nem egyértelmű, hogy mi okozta a szerencsétlenséget, a közösségi közlekedési oldalon megjelent információk szerint a gépkocsi megcsúszott a síkos úttesten, ezért tévesztett irányt, de olyan értesülést is közzétettek, miszerint a vezetőnek

Újabb baleset Marosszentgyörgyön, a polgármesteri hivatalnál

Újabb baleset Marosszentgyörgyön, a polgármesteri hivatalnál

Feltehetően az elsőbbségadási kötelezettség elmulasztása okozott újabb balesetet Marosszentgyörgyön, a polgármesteri hivatalhoz közeli gyalogátkelőnél, ahol az utóbbi időben több közúti szerencsétlenség történt: egy gépkocsivezető megpróbált áttérni a másik menetirányba, azonban erre se helye, se ideje nem volt. A szemközti sávon szabályosan közlekedő autó sofőrje későn észlelte a megforduló járművet, így már nem tudott megállni, és

Lelőtték a polgármestert, meghalt

Lelőtték a polgármestert, meghalt

Életét vesztette január 9-én, szombaton egy romániai polgármester: az Olt megyei Tătuleşti község vezetőjét vadászat közben halálos lövés érte. Az Olt megyei rendőrfőkapitányság szóvivője elmondta, a Lucian Istratét ért balesetet egyik vadásztársa észlelte, aki azt is elismerte, ő lőtte le tévedésből az elöljárót. Claudia Radu hozzátette, a vadászatra engedélyt szereztek a részvevők, a szerencsétlenség délelőtt


Nőre támadt, elkapták az ollóval fenyegetőző rablót Marosvásárhelyen!

Nőre támadt, elkapták az ollóval fenyegetőző rablót Marosvásárhelyen!

Képünk illusztráció Rablással gyanúsítják azt a 28 éves, petelei férfit, aki csütörtök este kevéssel fél 9 előtt egy járókelőre támadt a marosvásárhelyi Gheorghe Marinescu utcában. Az illető megszólította a nőt, majd – a rendőrségi tájékoztató szerint – egy „éles, fémes tárggyal” megfenyegette, és elvette minden pénzét, amit magánál hordott. Az áldozat feljelentést tett, a rendőrség

Így előzheted meg, hogy ellopják az okostelefonodat

Így előzheted meg, hogy ellopják az okostelefonodat

Kisokost tett közzé a Maros megyei rendőrség, amelynek alapján megelőzhetjük, hogy okostelefonunkat ellopják tőlünk. Az intézmény ugyanis azt észlelte, hogy az utóbbi időben megnőtt a bűnözők érdeklődése a kisebb értéktárgyak iránt: nagyobb előszeretettel vadásszák ezeket, és sokszor a tulajdonos figyelmetlensége és elővigyázatlansága okán meglehetősen könnyen érnek is el eredményt. A rendőrségi jótanácsok a következők: *

Repülőgépszerencsétlenség Kolozsváron: itt a pilóta és az irányítótorony sokkoló párbeszéde!

Repülőgépszerencsétlenség Kolozsváron: itt a pilóta és az irányítótorony sokkoló párbeszéde!

Túlfutott a kolozsvári repülőtér kifutópályáján egy leszálló repülő, senki nem sérült meg. Az eset után legalább is különösnek nevezhető párbeszédre került sor a pilóta és az irányítótorony között, amely pénteken nyilvánosságra került. Túlfutott a kolozsvári Avram Iancu nemzetközi repülőtér leszállópályáján csütörtök reggel a Blue Air román fapados légitársaság Bukarestből érkező gépe. A repülőn 110 utas


Újabb baleset Marosszentgyörgyön, a polgármesteri hivatalnál

Feltehetően az elsőbbségadási kötelezettség elmulasztása okozott újabb balesetet Marosszentgyörgyön, a polgármesteri hivatalhoz közeli gyalogátkelőnél, ahol az utóbbi időben több közúti szerencsétlenség történt: egy gépkocsivezető megpróbált áttérni a másik menetirányba, azonban erre se helye, se ideje nem volt. A szemközti sávon szabályosan közlekedő autó sofőrje későn észlelte a megforduló járművet, így már nem tudott megállni, és

Baleset a kórház és a November 7 között

Baleset történt szerda reggel a marosvásárhelyi Gheorghe Marinescu utcában, a November 7 lakónegyed és a megyei kórház közötti szakaszon. A szerencsétlenséget gyorhajtás okozta, az egyik autós nem tudta bevenni a kanyart, átsodródott a másik menetoldalra, és ütközött az ott szabályosan közlekedő járművel. A balesetben egy harmadik gépkocsi is károsodott. Egy személy könnyebben megsérült. mediatica |

Letartóztatták a zsarolással és uzsorázással gyanúsított férfit

Szászrégenben zsarolással és uzsorázással vádolják azt a 42 éves férfit, akit előzetesen őrizetbe vett a rendőrség. Hétfőn négy helyszínen tartottak házkutatást, hogy a vád megalapozásához bizonyítékokat gyűjtsenek, és ezzel az alkalommal több pénzkölcsöadási tanúsítványt, valamint 60 ezer lejt, 7350 eurót, 800 svájci frankot és 550 dollárt foglaltak le tőle, közölte a Maros megyei rendőrfelügyelet. Képünk


Baleset Marosszentgyörgyön – ketten kórházban

Marosszentgyörgyön baleset történt kedden, a korareggeli órákban, a polgármesteri hivatal közelében: egy öt utassal közlekedő személygépkocsi volt a főszereplője a szerencsétlenségnek, amelynek következtében megsérült egy gázvezeték, és kisebb tűz is keletkezett. Az ütközés következtében az első üléseken utazó két személyt kórházba szállították, a többiek azonban megtagadták a beutalást. Fotó: Szekeres Levente A történtek nyomán a