Kékfény

Fontos közlekedési információ!

Fontos közlekedési információ!

Szabálysértésre várakozó rendőrök vannak a Harcsa utca és a Szabadság utca kereszteződésében, a vasúti átkelőnél – írták többen szöveges üzenetben a Rádió Gaga üzenőfalára. A helyszínen gyakran történik közlekedési rendszabálysértés, ugyanis az áthaladó szerelvények miatt a Szabadság utcában kialakuló sort a balra kanyarodók gyakran előzik, kihasználva, hogy szemből nincs forgalom. Ezt azonban a kresz tiltja,

Lezuhant egy repülő, 71 emberrel a fedélzetén: nincsenek túlélők

Lezuhant egy repülő, 71 emberrel a fedélzetén: nincsenek túlélők

Lezuhant Moszkva közelében a Szaratovszkije Avialinyii orosz légitársaság egy utasszállító repülőgépe, fedélzetén 71 emberrel – jelentette be a rendkívüli helyzetek kezeléséért felelős orosz minisztérium. Makszim Szokolov orosz közlekedési miniszter és a moszkvai régióközi közlekedési ügyészség egybehangzóan közölte, hogy a Ramenszkojei járásban, Styepanovszkaja falu környékén bekövetkezett szerencsétlenségnek nincsenek túlélői. A belföldi járatot teljesítő repülőgép törzse a

Maros megyéből jelentjük: súlyos baleset 3 halottal

Maros megyéből jelentjük: súlyos baleset 3 halottal

Három férfi meghalt, egy másik személy súlyos állapotban van, miután egy személygépkocsi sofőrje elvesztette uralmát az autó felett, áthatolt a szemközti sávra, és nekiütközött egy tehergépkocsinak Héjjasfalva és Szederjes között a E60-as úton. A baleset szombat reggel történt. „A szombat reggeli baleset során egy személygépkocsi és egy kamion ütközött, három 30 és 40 év közötti


Fontos közlekedési információ

Fontos közlekedési információ

Sebességet mérnek Marosvásárhelyen. A város segesvári kijáratánál mérik a városból kifele autózók sebességét, az értesítés szöveges üzenetben érkezett a Rádió Gaga szerkesztőségébe. A Sapientia környékén már csak ezért is ajánlott tekintettel lenni a településen érvényes sebességkorlátra.

Most! Baleset a marosvásárhelyi terelőúton

Most! Baleset a marosvásárhelyi terelőúton

Újabb közúti szerencsétlenségről érkezett bejelentés: a Rádió Gaga hallgatói szöveges üzenetben tájékoztattak arról, hogy a marosvásárhelyi terelőúton, a Lukoil üzemanyagtöltő-állomás környékén baleset történt csütörtökön reggel. A környéken torlódnak a járművek, ezért az arra autózókat fokozott türelemre intik. Képünk illusztráció.

Most! Súlyos baleset a marosvásárhelyi repülőtér közelében

Most! Súlyos baleset a marosvásárhelyi repülőtér közelében

Súlyos baleset történt csütörtök reggel az E60-as nemzetközi út Maros megyei szakaszán, a Hidegkút és Kerelőszentpál közötti szakaszon, értesítette több hallgatója a Rádió Gagát. Azt írták: egy autót láttak az árokba borulva, totálkárosra törve, a rendőrség a helyszínen, és mentő is érkezett. A baleset nyomán kidőlt egy villanyoszlop, ezért a közeli Nyárádtőn megszakadt a villanyáram-szolgáltatás.


Újabb medvetámadás Székelyföldön

Újabb medvetámadás Székelyföldön

Medve támadt kedden egy 25 éves férfira a székelyföldi Szenterzsébeten. A fiatalember mogyoróvesszőt gyűjtött az erdőben, alig 300 méterre a településtől, amikor rátámadt a medve. A nagyragadozó többször is megharapta a férfi bokáját és combját. Az áldozatot a székelyudvarhelyi kórházba vitték, ahol a sebészeti osztályon kezelik. A kórház igazgatója elmondta: a sérült állapota stabil –

Lebukott egy román cigarettacsempész

Lebukott egy román cigarettacsempész

Több mint 17 millió forintos bírságra számíthat egy román cigarettacsempész, akit az M70-es autóúton füleltek le a pénzügyőrök – tájékoztatta a NAV Zala Megyei Adó- és Vámigazgatósága pénteken az MTI-t. A pénzügyőrök egy román férfi által vezetett bolgár rendszámú autót állítottak meg ellenőrzésre az M70-es autóúton, amikor a jármű átvizsgálásakor a padozat alatt egy rejtekhelyre

Házfalnak ütközött egy iskolabusz – legalább 37 gyerek megsérült

Házfalnak ütközött egy iskolabusz – legalább 37 gyerek megsérült

Nem mindennapi a baleset: legalább 37 gyerek megsérült, hatan közülük súlyosan – egyesek életveszélyesen –, amikor egy iskolabusz frontálisan egy házfalnak ütközött. A zsúfolásig megtelt jármű kedd reggel több autónak ütközött, majd egy elektromos szaküzlet házfalának hajtott. A buszon kilenc és tizenöt év közötti gyerekek utaztak. A súlyos sérültek a rendőrség adatai szerint a jármű


Bejelentést tett a rendőrség az otthonából eltűnt 14 éves lánnyal kapcsolatosan

Bejelentést tett a rendőrség az otthonából eltűnt 14 éves lánnyal kapcsolatosan

Bejelentést tett a Maros megyei rendőr-főkapitányság az otthonából eltűnt 14 éves lánnyal kapcsolatosan: az intézmény szerdai tájékoztatójában adtak hírt róla, hogy az utoljára az elmúlt év végén, december 28-án látott Mărginean Bianca Briana marosludasi lakost megtalálták a Teleorman megyei Turnu Măgurelén. Egy 17 éves, ugyancsak marosludasi barátnője társaságában azonosították. A rendőrségi értesítő szerint mindketten jól