Kékfény

Pereli a múzeumot az egyik román rotterdami műkincsrabló

A rotterdami műcsarnokból (Kunsthal) tavaly hét nagy értékű festményt elrabló egyik román állampolgár beperli a múzeumot és a rotterdami polgármesteri hivatalt, mert szerinte nem biztosították a műalkotások megfelelő őrzését. Tavaly októberben a rotterdami műcsarnokból hét nagy értékű festményt – köztük Picasso-, Matisse-, Monet- és Gauguin-alkotást – lopott el három román állampolgár. Az évszázad műkincslopásaként emlegetett …

Katonai főiskolások haltak meg egy orosz gyakorlótéren

Öt katonai főiskolás fiatal és egy szakaszvezető meghalt, ketten pedig megsérültek kedden egy robbanásban az északnyugat-oroszországi Pszkov közeli katonai gyakorlótéren. Vlagyimir Samamov, az orosz légideszant csapatok parancsnoka arról adott tájékoztatást, hogy a végzős főiskolás hallgatók és a tisztes alatt a gyakorlótéren egy ismeretlen tárgy robbant fel, amikor a sötétben a vizsgalövészet terepszakaszáról tértek vissza. A …

Összeütközött két rendőrautó Budapesten, hatan kórházba kerültek

Összeütközött két rendőrautó szombaton kora reggel Budapesten, hatan megsérültek. Bognár Kinga, a BRFK szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy hajnali 5 óra körül két szolgálati gépjármű ütközött a X. kerületi Harmat utca és a Körösi Csoma út kereszteződésében, hat főt kórházba szállítottak. Az eset körülmények a Budapesti Rendőr-főkapitányság vizsgálja. MTI


Nézők közé hajtott egy versenyautó Városlődön, 6 ember megsérült

Versenyautó hajtott egy vendéglátóhely teraszán tartózkodók közé Városlődön; hat ember megsérült – tájékoztatta a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t szombaton Bakó Adrienn elmondta: az engedéllyel megrendezett autóversenyen történt baleset körülményeit vizsgálják. Az Országos Mentőszolgálat megyei mentésirányítója, Lattenstein János az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a mentők nagy erőkkel vonultak a helyszínre, és öt sérültet láttak …


Vonatbaleset Beszterce-Naszód és Maros megye határán: 14 sérült, 2 súlyos

Tizennégy sebesültje van egy ma reggeli vasúti balesetnek, amely a Beszterce-Naszód megyei Gledény és a Maros megyei Répás települések közötti szakaszon lévő alagút Gledény felöli bejáratánál történt. A teherszállító vonat beleszaladt egy hajtányba, amelyben 14 személy volt. A Beszterce-Naszód megyei rendőrség szóvivője azt mondta, a két szerelvény ugyanazon a vasúti vonalon haladt, azonos irányba. A …

Bűnösnek vallotta magát a szexuális zaklatással vádolt volt polgármester

Vádalku keretében egy bűncselekményben és két vétségben bűnösnek vallotta magát kedden a kaliforniai San Diego polgármestere, akit 18 nő vádolt meg szexuális zaklatással. A 71 éves, demokrata Bob Filnert a vádalku értelmében várhatóan háromhavi házi őrizetre, valamint ötévi, felfüggesztett szabadságvesztésre ítélheti a bíróság december 9-én. Filner megfogadta, hogy soha többé nem száll versenybe választott tisztségért, …

Sürgősségi helyzet – Budapesten megszakította útját a Wizz Air Marosvásásárhelyről Madridba tartó járata

Rosszul lett egy utas, ezért Budapesten megszakította útját a Wizz Air légitársaság egyik repülőgépe kedden. A gép Marosvásárhelyről Madridba tartott – derült ki a flightradar24.com online radarkép adataiból. Az Airbus A320-as típusú gép pilótája Kaposvár térségében visszafordult, a közelkörzeti légiforgalmi irányítás adatai szerint sürgősségi helyzetet (medical emergency) jelentett, majd rendben leszállt Budapesten 168 utassal a …


Második világháborús lövedéket hatástalanítottak Magyarón

Feltehetően második világháborús lövedéket hatástalanított hétfőn Magyarón a Maros megyei Vészhelyzeti Felügyelet, tudatta az intézmény mai közleményében. A tűzszerészek azonosították a robbanószerkezetet, majd elszállították a helyszínről, hogy biztonságos körülmények között semmisítsék meg. A közleményben felhívják a figyelmet, hogy hasonló esetben azonnal értesítse az illetékeseket, aki fel nem robbant lövedéket talál, ne érintse meg, ne ütögesse, …