Kékfény

Fegyvert fogtak egy buszsofőrre Budapesten

Érvénytelen bérlettel akart felszállni Budapesten a 98-as buszra egy férfi. A sofőr felajánlotta neki, hogy váltson nála érvényes vonaljegyet – tudta meg az ATV.hu. A férfi előbb arra hivatkozott, hogy olyan igazolványa van, amivel ingyen utazhat, majd egy hangtompítós fegyvernek látszó tárgyat szegezett a sofőrnek. A buszvezető nem esett pánikba, megkérte a férfit, hogy tegye

Korábban elvégzett munkálatokra fizetett ki 1 millió lejt a Maros Vízügyi Igazgatóság?

Eljárást indított az Országos Korrupció-ellenes Ügyosztály (DNA) a Maros Vízügyi Igazgatóság több volt és jelenlegi vezetője ellen. Teodor Giurgea korábbi igazgatót, Orbán László Levente volt műszaki igazgatót, Maria Pătraşcu gazdasági igazgatót és Ioan Popa beruházási igazgatót rendkívül súlyos következményekkel járó hatásköri visszaéléssel gyanúsítják, és az ügyben érintett két cég képviselői ellen is vádat emeltek, jelenti


Árokba hajtott és meghalt

Árokba hajtott egy autó Balmazújvárosban szombat hajnalban, a kocsi vezetője a helyszínen meghalt. A jármű hajnali 5 óra 40 perckor eddig ismeretlen okból tért le az útról a 3323-as úton. MTI

Hárman meghaltak Debrecen határában

Hárman meghaltak egy balesetben szombat délelőtt 9 óra körül Debrecen határában, Bocskaikert térségében. Két autó ütközött frontálisan a 3554-es számú úton, a balesetet okozó kocsi férfi vezetője, valamint a szemből érkező kocsiban ülő férfi és nő a helyszínen meghalt. A rendőrség a baleseti szemle idejére eltereli a járműveket a Debrecent elkerülő útszakaszról: Debrecennél a 35-ös

Elloptak több millió ügyféladatot a német Vodafone-tól

Ellopták a Vodafone Deutschland német mobilszolgáltató kétmillió ügyfelének számos személyes adatát. Az informatikai bűncselekménynek egyelőre egy gyanúsítottja van, és a hatóságok egy házkutatást is tartottak már. A cég rendszerét csak bennfentes ismeretek birtokában lehetett feltörni. A hackertámadással kétmillió ügyfél neve, címe, neme, születési ideje és bankszámlaszáma került illetéktelen kezekbe. Jelszavakat, PIN-kódokat, hitelkártyaadatokat és mobiltelefonszámokat nem


Két busz ütközött Nagylaknál – 3 halott

Tragikus buszbaleset történt csütörtökön reggel Nagylakon a 7-es főúton, miután frontálisan ütközött két autóbusz. A járművek vezetői és egy férfi a helyszínen életüket vesztették, 29 személy pedig megsérült. A balesetet szenvedett járművek egyike egy Kézdivásárhely és Budapest között közlekedő járat volt. A szerencsétlenséget egy Spanyolországból hazatérő busz okozta, a jármű vezetője elveszítette uralmát a jármű

Risztov Éva is tanúskodik a zaklatási ügyben

Risztov Évát is kihallgatja a rendőrség Bacsa István, vagyis Kicsi bácsi ügyével kapcsolatban. A masszőrről azt állítja Szepesi Nikolett, hogy 13 évesen szexuálisan zaklatta. A két lány korábban együtt edzett, ezért nem kizárt, hogy olimpiai bajnokunk olyan részletekkel szolgálhat a hatóságok számára, mely megcáfolja, esetleg megerősíti az Én, a szexmániás című könyvben megjelenteket. Bacsa Istvánt

Felakasztottak egy halálraítéltet

Felakasztottak csütörtökön Japánban egy 73 éves férfit, akit amiatt ítéltek halálra, hogy kilenc évvel ezelőtt megölte és kirabolta egy kínai étterem tulajdonosát, majd két hónappal később súlyosan megsebesítette a tokiói metróhálózat egyik alkalmazottját. A vádlottat, Kumagaj Tokuhiszát 2006-ban ítélték életfogytig tartó börtönbüntetésre. Az idős férfi fellebbezett, de másodfokon súlyosbították a büntetését, a vádlottat halálra ítélték.


Ellopta, majd visszaadta a kerékpárt

Állampolgárok kértek rendőri segítséget 2013. szeptember 11-én, miután egy „gyanús” személy a vasútállomáson a lezártan hagyott kerékpárok közül eltulajdonított egyet. Elmenekülni nem tudott, mert a küllőket rögzítő lakatot nem volt ideje eltávolítani, így a kerék akadozva forgott. A 85 éves sértett látta, amint a férfi biciklijére pattan, utána kiabált és visszakövetelte kerékpárját. A tolvaj leszállt